Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest és London lesz az idei MTV European Music Awards házigazdája

MTV European Music Awards 2020: Budapest lesz a show egyik házigazdája

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás négy magyarországi helyszínt érint...
 
A budapesti koncert(MÚLT-KOR)

'56 után a legnagyobb balhé volt a budapesti koncertjük: meghalt a Spencer Davis Group alapítója

81 éves korában meghalt az 1960-as évek beatzenéjének egyik legendája, Spencer Davis. A walesi gitáros/énekest már egy ideje tüdőgyulladással kezelték – tudatta a HVG.
 
 
Fotó: Mozinet

A Freakin’ Disco billentyűse immáron egy díjnyertes film zeneszerzője

Keresztes Gábor (pl. Drakulics elvtárs) szerezte a zenéjét ugyanis Horvát Lili FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE című filmjének, amely most Fipresci-díjat nyert az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon.
 
Sammy Hagar még időben kibékült Eddie van Halennel

Sammy Hagar még időben kibékült Eddie van Halennel

Hagar két etapban, 1985-tól 1996-ig, majd 2003–2005-ig volt a banda énekes-gitárosa. Hosszú évekig szóba sem álltak egymással Eddie van Halennel, de ez év elején az egykori frontember bepötyögött egy üzenetet...
 
Steve Hackett (fotó: Djabe/FB)

A Genesis egykori gitárosa álmodta meg a magyar zenekar új albumát

A Djabe – magyar dzsessz-világzenei fúziós csapat – The Magic Stag (Csodaszarvas) című legújabb stúdióalbumának koncepcióját Steve Hackett gitáros (ex-Genesis) és felesége, Jo találta ki.
 
Zenészek egymás közt: Somogyi Feri (Colorstar) és Lecsó (PUF) fotózza egymást

Fesztiválbeszámoló fesztivál nélkül, avagy 500 fős kalandok

Bár ez a cikk csak október közepén jelenik meg, de esetenként messze-messze visszanyúlunk az időben, ha nem is egy távoli galaxisba, de mindenféle budapesti szórakozóhelyekre. Egy közös van bennük: mind szabadtér – ezen a nyáron (meg ősszel) ezek voltak az én fesztiváljaim. Ilyen volt...
 
 
Mentsen életeket a rockzene!

Mentsen életeket a rockzene!

"Akinek itt kell most lennie" címmel jelent meg az Alvin és a Mókusok nagylemeze, amelyen a zenekar 11 új dalt hozott nekünk.
 
Hogyan lett a Kispál és a Borz az ország egyik vezető zenekara?

Hogyan lett a Kispál és a Borz az ország egyik vezető zenekara?

Tavaly Pécsi szál címmel már készült egy film, amely azt kutatta, hogyan lett Pécs a magyar könnyűzene fellegvára. Sok más banda mellett innen indult a Kispál és Borz, a Halott Pénz, a Punnany Massif, a 30Y, Takáts Eszter és például a Junkie Jack Flash. Most egy könyv boncolgatja...
 
 Varga Livius nyerte a Dalszerzők Napja alkalmából meghirdetett közönségszavazást

Varga Livius nyerte a Dalszerzők Napja alkalmából meghirdetett közönségszavazást

Az Artisjus által indított versenyben összesen 68 könnyű- és komolyzenei alkotó vett részt saját szerzői énjét bemutató videójával. A filmekre péntek éjfélig több mint 11 ezer szavazat érkezett.
 
Fotó: cottonbro (Pexels)

Szombattól még házibulik sem lehetnek Londonban

Szombattól a 9 millió lakosú brit fővárosban – Nyugat-Európa messze legnagyobb és legnépesebb városában – a jelenlegi közepes helyett a magas készenléti fokozat lép életbe. Az északnyugat-angliai Liverpoolban és tágabb körzetében már a nagyon magas szint van érvényben.
 
A Road Movie-projekt elért a Tankcsapdához

A Road Movie-projekt elért a Tankcsapdához

A Road Movie tizedik része Debrecent mutatja be a Tankcsapda dalán keresztül.
 
Ki emlékszik: GERAPPPAAAAAA!!!

Ki emlékszik: GERAPPAAAAAA!!!

Valami miatt úgy akadt be, hogy a kiáltás egy Sziget-reklámból származik, de aztán elég gyorsan kiderült, azon a tájékon hiába keressük — találtunk viszont egy csomó vicces másikat a témában –, ez bizony egy Renault-reklám volt.
 
Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek