A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg bakeliten
A november 22-én megjelenő vinyl lemezek egyikén Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V'73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható.Már tuti: Magyarország és Montenegró nem küld versenyzőt az Eurovízióra
Tegnap délután nyilvánosságra hozta az Eurovíziós Dalfesztivált szervező EBU Európai Műsorszolgáltatók szövetsége a 2020-as Eurovízió résztvevőinek listáját.Naptárt elő: 2020. augusztus 5. – Sziget
A szervezők már javában dolgoznak a jövő évi fesztivál programján. Noha még egyetlen név sincs meg, csak gyűlnek a kívánságok, a jegyértékesítés elindul: a zsákbamacskások bátorságát némi kedvezménnyel honorálják.Barcelonai botanikus kertben zenél a Belau
Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most egy live session-nel jelentkezik, amelyet Barcelonában, Primavera-s koncertjük előtt rögzítettek élőben. A formáció ősszel Budapesten és Londonban játszik, tavasszal pedig új lemezt ad ki.Ezt a hangvillát nem használják majd minden nap
Második alkalommal díjazták a hazai könnyűzenében minőségi alkotásokat nyújtó zenészeket, zenekarokat Veszprémben – a Hangvilla jóvoltából. A díjazottak januárban közös koncertet is adnak majd.Klipesőt zúdítottak ránk a magyar zenészek
Pályakezdők és milliós rajongótáborral rendelkező profik, sok pasi, egyetlen hölgy, hazugság, vallomás, szerelem, szerelem, szerelem – és felüdülésnek némi Barcelona.Megnyitott a Vörösmarty téri Téli Fesztivál és Vásár
A Budapesti Téli Fesztivál és Vásár gazdag gasztronómiai választékkal, kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várja a látogatókat január 1-ig a megújult Vörösmarty téren, valamint a Deák és a Fővám téren.Idén a Deezer is kénytelen volt jogdíjat fizetni – van olyan előadó, aki 900 ezer forintot kapott
Tegnap este a FB-on osztottuk meg a The Chainsmokers új klipjét – egy komment idézésével vezettük fel, ami valahogy így hangzik magyarul: "2019 novemberében meggazdagodtok". Ezt nem a horoszkópjukból olvasta ki a hozzászóló, hanem persze arra utalt, hogy a letöltések hoznak majd jó sok...Minikoncertek öltöny és nyakkendő nélkül – szombaton lesz A zene éjszakája!
November 16-án, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten A zene éjszakáját, amelyen 18 órától éjfélig a főváros nyolc frekventált szórakozóhelyén hallgathatnak komolyzenei koncerteket az érdeklődők. A fellépők között a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és Fischer...Fatális gikszer: elszállt a keverőpult az Omega arénás nagykoncertjén
Mi először úgy tudtuk, 15 percre állt le a koncert rögtön az első számnál, a Blikk cikkéből azonban kiderült, hogy az a 15 25 volt... De ki számolja... Mondjuk, a zenészek, akik minden egyes kínban töltött percet többszörös hosszúsággal éltek át.Plüsshorror a S.U.N. fesztiválon – és ez nem humbug. Vagy de...
Mivel ez nem a Neflix legújabb sorozata, el merjük árulni a film végét: napnyugtakor elássák a macit a domboldalon. A Humbugs új klipje két legyet üt egy csapásra: nemcsak a zenekart népszerűsíti, hanem a S.U.N. fesztivált is, mert a képsorok láttán az embernek kedve támad jövőre...





































