Holland sztárzenekarok, fúziós koncertek, filmvetítések: Amszterdam Budapesten
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar idén is megrendezi közös, immár közel egy évtizede életre hívott tematikus fesztiválját, amelynek fókuszában ezúttal Amszterdam áll. A szeptember 16-án kezdődő, változatos programokat kínáló Európai Hidak fesztiválon az egyedülálló zenei...Jazzlabirintussá változnak a Magyar Zene Háza terei
A Dés András kurátori hétvégén az osztrák és a magyar jazzélet középgenerációjának kiemelkedő zenészei játszanak együtt három kifejezetten erre az estére felálló formációban – először, de reméljük nem utoljára!Ismét lesz ingyenes Szenes Iván Emlékkoncert
Idén 12. alkalommal telik meg a Szenes Iván tér a névadó tiszteletére rendezett ünnepen, szeptember 11-én. A 2010-ben indult esemény Budapest legnépszerűbb koncertjei közé tartozik, mindemellett Józsefváros egyik legnagyobb rendezvénye.Szabó Balázs ismét utcazenésznek állt
Három évvel a Szabó Balázs Bandája zenekar 10. születésnapi albumának, a X megjelenése után, most egy új, ezúttal szólódallal jelentkezik Szabó Balázs dalszerző-frontember. A Naphajó, a Szia, Életem! egyik betétdala, amelyet sk ad elő a filmben, mint utcazenészÚjragondolt klasszikusok Rúzsa Magdi, Balázs János és a Concerto Budapest előadásában
Mindez a 7. alkalommal megrendezett MVM ZENERGIA koncerten 2022. augusztus 27-én 19:30-tól. A fényfestéssel kísért koncert idén a budapesti Erkel Színház mellett öt vidéki helyszínen és online is követhető lesz.Zenélő Egyetem: Beck Zoli vezeti a kurzust Pécsen
A már több mint tíz esztendeje működő komplex program az eddigiekben is a populáris zenei kultúra sokféle elemét emelte be az egyetemi-tudományos térbe. Az őszi szemeszterben egyebek mellett a zenészek egymás közötti és a publikum irányába zajló kommunikációját is vizsgálják –...Miért tűnik el a 30 év feletti emberek életéből az új zenék felfedezése utáni vágy?
Ez az írás a The Guardian hasábjain jelent meg, Daniel Dylan Wray tollából, és nagyon kíváncsiak lettünk, mire jutott a szerző.Ha okosabb gyerekeket akarsz, tanítsd meg őket zenélni
A legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermekei intelligensek és sikeresek lennének. És bár egyes szakértők arra ösztönzik a szülőket, hogy tanítsák meg gyermekeiket programozni, az új kutatások szerint a zene szélesebb kapu a megoldáshoz – írja az Awarenessact.Retró fesztivál lesz a Tabánban
A gusztushuszadiki ünnepségsorozat rárepül a Tabán rockhagyományaira: az augusztus 18-án fellépő zenekarok a pályájuk kezdete óta töretlen népszerűségnek örvendenek és többen közülük rendszeres szereplői voltak a legendás "Tabánnak".Global Village – a Világzenei Nagyszínpad kistesója a Szigeten
Ha emlékeztek, kezdetben "ott, hátul" volt a világzene nagyszínpada, ahová érdemes volt minden este kigyalogolni, aztán közelebb jött a centrumhoz és egy kicsit kisebb lett, majd 19 év után 2018-ban ugyan teljesen megszűnt, de a műfajt nem száműzték a Szigetről.Pécs, Ózd, Balaton: feltörekvő zenekarokat karol fel Majka, a Margaret Island és a Punnany Massif
Zenei platformot indít az egyik mobilszolgáltató, amelyben Majka, a Margaret Island és a Punnany Massif egy-egy feltörekvő helyi együttest karol fel. A kezdeményezés célja, hogy országos ismertséghez segítse a tehetséges előadókat a digitális eszközök és a rutinos zenei alkotók...Zsinagógák Hete: Bernsteintől Leonard Cohenig filmzenék – és sóletfesztivál
A hagyományosnak számító Sóletfesztivállal nyitja meg idén a Zsinagógák Hete rendezvénysorozatot az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség.









































