Ne ott keresd idén az EFOTT-ot, ahol öt évig volt

Ne ott keresd idén az EFOTT-ot, ahol öt évig volt!

Nem kell térkép, GPS, csak egy iránytű: fél kilométerrel nyugatabbra, Sukoró irányába költözik a fesztivál. A 2020-as EFOTT-nak ismét a Velencei-tó északi partja ad otthont, csak éppen idén régi önmaga mellett lesz.
 
Amerika válasza a brit invázióra: Michael Jackson

Amerika válasza a brit invázióra: Michael Jackson

Az első globális fekete popsztár, Michael Jackson – ez a címe a Jávorszky Rock&Roll Szabadegyetem következő előadásának, amely az Örkény Könyvesboltban, január 15-én, szerdán, fél hattól kezdődik.
 
 
Rock and Roll Szabadegyetem: Germán elektrosámánok

Rock and Roll Szabadegyetem: Germán elektrosámánok

Ingyenes rocktörténeti kalandozásban vehet részt az, aki elmegy minden hónap első szerdáján 17:30 és 19:00 között az Örkény könyvesboltba (Budapest, Szent István krt 26). A képzeletbeli túra vezetője: Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró.
 
Fotó: Billboard.com

Egyetemi kancellár lett a Eurythmics énekesnője

Annie Lennox a Eurythmics frontasszonya lett az első női kancellár a Glasgow Caledonian University történetében – a diákok és a kollégák nagy örömére.
 
Ilyen volt a 2. Világegyetemista Bál  – Pajor Tamással – a Kobuciban

Ilyen volt a 2. Világegyetemista Bál – Pajor Tamással – a Kobuciban

Hogy miért második? Mert tavaly volt az első Világegyetemista Bál (mind a Kontroll Csoportra, mind a Sziámira jellemző volt a 80-as években, hogy nevet adnak a koncerteknek, kezdve az Antisztár koncert-től a Ciáni mérgezett koncert-ig, illetve ha jól emlékszem, volt olyan koncert is talán...
 
Ilyen még nem volt Magyarországon: egyetemen oktatják a könnyűzenét!

Ilyen még nem volt Magyarországon: egyetemen oktatják a könnyűzenét!

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. Ilyen jellegű kurzus eddig még nem volt Magyarországon.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek