Lejárt a jelenlegi Hangfoglaló kollégium mandátuma – 228 millió forintot még kaptak a könnyűzenei projektek

Hat felhívás, összesen 321 pályázati anyagáról döntött az eddigi összetételében utoljára összeülő NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma február közepén. A március elején hatályosított döntések alapján 198 pályázó összesen 228 millió forint támogatásban részesül a program hetedik évadának utolsó kiírásai alapján.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pinterest

Turnéra fel: 100 milliót szánnak magyar zenekarok külföldi megismertetésére

Nemzetközi előadói pályázatot hirdetett a Hangfoglaló Program. Pályázatonként másfél millió, összesen 100 millió forint igényelhető január közepéig exportirányú tevékenységekre, turnéra, PR kampányra és szakmai együttműködések megvalósítására.
 
A kép sarkában a következő koncertjük dátuma és helyszíne :)

A legpiacképesebb magyar előadók aktuális névsora

Elkészült a nemzetközi zenei színtéren aktuálisan legpiacképesebb magyar előadók névsora. A HOTS - Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda évente kétszer méri fel a hazai terepet ebből a megközelítésből, az előzőhöz hasonlóan a friss listát is a Qualitons vezeti.
 
A Kraftwerk a berlini Lollapalooza Festivalon. természetesen, nem idén...

Hogy néz ki a német zeneipar?

Azt tudjuk, hogy a koronavírus-válság következményeit könnyebben viselik, mert a német kormány nagyon iygekszik. De hogy normálisan miképp működik, azt majd a saját szakembereik mondják el annak, akit érdekel.
 
Fotó: DJ STEVE DUB/FB

A The Chemical Brothers friss Grammy-díjas producere Budapestre jön

Március 2-3. között a Budapest Music Centerben rendezik meg a dalszerzők nagy találkozását, a DEX Songwriting Expo-t.
 
Jojo Abot, ghánai énekesnő

Ismét Magyarország kapta meg a WOMEX rendezési jogát

Öt év után jövőre ismét Budapest ad otthont a világzenei expónak. A Womexet (World Music Expo) 2020-ban a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként szervezik meg a magyar fővárosban.
 
Fotó: Pexels.com

Hogyan válik egy zenei ötletből sláger?

Nem, nem mi magyarázzuk el, mi a dolog másik végén vagyunk.... :) A kérdésre a választ az Artisjus Dalszerző Expója (DEX) adja meg 2019. február 18-án és 19-én a Budapest Music Centerben.
 
Évente csak kétszer születik ilyen lista a magyar zenekarokról

Évente csak kétszer születik ilyen lista a magyar zenekarokról

Évente kétszer állítják össze a zenei szakemberek azt a listát, amely sorrendbe szedi, melyek a külföldön "legeladhatóbb" magyar zenekarok. A HOTS shortlistje egyfajta pillanatfelvétel, s leginkább a Hangfoglaló-istálló favoritjai szerepelnek benne.
 
Fotó: Leander Kills (FB)

Megvan az év zenésze!

Több tízezer ember látogatott ki a hétvégén a Budapest Music Expóra. A három nap alatt nyitástól zárásig szóltak a gitárok, a dobok, a zongorák és egyéb hangszerek, kütyük. A rendezvény ideje alatt közel háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott. Mi több: díjakat is osztottak!
 
Barbaro Attila gitárját megharapta egy rajongó

Barbaro Attila gitárját megharapta egy rajongó

Minden idők legnagyobb magyarországi gitárkiállításának ad helyet a pénteken kezdődő Budapest Music Expo.
 
Ha valaha is megfordult a fejedben, hogy zenélni akarsz, ezt a programot ne hagyd ki!

Ha valaha is megfordult a fejedben, hogy zenélni akarsz, ezt a programot ne hagyd ki!

Több tízezer hangszert lehet szabadon kipróbálni, plusz első alkalommal lesz látogatható 93 teljesen ingyenes szakmai kurzus, valamint zeneiskolai bemutató óra az idei Budapest Music Expon.
 
Fotó: altrevolt.com

A Megadeth dobosa is fellép a a Budapest Music Expón

Ezúttal is gigantikus méretekben, de még erősebb szakmai és oktatási programmal, előadásokkal várja az érdeklődőket a Budapest Music Expo október 5-től 7-ig a Hungexpo területén. A 18.000 négyzetméter területű rendezvényen több tízezer hangszer kipróbálható, lesz rengeteg...
 
Hogyan írj zenét megrendelésre egy óra alatt? Most megtudhatod!

Hogyan írj zenét megrendelésre egy óra alatt? Most megtudhatod!

A Dalszerző Expóval a szervezők a pályájuk elején járó alkotókat szeretnék megszólítani, egyúttal érdekes programot nyújtanak a már sikeres, befutott szerzők számára is. A rendezvény a BMC-ben lesz február elsején.
 
Cher nem hagyja magát

Cher nem hagyja magát

Cher pert indított Sonny Bono örökösei ellen a közös dalaik jogdíjai miatt, amiktől szerinte megpróbálják megfosztani őt.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hét év után a OneRepublic visszatér Budapestre

2015-ben a OneRepublic telt házas koncertet adott a Budapest Arénában, amely emlékezetes maradt a rajongók számára, és tucatnyi lelkes kritikát is begyűjtött. 2022. május 13-án újratöltik az élményt.

Ábel végül előkerült? Fishing on Orfű – a tökéletes nyárzáró fesztivál

Normál körülmények között nyárindító lett volna, akkor a helyére telepítettek egy MiniFishinget, az "igazit" meg áttolták a biztonságosabb augusztusi időpontra. Ha júniusban lett volna a Fishing on Orfű, nem fagyunk meg, így viszont a vártnál sokkal ütősebben sikerült lezárni a 2021-es nyarat.

Carbonziált filmzenék és filmesített carbondalok az Urániában

A Crossover Uránia a Nemzeti Filmszínház műfajokon átívelő koncertsorozata, ahol minden előadó valamilyen különleges produkcióval lép színpadra, november 12-én például a Carbonfools ad különleges koncertet.

HVG: A Coldplay koncertjén a rajongók ugrálása termeli majd az áramot

Ha meg nem ugrálnak, az együttes szerint kialszanak a fények és a buli lényegében meghal – írja a lap sajtóértesülés alapján.
Új koncertek