Attól, hogy valaki eladja a barátja ajándékát, még nem lesz tolvaj – Amy Winehouse apja pert vesztett

A BBC értesülése szerint hosszú évekig húzódó, személyes sérelmekkel és súlyos vádakkal terhelt jogi történet zárult le a brit Legfelsőbb Bíróság döntésével hétfőn: Mitch Winehouse elvesztette azt a pert, amelyet lánya két közeli barátja ellen indított. A tét nem pusztán több százezer font volt, hanem az is, ki mondhatja meg, mi történhet Amy Winehouse személyes tárgyaival – és végső soron az emlékével.

Attól, hogy valaki eladja a barátja ajándékát, még nem lesz tolvaj  – Amy Winehouse apja pert vesztett
Foró: Paris Jackson (FB)

Michael Jackson öröksége

A Kálvin tértől pár lépésre – a Kecskeméti utca 5. szám alatt – megnyílt a "Michael – the HIStory" kiállítás, amely eredeti, hiteles relikviákkal idézi fel Michael Jackson pályáját és budapesti kötődéseit, köztük a HIStory-reklámfilm 1994-es forgatásának emlékeit és azt a...
 
Fotó: people

Pénzükhöz jutottak a Prince-örökösök

Prince végrendelet nélkül halt meg, a 160 millió dolláros vagyon szétosztásával kapcsolatos per hat év után lezárult.
 
 
Ne kérjétek, hogy kiderítsük, ki van a fotón... Prince-családja. Vagy egy része...

Prince végrendelet nélkül halt meg: hat év kellett a 160 millió dolláros vagyon szétosztásához

Az énekes 2016-ban halt meg fentanil-túladagolásban. Hatalmas vagyon maradt utána, amelynek elosztása komoly kihívást jelentett az ügyvédek számára. A zenei öröksége ennél egyszerűbb ügylet... dúdoljuk.
 
Fotó: Cseh Tamás Archívum

Remélik, új dalokat is rejt Cseh Tamás 5400 tételből álló hagyatéka

Cseh Tamás gyermekeitől 135 millió forintért vásárolta meg az előadóművész hagyatékát nemrég a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).
 
A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek