Több mint fesztivál: Kapolcska
Tehetségkutatás, tehetségnevelés, szakmai tábor és kisfesztivál is egyben az idén már második alkalommal rendezendő Kapolcska programsorozat, ahol minden a gyerekekről és a családi fontosságáról szól. És még mindig ingyen!Idén sem maradnak muzsikaszó nélkül az Állatkert lakói – és látogatói
Immáron 17. alkalommal rendezik meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben a Zenés Állatkerti Esték programsorozatot 2018. július 4. és augusztus 22. között, szerdánként, pontban fél kilenckor.Hófehérke egyelőre mély álomban van
Május 13-án indul az új magyar családi musical, a Hófehérke országos turnéja, így ennek apropóján megnézhettünk néhány jelenetet a darabból.Innen indult Horváth Charlie pályája is – emléktábla került a legendás hely falára
Május 9-én a Kispesti Munkásotthonban felavatták az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának tizenötödik poptörténeti emlékpontját.40 éve nem érdekli őket a világ
"40 éves lenne a Hobo Blues Band, de nem lett" címmel Hobóék a Barba Negra Track-ben léptek fel május 4-én.Amerikában magyar előadóé lett az április dala kitüntető cím
A tehetségek felkutatásával foglalkozó AKADEMIA elnevezésű amerikai zenei szövetség 2018 április hónapjának legjobb pop dalává választotta Horányi Juli és Bubnó Lőrinc szerzeményét.Az Agárdi Popstrand kitalálója büszke az első 40 évre – csak egyetlen nagy bánata van
Idén nyáron ismét sztárparádéval vár a 41. évébe lépő Agárdi Popstrand, ahol a fürdőzés és napozás fáradalmait kipihenve esténként a hazai zenei színtér legnépszerűbb előadóinak és zenekarainak koncertjein tombolhatunk.Akon lesz a Campus Fesztivál sztárfellépője
Igen sokat kellett várni a 2018-as Campus Fesztivál fellépőinek listájára, de végre lehullt a lepel. Összesen négy külföldi látogató és megannyi magyar kedvenc lesz látható és hallható a Nagyerdőben.Rózsa György és Pumped Gabo egymás ellen küzd
Mindenkit megnyugtatunk, nem műveltségi vetélkedőről van szó. Április 15-én a hatodik évaddal tér vissza a képernyőre az egyik legszórakoztatóbb showműsor, A Nagy Duett.Johnny Depp akkorát zúzott egy koncerten, mintha 20 éve rockzenész lenne
Egyelőre csak egy dal erejéig, de ki tudja? Mostanában több helyről is hallani, hogy vonzza a zenei pálya.Ingyenes koncertet ad a Budapest Bár a Hold utcai piacon
A koncert adatlapja minda közösségin, mind a weboldalukon meglehetősen szűkszavú, de mivel március 8-án lesz, azt sejtjük, a hölgyeket ünneplik ezzel az ingyenes koncerttel. Ha nem, majd szólnak...A jazz nem hal meg, amíg olyanok képviselik, mint Nicholas Payton!
A Get Closer Jazz Fest idén április 6-8 között rendezik meg a MOMKultban olyan világhírű vendégekkel, mint , James Blood Ulmer, Lizz Wright, Pawel Kaczmarczyk triója, a Kuba Wiecek Trió, a Heavy Weather – és Nicholas Payton, akiről most írni fogunk.









































