Ingyenes Szabadságkoncert a Hősök terén
2019. június 16-án lesz 30 éve annak, hogy az 56-os forradalom mártírjai megkaphatták a nekik kijáró végtisztességet. Ezért ezen a napon ingyenes Szabadságkoncertet tartanak a Hősök terén, ahol fellép többek közt a Beatrice, Vikidál Gyula, a KFT és Varga Miklós is.A színész-zenész beszól a brit tudósoknak
Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház Junior Príma díjas színművésze. Brit tudósok című dala és a hozzá forgatott klip, egyfajta fricska a mindig cserélhető életformákra, melyek...A MUSE-koncertről duplán – de ezerszeres lelkesedéssel
A Muse a világ egyik legnagyobb arénazenekara, a banda szinte folyamatosan turnézik és sorra adja ki az albumokat. A srácok a megalakulás (‘94) óta nem pihennek, legújabb albumuk, a Simulation Theory (2018) már a nyolcadik lemez a sorban, ezt népszerűsítik most a Simulation Theory World Tour...Megérkezett a Fish! album második fele, tele feldolgozásokkal
Megjött végre az idén 20 éves Fish! zenekar rég várt Felemás című albumának másik fele, amin olyan ismert zenekarok dalait értelmezték újra a fiúk, mint a Kozmix, a Heaven Street Seven, az Animal Cannibals vagy az Auróra.Megteltek a koncertkompok – de NAGYON sok program van még a BALATONon!
Május 24-én a Zamárdi MOL Nagyon Balaton Teraszon José Padilla fellépésével és a Punnany Massif telt házas kompkoncertjével hivatalosan is elrajtolt a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat.Balesetet szenvedett Laár András – a mai koncert nem marad el!
Facebook-posztban értesítette a KFT együttes a rajongóit, hogy két napja baleset érte Laár Andrást.Belfeszt a hétvégén! Itt a részletes programbontás
Május 24-26. között rengeteg zenei programmal, gaszto-élményekkel, és irodalommal vár minden érdeklődőt a főváros legnagyobb szabadtéri ingyenes rendezvénysorozata a 13. Belvárosi Fesztivál.Glenn Hughes nem léphet fel az Open Road Festen
Rossz hír az Open Road Festre látogatóknak, hogy a 66 éves Glenn Hughes orvosai tanácsára kénytelen volt lemondani az összes májusi és júniusi turnédátumát, így sajnos Alsóörs is törlésre került.Jó hír a Maluma-rajongóknak
A latin világsztár megjelentette várva várt negyedik, 11:11 című albumát és az "11PM" című dalához készült videoklipjét is bemutatta.Ingyen fesztivállal nyit a Siófoki Nagystrand a hétvégén
Új rendezvénnyel gazdagodik 2019-ben a siófoki programkínálat. Idén először, hagyományteremtő szándékkal indul a Strand Szezonnyitó május 17-19. között, megünnepelve a nyári szezon kezdetét. Az ingyenes rendezvényen fellép Király Viktor és a Magna Cum Laude is.Egy megakoncert szervezésébe vágnak bele a szereplők a kaposvári színház előadásában
Július 4. és 7. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón szlovák, lengyel, cseh és magyar társulatok darabjait nézhetik meg az érdeklődők Vácott. A színházjegy fesztiválbelépő is jár, így az előadások után a nézők ingyen mehetnek koncertre.Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar jótékonysági koncertje új időpontban!
A terv az volt, hogy Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar május 9-én a budapesti Erzsébet téren jótékonysági koncertet ad, amelynek bevételét az autizmussal élőket támogató Út a Mosolyért Alapítvány új intézményének létrehozására ajánlották fel. A helyszín és a cél...









































