Püspökvári koncertek a gyerekekért

Püspökvári koncertek a gyerekekért

Idén 2. alkalommal rendezik meg a Vár a Püspökvár – Koncertek a szabad ég alatt! jótékonysági koncert sorozatot, amelynek bevételéből a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nardai gyermektáborát támogatják.
 
Gyertyaúsztatással, koncertekkel ünnepli a Dunát Szentendre

Gyertyaúsztatással, koncertekkel ünnepli a Dunát Szentendre

Július 17-én – már 13. alkalommal – kerül sor a helyi hagyományokra épülő Szentendrei Ister Napokra, amely számos, a Duna köré szerveződő vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az odalátogatóknak.
 
 
100 magyar zenekar: nagyon készül a nyár zárására a SZIN

100 magyar zenekar: nagyon készül a nyár zárására a SZIN

A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, de még jövögetnek majd új nevek. A SZIN idén egy napot még rá is húz, az így ötnapos buli augusztus 25-29 között lesz, a szegedi...
 
Egy nappal hosszabb lesz a SZIN

Egy nappal hosszabb lesz a SZIN

A Szegedi Ifjúsági Napok bejelentette, augusztus 25-től a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal. Ráadásul a szervezők egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt.
 
Fotó: SZIN

Várd a május végét: akkor dönt a SZIN

Ne dőljetek be: a közösségi oldalakon keringő esemény a számos hasonló rendezvényt kipécéző csalók mesterkedése, mai közleményük szerint kivárják a hónap végét.
 
Ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon...

Ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon...

Megjelent a Carson Coma legújabb dala, a ‘Pók’. A Fonogram-díjas zenekar ezúttal az előítéletek pusztító hatásáról, a kommentek fájó nyilairól és az elfogadás fontosságáról készített egy dalt, amihez a klipet az Ezüst Medve-díjas színésznő, Kizlinger Lilla rendezett. 
 
 
Ilyen volt tavaly...

Nem lesz nagyszínpad a ma kezdődő szüreti fesztiválon Tokajban

Ma kezdődik és vasárnapig tart a Tokaji Szüreti Napok: a rendezvényen lesz többek között utcaszínház, népi játékok tere, tűzzsonglőrshow és interaktív történelemóra, de bemutatkoznak a gólyalábasok és vásári komédiások is
 
Fotó: Ördögkatlan Fesztivál

Sírás és reménykedés: elmaradnak a fesztivált pótló Ördögkatlan Napok

Egy hónappal a kezdés előtt a vírus újra legyőzte a szervezőket, pedig az október 22-25. közötti időszakban mintegy 120 programot kínáltak volna. Minderről a FB-on értesítették közönségüket.
 
Fotó: Budapest Bár

Elmaradnak a Pécsi Napok, de lesz Budapest Bár!

Idén nem rendezik meg a több évtizedes múltra visszatekintő Pécsi Napok programsorozat eseményeit a baranyai megyeszékhelyen, ugyanakkor több őszi rendezvénnyel is várják a kultúrabarátokat a városba.
 
Fotó: SZIN

Csak megtorpanás volt, de menetelnek tovább: készül a 2021-es SZIN programja

Azt már mindenki tudja, hogy több mint 50 év után a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok – más fesztiválokhoz hasonlóan – idén elmarad.
 
A legjobb halasztottfeszivál-név evör: pótLAKE

A legjobb halasztottfeszivál-név evör: pótLAKE

Bár a TÓMÉK/Tisza-tavi Napok fesztivál idén elmarad, a szervezők pótLAKE címmel ötnapos programsorozattal kárpótolják augusztus 16. és 20. között Tiszafüreden a közönséget.
 
Fotó: SZIN /FB

Kész a SZIN programbontása

Végre megérkezett a SZIN teljes programkínálata is, így most már tényleg eljött az ideje a 2020-as rövidre sikeredő szezon megtervezésének, ami komoly kihívások elé állítja a fesztiválra látogató közeget.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek