Menopauza

A Gyöngyhajú lány akaratán kívül újra hódít Amerikában

Ez az szebbik megfogalmazása annak, hogy már megint lenyúlták. Csodaszámba megy a Presser-Adamis szerzőpáros 1968-as dalának az életútja.

Fotó: Kóbor János és Presser Gábor, az Omega együttes tagjai 1969-ben a gyömrői Művelődési Házban. Fortepan / Péterffy István
Fotó: Ed Sheeran/FB

Mindenki nyugodjon le, Ed Sheeran-nek mégsem kell abbahagynia a zenélést

Ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy hátat fordít a zenélésnek, ha elveszíti az ellene folyó plágiumpert. Hogy ez hatotta meg a bírákat vagy az érvelés, nem tudjuk, mindenesetre győzött.
 
Fotó: EFOTT (2010.)

Ezt a dalt soha többé nem fogják énekelni Korda Györgyék

A Bors értesülése szerint másodfokon is döntött a bíróság Balázs Kláriék plágiumügyéről.
 
 
Már megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt

Már megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt

Ahogy egyszer már megírtuk, a Gyöngyhajú lány szerintünk minden idők legtöbbször újrahasznosított magyar dala. Most egy ausztrál reklámban bukkant fel.
 
Randy California mindössze 45 évig élt.

Hivatalos: nem lopta a Led Zeppelin a Stairway to Heaven bevezető riffjét

Márciusban adtuk hírül, hogy San Francisco-i/Los Angeles-i (forrása válogatja) bíróság helyben hagyta azt a 2016-os ítéletet, miszerint a Robert Plant és Jimmy Page nem lopták el Randy California dalát. Úgy tűnik, az örökösök nem elégedtek meg az ítélettel, és az Amerikai Egyesült...
 
Katy Perry sötét lovát egyelőre nem lövik le

Katy Perry sötét lovát egyelőre nem lövik le

A popsztár Dark Horse című sikerszáma miatt indult plágiumperében új ítélet született: egy amerikai bíróság a korábbi ítélettel szemben úgy döntött, hogy az énekesnő nem követett el szerzői jogsértést.
 
Nem kell többé bíróságra járnia a Led Zeppelinnek

Nem kell többé bíróságra járnia a Led Zeppelinnek

A San Franciscó-i bíróság helyben hagyta azt a 2016-os ítéletet, miszerint a Robert Plant és Jimmy Page nem lopták el Randy California dalát.
 
 
Fotó: Port.hu

A Marvel tényleg ellopta egy magyar filmsorozat zenéjét?

Kriskó Zoltán magyar rendező szerint csaknem három évtizeden át használták engedély nélkül az X-Men animációs sorozathoz a Linda című magyar – bűnügyi – sorozat főcímdalát – közölte sajtóértesülésekre hivatkozva a Blikk.
 
Amikor a magyar mulatós zenész plágiummal vádolja Enrique Iglesiast

Amikor a magyar mulatós zenész plágiummal vádolja Enrique Iglesiast

Tarcsi Zoltán, ismertebb nevén Jolly mulatós sztár jogi lépésekre készül Enrique Iglesias-szal szemben – írja a 24.hu.
 
Shakirát plágiummal vádolja egy kubai zenész

Shakirát plágiummal vádolja egy kubai zenész

Plágiummal vádolja Shakirát egy kubai salsazenész, Livam. A kolumbiai énekesnő a madridi bíróság előtt visszautasította a vádakat – olvastuk a Hírado.hu-n.
 
Plágium ügy: Victor Máté szerint hamis a vád Petruska dalával kapcsolatban

Victor Máté szerint hamis a vád Petruska dalával kapcsolatban

Újabb fordulatot vett A Dal című műsorból hétfőn plágium vád miatt kizárt Petruska András ügye. A kettes számú szakértői vélemény szerint a korábbi vizsgálat felszínes volt, és szó sincs lopásról.
 
Fotó: YouTube

Plágium ügy: Petruskát kizárták, Oláh Gergő jön A Dal szombati döntőjébe

Úgy tűnik, nem volt alaptalan a vádaskodás A Dal egyik versenyművével kapcsolatban. A szakértők vizsgálódtak, és döntésre jutottak: Petruska Andrásnak távoznia kell, helyét Oláh Gergő veszi át.
 
Pharell Williams már nem happy: jó sokat kell fizetnie a plágiumért

Pharell Williams már nem happy: jó sokat kell fizetnie plágiumért

Jó, nem egyedül, ketten állják az ötmilliós számlát: Robin Thicke-vel 1,4 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizetnek egy hosszú idő után lezárult szerzői jogi perben, amely nagy sikerű számuk, a Blurred Lines miatt indult – számolt be róla a BBC News.
 
15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek