Fotó: Untold

Még egy bazi nagy kolozsvári fesztivál belefér az idénybe

Több mint száz országból napi hetvenezer résztvevőt várnak a szervezők Kolozsvárra, a csütörtöktől vasárnapig tartó Untold fesztiválra.
 
Így szól egy magyar dal egy ír csávó szájából

Így szól egy magyar dal egy ír csávó szájából

Az ír származású O’SULLIVAN első magyar nyelvű számának egészen különleges a története, hiszen saját szerzeményét dolgozta át. A Szárnyaidon viszont nem egy egyszerű fordítása a tavaly megjelent Little Bird-nek, annál sokkal több...
 
 
Kálmándy Ferenc fotója Hobo FOO-s koncertjéről

Hobo Pilinszky verseket szaval és énekel

Földes László Hobo idézi meg Pilinszky verseit szerdán a budapesti Kertész Imre Intézetben a Pilinszky 100 rendezvénysorozatban.
 
Busszal a magyar rock körül

Helló turiszt – városnéző busszal a magyar rock körül

A pandémiának nagyon sok vesztese volt, két iparág szinte azonnal lenullázódott és csak nagy sokára térhetett vissza a régi kerékvágásba, ha egyáltalán visszatérhetett: a zeneipar és a turizmus. Most egy olyan – amúgy értékmentő – projektről szólunk, amely a kettő közös...
 
F. O. System-koncert (2018. november Barba Negra)

Három év után ismét koncertet ad az F. O. System

Majdnem pontosan egy évvel az eredetileg kitűzött, majd elhalasztott időpont után, november 6-án koncertet ad az F.O. A Barba Negrás event címében szereplő "Dark Star 2.0" nem az előzenekar nevét jelenti, hanem magát az eseményt, ami majdnem november hetedikére esik... A két dolgot csak az...
 
Mertez X Robot Live: minden hónap második csütörtökén főszerepben a feltörekvő zenekarok!

Mertez X Robot Live: minden hónap második csütörtökén főszerepben a feltörekvő zenekarok!

Szeptember 9-én, csütörtökön indul a Mertez és a Robot közös koncertsorozata, a Mertez X Robot Live: az este fő fellépője előtt minden alkalommal ismert zenészek lépnek színpadra, megfordítva ezzel a klasszikus előzenekar-főzenekar felállást.
 
 
A fotó illusztráció, a CityRocks dunaújvárosi rendezvényén készült (CityRocks/FB)

CityRocks-Bonchida: A legfiatalabb zenész egy hatéves dobos lesz

A bonchidai Bánffy-kastély udvarán – az Electric Castle helyszínén – tartják szombaton a CityRocks rockzenei flashmobot, amelyen több mint 180 romániai és külföldi amatőr és profi zenész ad elő közösen 12 közismert rock számot.
 
40 év után az ABBA újra a brit slágelista élvonalában

40 év után az ABBA újra a brit slágelista élvonalában

A legendás svéd popegyüttes novemberben megjelenő új albuma két száma, az I Still Have Faith In You és a Don't Shut Me Down a 6., valamint a 7. helyet szerezheti meg az officialcharts.com vasárnap közzétett becslése szerint, mely az eladásokon és a streaminghasználaton alapul.
 
Az Iron Maiden távol-keleti kultúrából merített ihletet 17. stúdióalbumához

Az Iron Maiden a távol-keleti kultúrából merített ihletet 17. stúdióalbumához

Megérkezett az Iron Maiden vadonatúj lemeze, amely a „Senjutsu" – japánul „taktika és stratégia" – nevet viseli. A kísérteties szamurájt ábrázoló borítót a híres angol illusztrátor, Mark Wilkinson jegyzi, akinek egyébként korábbi, látványos borítókat is köszönhetünk.
 
Martonvásáron tartja arénás koncertjének főpróbáját Charlie

Martonvásáron tartja arénás koncertjének ingyenes főpróbáját Charlie

Tizenkét kismacskát nevel, unokázik, és a ház körüli teendőket végzi. Mindez jelenti a pihenést és a kikapcsolódást Charlie-nak a rengeteg koncertje között. Jelenleg két kiemelt fellépésre készül: november 6-án az Arénában tartja meg áprilisban elhalasztott nagykoncertjét, melynek...
 
Egy underground zenekar frontemberét alakítja Filo, az underground zenész

Nagy siker volt Velencében Fabricius Gábor punkfilmje

Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című nagyjátékfilmjének szeptember 5-én, a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt a világpremierje. A filmet hatalmas tapssal fogadta a nemzetközi közönség.
 
Majka és Curtis, Bagossy Brothers Company: ingyenes nagykoncerttel ünnepel a Szerencsejáték Rt.

Majka és Curtis, Bagossy Brothers Company: ingyenes nagykoncerttel ünnepel a Szerencsejáték Zrt.

Szeptember 25-én ünnepli 30. születésnapját a nemzeti lottótársaság: Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, valamint Lotfi Begi és meglepetésvendégei is színpadra lépnek az ingyenes Szuperkoncerten a megújult Puskás Aréna Szoborparkban
 
Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a...

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Korn visszatér Európába – Budapest most kimarad a koncertkörből

Több mint egy évtized után újra nagyszabású európai headliner turnéra indul a nu metal egyik alapzenekara, a Korn. A frissen bejelentett koncertsorozat az Egyesült Királyságot és számos európai várost érint, ráadásul erős kísérettel.

Újjászületik a Kertem, a Gólya pedig a Dunánál rak fészket

A budapesti klubbezárásoki után nem csoda, hogy a város zenei-kulturális közege egyre feszültebb: eltűnő helyek, beszűkülő lehetőségek, elkeseredett szcéna... Ehhez képest különösen üdítő, hogy most nem egy, hanem több irányból is érkezik válasz erre a helyzetre: új helyek nyílnak, régi közösségek szerveződnek újra, és...
Új koncertek