Igenis lesznek magyarok a Szigeten!
A Cseh Tamás Program mostani támogatottjai közül szinte mindenkiknek tele van a naptára nyárra. Néhányuk a Sziget 2017 fesztiválon is fellépnek, az ő koncertjeiket ajánljuk.Egy nap a Beatles jegyében a Kobuciban – megvan a végleges program!
Immáron második alkalommal gyűlnek össze a Beatles rajongói az óbudai árnyas fák alatt, a Kobuci kertben egy kis zenés megemlékezésre.Fellép az Oscar-díjas kórus is: újra Bakáts Feszt Ferencvárosban
Tavaly rendezték meg először a ferencvárosi Bakáts téren és környékén azt a fesztivált, amely rögtön első alkalommal telt házzal zajlott. 2017. augusztus 24-27 között így sor kerül a második Bakáts Fesztre! A helyszín a Bakáts tér, a Bakáts utca, a Ráday utca és a Kálvin-udvar.Elő a metálvillákkal: Rock Balaton Fonyódon
A Fonyódi Nyár egyik kiemelt eseménye a Rock Balaton, amely immár negyedik alkalommal került megrendezésre 2017 nyarán. Augusztus 11-13 között minden a rockról, és annak különböző stílusirányzatairól szól majd a tóparton.Zene nélkül mit érnek ők: visszatér a színpadra a Váradi Roma Café
Négy platinalemez és számtalan sláger után augusztus 18-án a Plázs Siófokon áll újra össze a Váradi Gyula, Váradi Róbert, Berki Artúr, Botos Tibor alkotta zenekar.3 nap – 3 színpad – 25 borászat: Tolcsvai Borfesztivál
Tokaj hegyalja szívében az önkormányzat 2004-ben szervezte meg először a helyi borok fesztiválját, azóta a néhány száz fős összejövetel több tízezres borünneppé nőtte ki magát.Nem könnyű vállakozás, mert pótolhatatlanok: Cserháti Zsuzsa–Máté Péter emlékkoncert
Cserháti Zsuzsára és Máté Péterre emlékeznek a Tokaj Fesztiválkatlan főszínpadán augusztus 5-én. Az Emlékkoncerten a két művész legismertebb dalait neves művészek tolmácsolásában hallgathatjuk újra.Szentpéteri Csilla & Band bemutatja: Barlangkoncert
Hűvös sziklák, pezsgő hangulat! Mi is lehetne tökéletesebb koncerthelyszín a nyár legforróbb időszakában, mint egy hűvös cseppkőbarlang távol a hétköznapok zajától, ahol máshogy verődnek vissza a hangok, másképp tükröződnek a fények, és még a szúnyogoktól sem kell tartani....Ha kijöttél volna a gyakorlatból, rágyúrhatsz a Szigetre egy parkos bulival
Már csak másfél hét, és újra itt a Sziget. A Budapest Parkban már augusztus 5-én rákészülhetsz az év leghosszabb bulijára a Rival Sons és az Ivan and The Parazol koncertjével.FUCK CANCER: jótékonysági összefogás és koncert a The Southern Oracle zenekar dobosáért
A hazai underground zenei közösség, amely már több esetben bizonyította, hogy össze tud állni egy-egy karitatív ügyért. Sajnos, most újból szükség van az összetartásra. Az apropó ezúttal Zándoki András, a The Southern Oracle dobosának daganatos betegsége. A kezdő lépésen túl...Nagy Feró valamire készül...
Hogy mire, arra vasárnapig várnunk kell, akkor jelenti be. De ne szaladjunk ennyire előre.Amikor a tesód is híres DJ, és mindketten eljöttök Budapestre pörgetni
Fritz és Paul Kalkbrenner immár sokadszorra tér vissza Magyarországra, külön-külön produkcióval.





































