Spotify lejátszási listája is van a Vígszínház új előadásának
Georg Büchner mindössze 23 évesen írta meg Leonce és Léna című komédiáját, amelyben két fiatal úgy dönt, elmenekül a felnőtt élet felelőssége elől. @LL3t4rgIA az alapműből kiindulva, ifj. Vidnyánszky Attila és Németh Nikolett szövege, valamint a társulat improvizációi alapján született: a Z generációs komédia már műsoron van a Vígszínházban.
Mi köze a Spotify-nak a harci drónokhoz?
A kérdés elsőre abszurdnak tűnik, pedig nagyon is valós. Hogy mi köze lehet egy streaming szolgáltatásnak – amelyen milliók hallgatják kedvenc zenéiket – a mesterséges intelligencia vezérelte katonai drónokhoz? A válasz: a pénz. És a döntések, amelyek mögötte állnak.VersVillamos, közös éneklés, lejátszási lista – költészet napja a fővárosban
A BKK idén is csatlakozott a Vates Költészet Hete programsorozatához: közösen hívják fel a figyelmet a magyar költészet fontosságára és sokszínűségére.cserihanna lett a Spotify EQUAL magyar nagykövete
Mostanában csupa jó dolog történik az énekesnővel: egyedüli női dalszerzőként idén májusban elvihette az Artisjus-díjat, kijött az új dala, ráadásul mostantól az év hátralévő részéig ő a Spotify EQUAL egyetlen magyar nagykövete.A 2022-ben 122 milliószor streamelt Azahriaht mindösszesen 6.774-szer lehetett hallani a rádiókban
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt vizsgálta, hogy mely előadók és zeneszámok voltak a legnépszerűbbek a Spotify-on és a YouTube-on. Érdekes jelenség, hogy a zenei streamingplatform legsikeresebbjei közül egyetlen zenekar sem került be a rádiós top20-ba.Francia vizsgálat: A streaming ipar masszívan átveri az előadókat
Manipulálják a legnagyobb streaming zenei szolgáltatók online hallgatottsági számait. Egy most közzétett dokumentum szerint 2021-ben Franciaországban 1 és 3 milliárd között volt a hamis hallgatottság, vagyis vagy az összes lejátszás 1-3 százaléka.Az online legnépszerűbb dalokat a rádiók alig játsszák – és fordítva
“A rádiós toplistákon inkább az figyelhető meg, hogy mit hallgattatnak az emberekkel, míg az online platformokon az, hogy mit hallgatnak szívesen a befogadók” – idézett a Dalszerző blog a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) oldalán megjelent elemzésből, ami a 2021-es...Elégtelen jogdíjak, csalások, átláthatatlanság: stream
Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató és nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre lenne szükség a zenei streaming piacon – ezek a fő állításai a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt, független európai tanulmánynak, amelyet a Dalszerzőn szemléztek....Szerdán meglett az első dal, amely elérte a 3 milliárd streamet a Spotify-on
Szerdán Ed Sheeran "Shape of You" című dala – harmadik stúdióalbumának, a ÷ (Divide) első kislemeze – lett az első dal, amely elérte a hárommilliárd streamelést a Spotify-on – írja a Variety.Szakszervezetbe tömörülnek a zenészek a Spotify kizsákmányolása ellen
A Zenészek és Szövetséges Dolgozók Szakszervezete (UMAW) a járvány alatt kezdte meg működését, céljukként többek között a streaming platformok méltányosabb díjazásait, az előadóknak járó jogdíjak biztosítását, valamint a kiadókkal való egyenrangú kapcsolatokat és...Megéri-e a zenészeknek streamelni?
Egy frissen publikált elemzésből kiderül, hogy mekkora, egyáltalán üzlet-e egy magyar zenész számára a YouTube, a Spotify és társaik.Mivel nem figyelsz, egyre rövidülnek a popdalok
Szakértők szerint a popszámok rövidebbek lesznek az évtized végére, mert a figyelem hiányának és a streaming szolgáltatások „kultúrájának átugrásának” időszaka következik – írja a Hírado .hu sajtóértesülésre hivatkozva...Karácsonyi kívánságműsor
Az Óbudai Danubia Zenekar december 16-i karácsonyi Müpa Home-kívánságműsorában a nézők is beleszólhatnak, hogy az előre megadott darabok közül melyek csendüljenek fel.






































