Menopauza
Harmadik alkalommal osztották ki a WMMD Digitális Zenei Díjait

A WMMD harmadik alkalommal osztotta ki a Digitális Zenei Díjakat

Az ezernél is több partnerrel rendelkező terjesztő cég 2021-ben döntött úgy először, hogy egy díjjal jutalmazza a legjobban teljesítő előadóit, és ezt a szokást már harmadjára is megismételték, egyrészt azért, hogy motiválják a lelkesen dolgozó előadókat, másrészt pedig...
 
Fotó: Galla Miklós/FB

Egyetlen estére kinyit a kötöde – egy koncertre összeáll a GM49

Az 1981-ben alakult újhullámos együttes csupán 1986-ig működött, 2009 környékén ugyan felléptek néhányszor GM több mint 49 néven 2024. januárjában pedig ismét koncert lesz, ezúttal a Magyar Zene Házában.
 
 
A Tour de Hongrie rajtlistáján 2021-es zöld trikósa és kétszeres szakaszgyőztese, Phil Bauhaus (Tour de Hongrie/FB)

Kétezer boltban és a Tour de Hongrie-n is csak magyar zene szól egy napig

Az Él a zene! kezdeményezéshez idén sportesemények is csatlakoztak, így a szegedi kajak-kenu világkupán és a Tour de Hongrie kerékpárversenyen is hazai előadók dalai hangzanak majd el a kijelölt napon. A szervezők célja előtérbe helyezni a magyar szerzőket, előadókat és dalokat. A...
 
Nem boomernek való vidék – teljes a Colosseum nemzetközi sztársora

Nem boomernek való vidék – teljes a Colosseum nemzetközi sztársora

A címmel csak az elejét akartuk venni a "nemismerekegynevetsemazegészből" kommenteknek, tőlünk korosztálytól függetlenül az megy és oda, ahová akar: például az alternatív elektronikus zene legjobbjait egybegyűjtő Colosseumba, a Sziget – ókori amfiteátrumokat idéző –...
 
 A bárzongoristák utolsó mohikánja A Király-klipben

A bárzongoristák utolsó mohikánja A Király-klipben

A Jimmyről készült film zenéjét hordozó album „Részegen a legjózanabb" című darabjához forgott vadonatúj klip, amibe a bárzongoristák utolsó mohikánja, Fűzy Gábor is becsatlakozott.
 
„Egy dal a lezárásról, megértésről” – megjelent a Maluridé érzelmes újdonsága

Dal a lezárásról

A Maluridé formáció 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, és elektronikus zene alapjaira épül. A Telekom Electronic Beats 2022-es SZELEKTOR pályázatán bekerültek a pop kategória legjobb 10 dala közé,...
 
 
Illusztráció: petofi.hu

Zenészek figyelem: pályázatot írtak ki Petőfi-versek megzenésítésére

Nyílt zenei pályázatot hirdetett a Petőfi Kulturális Ügynökség Petőfi Felhő Projekt címmel, a megmérettetésre zenészek jelentkezhetnek Petőfi-versfeldolgozásokkal május 31-ig.
 
Öltözz rocksztárnak!

Öltözz rocksztárnak!

Jótékonysági Zenész Ruhavásár lesz a Rock the Planet és a LoveBug szervezésében 2023. április 21-én.
 
Fellebbent a fátyol: megvan a KOALA ALLSTARS ZENEKAR összetétele!

Fellebbent a fátyol: megvan a KOALA ALLSTARS ZENEKAR összetétele!

12 év után – legnagyobb bánatunkra – a Ricsárdgír trashcirkusz végleg bezárja kapuit. Az utolsó nagy Bulikrumpli hámozásra május 18-án, csütörtökön kerül sor a Budapest Parkban. A főszereplő színre lépése előtt a A KOALA ALLSTARS ZENEKAR kizárólag Ricsárdgír-dalokkal...
 
Fotó: Ricsárdgír/FB

4 napig újranézhető a RICSÁRDGÍR BADJAZZ BIGBAND – The Last Akusztik KoalaMusic koncert

Az elmúlt évtizedben ragyogó pályát bejáró Ricsárdgír zenekar hamarosan feloszlik, olyannyira, hogy utolsó előtti-előtti koncertjét a Zene Házában adta 2023. március 2-án. Az E-Színház platformon megváltott jeggyel a koncertfelvétel 2023.04.20. 19:00 és 2023.04.24. 23:59 között...
 
Kubai rockslágerek, olasz rezesbanda, ciprusi partivilág  – Budapest Ritmo 2023

Kubai rockslágerek, olasz rezesbanda, ciprusi partivilág – Budapest Ritmo 2023

A világzenei színtér számos világsztárja, köztük a Tamikrest, Emilíana Torrini & The Colorist Orchestra vagy a Mazaher is koncertet ad az idei Budapest Ritmón április 12-től 15-ig. A Bartók Tavasz keretében megvalósuló fesztiválon az élő zenei fellépések mellett filmvetítések is...
 
Budapesti Tavaszi Fesztivál: Kiss Tibi régi és új alkotásai a Főfotó Galériában

Budapesti Tavaszi Fesztivál: koncertek mindenhol, tánc az utcán és Kiss Tibi-kiállítás a Főfotó Galériában

Budapest egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli április 20. és május 2. között 30 helyszínen, több mint 50, műfajokon átívelő programmal a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
 
Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.
Új koncertek