Pár nap alatt kiürült a zenészek számára létrehozott milliárdos segélyalap
Pedig 2,5 millió fontról van szó. De nem csak az összeg nagyságából, hanem a valutanemből is sejteni lehet: mindez Nagy-Britanniában történt, nem itthon.Vidéken már szolgáltathatnak zenét a vendéglátóhelyek
Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátó üzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések.A Maradj Otthon! után jön a maradj talpon
Az ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírását és elbírálását kéri többek között a Magyar Zenei Tanács annak érdekében, hogy a zenei élet valamennyi területe talpon maradhasson.Gyászol a magyar zene
Mindössze 57 év adatott meg a dunaszerdahelyi illetőségű zenész, a Ghymes oszlopos tagja, Kún Csaba számára, aki hosszas betegség után tegnap éjszaka feladta a harcot.Kampányolnak a zenészek a koncertezésért. Ugyanitt lakodalmat vállalnak!
A kormányinfón elhangzott, hogy június 1-től minden megyében – kivéve Budapestet – 200 főig rendezhető esküvő és lagzi a megfelelő védőtávolság betartásával.Rászoruló zenészek
Szerintünk óriási dolog, amit az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület) és az Artisjus tett: csaknem 400 zenésznek ítéltek meg egy bruttó 160 ezer forint összegű (egyszeri) támogatást. Nulla bevételnél ez jelentheti a rezsi kifizetését, a mindennapi betevőt, de a szorult...Egymillió forintot kap, aki megírja az MTK új indulóját!
Zeneszerzők, szövegírók, figyelem! Új csapatinduló megalkotására írt ki pályázatot az MTK vezetősége – a nyertes a dicsőségen túl bőséges anyagi juttatásban is részesül.Nem zenél idén Magyarország legnagyobb zenekara
Újabb hét kezdődött ma karanténos életünkben, és sajnos még mindig nem fogytunk ki a rendezvény-törlős hírekből. Mai áldozatunk a CityRocks Hungary.Németországban kifizetik az elmaradt fellépések honoráriumának jelentős részét
Mentőcsomagot szerveznek Németországban a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradó szabadúszó művészeknek a szövetségi kormány, a tartományok és a helyi önkormányzatok támogatási programjainak összehangolásával és új intézkedésekkel.The Show Must Go On – Magyarország legnagyobb zenekara egy szobában
A CityRocks most csupán a virtuális térben állhatott össze, de így is kétszáz zenész tartott home flashmobot, ahol a Queen együttes legendás The Show Must Go On című slágerét adták elő.400 előadóművész már pénzhez jutott
Mint ahogy arról már beszámoltunk, 180 millió forint áll rendelkezésre a bajba jutott zenészek megsegítésére. A rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület döntött.Ezek a dalok gyűltek eddig össze a palackpostázóban
A Palackposta kihívás megálmodója a Konyha zenekar frontembere, Szepesi Matyi, aki az otthoni punnyadás helyett inkább dalírásba folytja bánatát, és erre kéri zenésztársait is.






































