Németországban kifizetik az elmaradt fellépések honoráriumának jelentős részét

2020/04/30  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu, MTI

Mentőcsomagot szerveznek Németországban a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradó szabadúszó művészeknek a szövetségi kormány, a tartományok és a helyi önkormányzatok támogatási programjainak összehangolásával és új intézkedésekkel.

A német kormány kifizeti az elmaradt fellépések díjának jelentős részét

NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának a rendkívüli helyzetre reagáló 60 millió forint (170 ezer euró) keretösszegű pályázata a zenekarok, koncerthelyszínek és technikusok együttműködését szeretné ösztönözni. Ezzel párhuzamosan könnyűzenei oktatási anyagok készítését segítő, 12 millió forintos felhívás is megjelent. A részletekért katt ide.

Az első két új támogatási formát szerdán vezette be a szövetségi kormány. A hivatásos muzsikusokból álló független zenekaroknak egy 5,4 millió eurós (1,9 milliárd forint) keretet nyitottak meg, amelyből együttesenként 200 ezer eurót (kb. 70 millió forint) lehet elnyerni új projektekre vagy a járvány miatt megváltozott környezethez alkalmazkodó előadási, művészetközvetítési formátumok kifejlesztésére.

A szövetségi támogatással működő intézményeknek kifizetik a járvány miatt elmaradó műsorokra, programokra, előadásokra szerződtetett művészek fellépési díjának 60 százalékát, 1000 euró felett pedig 40 százalékát – legfeljebb 2500 eurót –, akkor is, ha a fellépés elmaradásából fakadó megbízói kötelezettségekről nincs külön rendelkezés a szerződésben.

Németország megőrzi "kultúrnép rangját", ehhez azonban az is kell, hogy egységesen működjenek a szövetségi, tartományi és helyi szintű támogatási rendszerek, így például a tartományi fenntartású intézmények is kifizessék a járvány miatt törölt programok szereplőinek járó gázsi egy részét – nyilatkozta Monika Grütters, a szövetségi kormány kulturális államminisztere a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) Inforadio nevű hírcsatornájának.

Mint mondta, a kormány eddig sem feledkezett meg a kreatívokról, ezt a réteget szolgálta az egyik első – március közepén 50 milliárd eurós keretösszeggel elindított – válságkezelő program, amelyben az egyéni vállalkozók és a legfeljebb tíz embert foglalkoztató kisvállalkozások 9 és 15 ezer euró közötti összegű azonnali, vissza nem térítendő támogatást igényelhettek.

Azonban a fellépési díjakból vagy honoráriumokból élő táncművészek, színészek, zenészek, írók és más szabadúszó művészek gyakran "átesnek a támogatási programok rostáján", ezért ki kell építeni egy állandó finanszírozási rendszert. A sürgető szükség miatt "teljes erővel" dolgoznak ezen a pénzügyminisztériummal, és a tartományi kormányokat is be akarják vonni a munkába – mondta Monika Grütters.

Hamburg kulturális szenátora – a tartományi rangú város vezetőségének kulturális ügyekért felelős tagja –, Carsten Brosda szerint hasznos lenne az együttműködés, de érdemes más megközelítést alkalmazni. Nem a segélyezésre kellene összpontosítani, hanem műalkotások létrehozását és a járvány alatt is működőképes kulturális szolgáltatásokat kellene támogatni. "Végig kellene gondolni közösen, hogy miként lehet kilépni abból a logikából, amely szerint mindig csak az elmaradt bevételeket kompenzáljuk" – mondta a politikus német hírportálok beszámolói szerint. Hozzátette, hogy a szövetségi alapok és alapítványok, valamint a tartományi támogatási programok forrásainak mozgósításával nagyjából kétmilliárd eurót kellene a szabadúszó művészeknek átcsoportosítani.

Hangsúlyozzuk: a pénz egy része a szövetségi kormány, a tartományok és a helyi önkormányzatok támogatási programjainak összehangolásával érkezik. Nálunk, úgy tűnik, mindenki maga küzd az árral...

 

A fotó illusztráció

A Fábián Juli alapítvány veszi kézbe a zeneipar munkanélküli dolgozóinak támogatását

Élvonalbeli dj-k játszottak online szombaton a Gödöllői Királyi Kastély díszudvaráról – jótékony céllal: a szervezők a zenei szakma bevétel nélkül maradt dolgozói számára gyűjtenek pénzt.
 
Fotó: Rebecca Swafford (Pexels)

400 előadóművész már pénzhez jutott

Mint ahogy arról már beszámoltunk, 180 millió forint áll rendelkezésre a bajba jutott zenészek megsegítésére. A rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület döntött.
A koncertszervezők, kubok furcsa őszre készülnek

A koncertszervezők furcsa őszre készülnek

A Kreatív.hu körképet készített a hazai koncertszervezők, klubok helyzetéről, akik szerintük most a Travolta-mémhez hasonló, teljes tanácstalanságban érezhetik magukat
 

 

 

 

Németország, programtörlések, állami támogatás, kultúra, zenészek

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek