Péntek: Al Di Meola! Megvan az első Örvényeshegy Piknik programbontása
Zala megye, és azon belül is Zalacsány a következő szerencsés település, ahol egy új fesztivál születésének lehetnek tanúi a helyiek, ugyanis május 25-27. között kerül megrendezésre az első Örvényeshegy Piknik, ahol a sztárvendég szerepét Al Di Meola vállalta.Már csak Kozsó hiányzott a VOLT-ról
Úgy tűnik, nem tudunk elszakadni a 90-es évektől zenei fronton, és ezt a megállapítást erősíti a Volt Fesztivál új bejelentése is, miszerint idén egy egész napot szentelnek egykori kedvenceinknek. Június 30-án élőben szólnak majd a korszak meghatározó slágerei, legyen az hazai, vagy...Kitalálod a fotó alapján, ki az EFOTT most bejelentett sztárfellépője?
Már megtekinthető az EFOTT fesztivál honlapján az idei menetrend, ráadásul befutott még egy fesztivál kedvenc is...Akiknek a koncertjén még én is szívesen guggolok - Kensingtonon jártunk
Nem a legjobb napot választotta a koncertezésre kedvenc holland bandánk, a Kensington, hiszen vasárnap este mindenki a szavazás végeredményét várta izgatottan, ennek ellenére mégis sikerült egy hamisítatlanul zúzós klubbulival kedveskedniük a hazai rajongóknak.Az Ady művház bezárása után is lesz kulturális élet Újpesten!
Nem is oly rég hírt adtunk arról, hogy az Újpestiek kedvenc művháza végleg bezárja kapuit március végén. Öröm az ürömben, hogy helyette egy jóval modernebb, színvonalasabb, és remélhetőleg minden igényt kielégítő közösségi "játszótér" nyitja meg kapuit hamarosan az...Bambi, ülőjegy, perec – Metallica
Gyors fejszámolással: a 40 évem alatt közel 500 koncerten lehettem eddig, és a péntek esti Metallica mind látványban, mind hangzásban, mind hangulatban és emberségében úgy kúszott be, mit kúszott: robbant a top három koncertek közé, mint a svéd körözési listára Semjénzsóti.Dolce vita a villányi dombok között: VII. Gere Jazz Fesztivál
A villányi Gere Birtokon 2018. június 8-9. között ismét megrendezik – ezúttal már hetedik alkalommal – a Gere Jazz Fesztivált. Az évente megújuló tematikának köszönhetően idén a villányi szőlők között igazi olasz hangulatban és dolce vita életérzésben lehet része azoknak,...Az Agárdi Popstrand kitalálója büszke az első 40 évre – csak egyetlen nagy bánata van
Idén nyáron ismét sztárparádéval vár a 41. évébe lépő Agárdi Popstrand, ahol a fürdőzés és napozás fáradalmait kipihenve esténként a hazai zenei színtér legnépszerűbb előadóinak és zenekarainak koncertjein tombolhatunk.Akon lesz a Campus Fesztivál sztárfellépője
Igen sokat kellett várni a 2018-as Campus Fesztivál fellépőinek listájára, de végre lehullt a lepel. Összesen négy külföldi látogató és megannyi magyar kedvenc lesz látható és hallható a Nagyerdőben.Marót Vikivel és fényfestéssel nyit a felújított Orczy-park
Április 7-én végre újra birtokba veheti a nagyközönség a gyönyörűen felújított Orczy-parkot. A nyitónapon koncertekkel, bemutatókkal, és street food harapnivalókkal várják a családokat. A programok ingyenesen látogathatók!A legnagyob sztárok éneklik Elton John dalait!
Április 6-án kerül a boltokba Sir Elton John "Revamp" című albuma, ahol az utolsó turnéját bejelentő legenda slágereit a legnagyobb pop/rock sztárok dolgozták fel saját stílusukban.Idegenek az éjszakában
IDEGEN zenekar március 9-én a Kuplungban ünnepli első születésnapját. Az együttes vendége az este folyamán a Massza lesz, valamint színpadra lép a The Pontiac nevű friss formáció is.







































