Mi a baj a nosztalgiával?

2018/01/14  ·     ·  mmi

Ma két írást válogattunk be a hírfolyamunkba: az egyik egy összeállítás Soltész Rezső napokban megjelent interjúiból, a másik egy blogger véleménye – nem igazán van egyezés a kettő között, bár a téma hasonló: a nosztalgia. Az írás végén csatoljuk mindkettőt.

Mi a baj a nosztalgiával?

A nosztalgia nem szitokszó. Bár sokszor próbálják negatív köntösbe bugyolálni. Része az életünknek az emlékezés, a zenei pláne, mert nem az idő szűrőjén át – itt-ott módosítgatva – nézzük a dolgokat, hanem rendszerbe foglalva: a szöveg-ének-zene hármasa viszonylag stabilabb keretet nyújt, mint a memória.

Nemrég egy kis zalai faluban voltam disznóölésen. Nem vagyok elvetemült állatgyilkoló, de immáron hagyomány, hogy január környékén lehúzok oda segíteni. Amíg ment a meló, egy internetes nosztalgia csatorna szólt, és a többiek azon röhögtek, hogy az első két taktus után fújom a számokat. Szinte megszégyenültem, amikor jött egy olyan, amelynek nemhogy az első két taktusa után nem voltam képben, de szerintem soha nem hallottam a nótát. Ritka.

Az én generációm a bakeltilemezeken és a rádión nőtt fel. 3/4 2 vízállásjelentés, kettő óra: kívánságműsor. A Poptarisznya meg a többi csak később jött. Vagy ott volt a Lemezposta. Egy faluban kamaszodni kissé korlátos dolog, ezért soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor Feri beállított a postán rendelt Kati és a Kerek Perec-lemezzel. Feri már nem él, fiatalon ment el, a lemez dalait viszont azóta is kívülről tudom.

Szóval, Dezső már darabjaira esett szét, tökig zsírban úszva hadakoztam a késsel, és közben meg kellett állapítanom: ezeket a számokat nagyon összerakták anno.  Egyszerűen hallani, hogy mennyi munka van benne.

Számtalan pódiumbeszélgetésen, interjún vettem részt, ahol a nagy öregek letörten állapították meg, hogy ez a zene már nem az a zene: nincsenek koncepció alapján összerakott albumok, hosszas próbák, alkotófolyamat... Van YouTube, egy-egy szám, elektronika, számítógép. DE: egyikük sem akarta megállítani a világot, hiszen anno lázadó fiatalokként a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen az, ha a "okosok" a körmük szakadtáig ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez.

Szerintem az a minimium, hogy ezt az igyekezetet megfordítjuk, és ahogy ők nem állnak a fejlődés útjába, az utánuk jövők sem próbálják lebontani az életművüket. A héten közöltünk egy anyagot, amely az idei Grammy-életműdíjasokról szólt, magam is elcsodálkoztam, hogy többek között Tina Turner még nem kapta meg... pedig, ha valaki, ő aztán elég sokat lerakott arra az asztalra. Még szerencse, hogy nem díjakban mérik ezt az egészet.

Talán sokkal távolabbról kellene nézni ezt a kérdést – plusz nézőpontot váltatni. Szó szerint: ne pusztán nézőként tekintsünk rá. A legtöbbünknek szerencsére van munkája, és amíg nem jön az életközép-para, nem gondolkodunk el azon, hogy vajon meddig bírjuk. A személyiségünk része a meló, főleg, ha szeretjük. Ha más is szereti, amit csinálunk, pláne.

A zenecsinálás is munka. Ráadásul nincs nyugdíjkorhatár. Mindenki maga dönti el, meddig akar/bír a rivaldafényben maradni. Mick Jaggerről – mindenki őt rángatja elő, mert korát meghazudtoló energiával nyomja le a Stones koncertjeit – az a hír járta, hogy időnként lecserélik a vérét. Lövésem sincs, hogy ilyen eljárás létezik-e, és ha igen, valóban igénybe veszi-e, de ez a pletyka is jelzi, hogy az embereket foglalkoztatja a kérdés: hogy bírja?

Attól viszont, hogy ő négyezer kalóriát mozog le egy koncert alatt, nem kell feltétlenül mindenkinek így élnie meg a saját ezüstkorú művészetét. Tőlem egy széken ülve is eltolhatja a kedvenc számomat, nem az a lényeg. A napokban olvastam, hogy Eric Clapton egyre rosszabbul hall és a keze sem az igazi. S itt nem arra gondolok, hogy lassú...  Azt mondja, ő koncertezik tovább, amíg bírja, a nézők meg majd eldöntik, kíváncsiak-e rá.

És itt érkeztünk el egy fontos ponthoz. Mert nem az az igazi kérdés, "Hogy bírja?", az valahol a zenész magánügye, hanem az, hogy hogy bírják... Mármint a közönség. És úgy tűnik, a közönség igenis bírja a régi zenéket. Egy olyan időszakban, amikor minden változik, sok a zűr és keresi a helyét az ember mindenütt, az egyik legbiztonságosabb relax-módszer, ha a múltat szedjük elő, azt ugyanis már nem tudják tőlünk elvenni. Ráadásul a zenéhez több életre való emlékünk tapad, s ezek java része örömteli pillanat.

Voltam már olyan koncerten, ahol a nagy öreg/ek produkciója felvetett bizonyos kérdéseket...  És voltam már olyan koncerten is, amikor a nagy fiatalok jártak ugyanígy. Ez nem érv. Az sem igazán, hogy a múltból élnek, nem írnak új számokat. Ez már nem az a rész. Nem kell bizonyítaniuk: eleget tettek már. Végigénekeltek/zenéltek 40-50 évet... Pont elegendő munícióval rendelkeznek ahhoz, hogy bármikor, bárhol kiálljanak a színpadra.

Amit a közönségük el is vár tőlük. Mert ez a közönség ehhez tud kapcsolódni szívvel-lélekkel. Akár nosztalgiából... mert a nosztalgia jó. A magyar könnyűzenei nosztalgia a legjobb. Óriási arcok, remek zenék, ráadásul mindezt úgy építgetve fel a nehéznél nehezebb évtizedek alatt, hogy abba a mostaniak beleroppannának. A meló nagy részét az akadályok átugrása jelentette, az erőn felüli megfelelés a rendszernek és az ostoba, de kőbe vésett szabályainak, plusz technikai lemaradás, vasfüggöny meg a többi. De nem, nem adták fel.

Most miért tennék? Most, amikor már nem kell megküzdeni egyenként a hangokért és a fellépésekért... Jár neki. Jár nekünk.

A magyar zene részei ők is. A magyar zenében nem húzhatók rá mindenkire ugyanazok a követelmények, elvárások. A magyar zene a színességében teljes: legyen az műfaji vagy életkor-béli.

Ez szerintünk jó.

Meg az is, hogy ha úgy döntenek, nem állnak ki többé a színpadra, akkor is jelen vannak. Amíg még él olyan ember, aki dúdol, aki az első két taktus után felismeri a '60-as-'70-es évek slágereinek többségét.

Kell ennél több?

 

Addig éneklünk, amíg csak élünk!

 

Elegem van a nosztalgiakoncertekből

nosztalgia, sztárok, életmű

 

 

Szólj hozzá!


 Itt van az ősz, itt van újra: 9 kategóriában pályázhatnak a zenészek

Itt van az ősz, itt van újra: 9 kategóriában...

Az NKA Könnyűzene Kollégiuma közzétette őszi nagy pályázati csomagját. A felhívások között szerepel alkotói támogatás, koncertek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Freakin’ Disco billentyűse immáron egy díjnyertes film zeneszerzője

Keresztes Gábor (pl. Drakulics elvtárs) szerezte a zenéjét ugyanis Horvát Lili FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE című filmjének, amely most Fipresci-díjat nyert az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Sammy Hagar még időben kibékült Eddie van Halennel

Hagar két etapban, 1985-tól 1996-ig, majd 2003–2005-ig volt a banda énekes-gitárosa. Hosszú évekig szóba sem álltak egymással Eddie van Halennel, de ez év elején az egykori frontember bepötyögött egy üzenetet...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek