Az Őrölt Nők Ketrece
Örkény Esztrád próbája (Örkény színház/FB)

Színházi évadindító koncertekkel: Örkény kert a Madách téren

Egész napos szabadtéri programsorozattal, a hagyományosan megrendezett Örkény kerttel köszönti az új évadot a budapesti Örkény Színház a Madách téren szombaton.
 
Charlie és Demjén Ferenc zárja a barlangkoncerteket Fertőrákoson

Charlie és Demjén Ferenc zárja a barlangkoncerteket Fertőrákoson

A Fertőrákosi Barlanszínházban is véget ér a nyár és vele együtt az idei szezon is. Méltó évadbúcsúztatóként két legenda, Demjén Ferenc és Charlie ad közös koncertet szeptember 15-én, este 8 órai kezdettel.
 
 
25 év – 25 nap: Szeptember végén turnéra indul a Hangfoglaló

25 év – 25 nap: Szeptember végén turnéra indul a Hangfoglaló

Idén ünnepli 25 éves évfordulóját az NKA (Nemzeti Kulturális Alap), és ebből az alkalomból 25 napon át találkozhatunk majd az ország számos pontján a Hangfoglaló Programban résztvevő előadókkal, zenekarokkal, nem csak koncertkörülmények közt.
 
Mikor futkostál utoljára mezítláb egy réten?

Mikor futkostál utoljára mezítláb egy réten?

Miközben gondolkodsz a válaszon, elmondjuk, hogy valójában ez egy fesztivál-ajánló. A lényege nem is a zene, de persze az is van, ettől még jobban imádjuk.
 
Mindenki ingyen megnézheti Paul McCartney lemezbemutató koncertjét!

Mindenki ingyen megnézheti Paul McCartney lemezbemutató koncertjét!

Nemrég arról számoltunk be, hogy Sir Paul lázasan dolgozik új albumán, ami várhatóan szeptember elején lát napvilágot, Egypt Station címen. Itt a szeptember eleje – és az ígéret szerint itt a lemezbemutató is!
 
Fotó: Farkas Attila

A Cry Free-nek és az Amberjack-nek két közös pontja lesz pénteken: egy Hammond és az Analog Music Hall nagyszínpada

Pénteken a Cry Free Budapest legifjabb klubjában, az Analog Music Hall-ban lép fel. Az előzenekar a stílusban hasonló, de saját dalokat játszó Amberjack lesz.
 
 
Ugyanúgy halt meg a The Cranberries énekesnője, mint Whitney Houston

Ugyanúgy halt meg a The Cranberries énekesnője, mint Whitney Houston

Alkoholmérgezést kapott, ezt követően fulladt a fürdőkádba Dolores O'Riordan, a The Cranberries ír zenekar énekesnője januárban - írja a BBC a westminsteri igazságügyi orvosszakértőre hivatkozva.
 
Ma 30 éve zajlott a magyar koncertélet egyik legnagyobb eseménye

Ma 30 éve zajlott a magyar koncertélet egyik legnagyobb eseménye

Két éve ünnepeltük a Queen első, legendás budapesti fellépésének 30. évfordulóját. Az, hogy egy "nyugati" zenekar a vasfüggöny mögött egy telt házas stadionkoncertet adott, nagyon fontos mérföldköve volt a hazai koncertéletnek. Ám volt egy hasonlóan nagy jelentőségű, sőt...
 
Fotó: eu.freep.com

Aretha Franklin méltatlan búcsúztatása a világsajtó témája

A világsajtót mára már teljes egészében bejárta a hír, hogy Aretha Franklin családja szerint “tiszteletlen” volt a lelkész búcsúbeszéde az énekesnő temetésén.
 
A fellépők csak hölgyek, a hallgatóság bárki lehet!

A fellépők csak hölgyek, a hallgatóság bárki lehet!

Nemrég beszámoltunk arról, hogy Svédországban kizárólag női fellépőkkel és közönséggel rendeztek meg egy fesztivált. Az óbudai minifesztiválra természetesen az urakat is várják most vasárnap!
 
Megvan a Kuplungzáró-buli fellépőinek névsora!

Megvan a Kuplungzáró-buli fellépőinek névsora!

Három napon át búcsúztatják a Király utca legkedveltebb szórakozóhelyének bezárását, ahol olyan zenekarok, előadók lépnek színpadra, akik többször megfordultak már a Kuplungban.
 
Svájci kecskepásztorok, új-zélandi méhkasok: Budapestre jön a Dead Can Dance!

Svájci kecskepásztorok, új-zélandi méhkasok: Budapestre jön a Dead Can Dance!

A Celebration – Life & Works 1980 -2019 című turnéjának keretén belül 2019. június 26-án Budapesten ad koncertet a Dead Can Dance.
 
35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

35 év után a Quimby történetét talán nem is a...

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze visszatekintett pályájára, és még a rutinos rajongóknak is tudott újat mutatni. Pontosabban nem is újat, hanem mindazt, amit eddig nem láttunk.

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és a zenei kínálatban találkozhatunk.
Új koncertek