Életünk felét a zenekarban töltöttük – különleges szülinapi koncertet ad a DEPRESSZIÓ

2018/08/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

18 éves lett a Depresszió zenekar, amit egy különleges koncerttel ünnepelnek meg augusztus 18-án a budapesti Barba Negra Trackben.

 Életünk felét a zenekarban töltöttük – különleges szülinapi koncertet ad a DEPRESSZIÓ

Az új dalok mellett 18 év legjobbjaiból válogatott a zenekar a budapesti megmérettetésre. A Depresszió 20:25-ös kezdése előtt a Pennhurst és a Salvus zenekarok gondoskodnak majd a hangulat megalapozásáról.

„18-19 évesek voltunk amikor elindult a Depresszió, tehát az életünk felét a zenekarban töltöttük. Úgy gondoltuk, hogy ezt érdemes alaposan megünnepelni. Mivel nem kerek jubileum, és éppen a Válaszok után... című új lemezünkkel turnézunk, ezért csak ez az egy este fog a zenekar felnőtté válásának megünnepléséről szólni. Szerencsés volt a dátumválasztás, hiszen a 2018.08.18. jól illeszkedik a 18-as koncepcióhoz, amit kitaláltunk a bulira. Minden koncertünket igyekszünk a lehető legszínvonalasabban megvalósítani, de mivel ez lesz az egyetlen budapesti koncertünk a nyár folyamán, ami egyben egy kiemelt esemény is számunkra, ezért még több lehetőségünk lesz a minőségi szórakoztatásra. Azt elárulhatom, hogy ez lesz az eddigi legköltségesebb Depresszió koncert. Szeretjük dokumentálni is valamilyen formában az ilyen nagyszabású bulijainkat, tehát videoklipet is forgatunk majd az este folyamán" – nyilatkozta a koncert kapcsán Halász Feri énekes-gitáros.

Depresszió, Barba Negra Track, jubileum, szülinap

 

 

Szólj hozzá!


Nem mindennapi művész érkezik a Dürerbe – Japánból

Nem mindennapi művész érkezik a Dürerbe – Japánból

A japán elektronikus zenész, Kikuo Kikuoland: Above All Bounds elnevezésű turnéjával a Dürer Kertbe is elhozza szürreális művészetét március...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Egy pszichothriller ihlette a La Dispute új albumát – hamarosan Budapesten

Hosszú hallgatás után új albummal tér vissza Budapestre a La Dispute: a michigani zenekar február végén az A38 Hajón mutatja be No One Was Driving The Car című lemezét, amelynek munkálatai szó szerint kontinenseken átnyúlóan zajlottak.

Visszatér a sötét ikon: The Sisters of Mercy újra a Dürer Kertben

Három évvel teltházas budapesti koncertje után visszatér az elmúlt negyven év egyik legjelentősebb zenekara: október 28-án a The Sisters of Mercy lép fel a Dürer Kertben. Andrew Eldritch formációja újra elhozza azt az egyedi hangzást és atmoszférát, amely generációk számára tette megkerülhetetlenné a zenekart.
Új koncertek