Ingyenes Szabadságkoncert a Hősök terén

2019/05/30  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

2019. június 16-án lesz 30 éve annak, hogy az 56-os forradalom mártírjai megkaphatták a nekik kijáró végtisztességet. Ezért ezen a napon ingyenes Szabadságkoncertet tartanak a Hősök terén, ahol fellép többek közt a Beatrice, Vikidál Gyula, a KFT és Varga Miklós is.

Szabadságkoncert

"1989. június 16-án adták meg a végtisztességet Budapesten az 1956-os forradalom mártírjainak: újratemették az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre volt kormányfőt, Maléter Pál egykori honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, valamint az 1958 áprilisában kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és az 1957 végén a börtönben meghalt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét. A Hősök terén tartott gyászszertartás, majd az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt, amely egyben a szocialista korszak végét is jelképezte." (forrás:mult-kor)

A 30. évfordulón ingyenes rendezvényt szerveznek a Hősök terén Szabadságkoncert néven, ahol a házigazda szerepét Nagy Feró vállalta, a fellépőgárda pedig igencsak impozáns nevekből áll össze.

Színpadra lép Vincze Lilla, a KFT, az Emelet, az R-GO, Vastag Csaba, Vikidál Gyula, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Keresztes Ildikó, a REPUBLIC, a Piramis zenekar-évek formáció Révész Sándorral és Závodi Jánossal, valamint természetesen Nagy Feró is a Beatrice zenekarral. A szimfonikus kíséretet a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatja.

Szabadságkoncert, ingyenes, koncert, Nagy Feró, Vincze Lilla, KFT, Emelet, R-GO, Beatrice, Vastag Csaba, Vikidál Gyula, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Keresztes Ildikó, REPUBLIC, Piramis, Révész Sándor, Závodi János

 

 

Szólj hozzá!


Boldogság, gyere a SopronFestre!

Boldogság, gyere a SopronFestre!

Bár kevés – nagyjából egy sem – fesztivál telik el boldogtalanságban, most a téma hangsúlyosan fog bekerülni a SopronFeszt vezérlő elvei...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

New Orleans egy estére Budapestre költözik

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar hiphop és funk stílusokkal táncoltat, miközben megidézi szülővárosuk, New Orleans legautentikusabb dzsesszhangzását is.

A Szimplában volt egy görbe estéjük... – a magyar kalandok áprilisban folytatódnak

Április 5-én újra Budapesten lép fel a brit indie világot megidéző, azt szörfrockkal vegyítő The Vices. A srácok már nem ismeretlenek itthon: játszottak a Sziget Fesztiválon, két éve a Dürer Kertben, tavaly pedig a Budapest Parkban. A holland banda ezúttal ismét a Dürer Kert kistermében táncoltat meg mindenkit új lemezével.
Új koncertek