35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni
Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük, mellettük vagy éppen miattuk élni. A könyvbemutatón az is kiderült, hogy a zenészek nem is olvasták a kész kötetet – és ez koncepció volt.
Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS
November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a november 13-án megjelenő negyedik stúdióalbum, a Static Tears szerzeményei is megszólalhatnak.Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok
A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket termelnek, a kisebb klubok többsége alig nyereséges, vagy egyáltalán nem az. Birmingham közönsége most egy vasúti beruházás miatt veszélybe...Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése
Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze visszatekintett pályájára, és még a rutinos rajongóknak is tudott újat mutatni. Pontosabban nem is újat, hanem mindazt, amit eddig nem láttunk.Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk
Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és...Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt
Garth Brooks ráadáskoncertjének jegyértékesítését botok bénították meg, Sam Fender elővásárlását el kellett halasztani, Raye londoni koncertjére pedig 1,8 millió regisztráció érkezett. A jegyüzérek automatizált rendszerei már nemcsak megelőzik a rajongókat, hanem teljes...Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi
Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos találkozóhelyévé vált. A jubileumi, tizedik rendezvényen 25 kategóriában osztottak díjakat, az idei mezőnyből pedig Beton.Hofi emelkedett ki: három...Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte
A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy...Közel 350 évnyi heavy metal áll színpadra Budapesten – visszatér a Saxon
A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és...The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...
Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem...John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket
Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket...Két este, két világ – Dzsúdlóval búcsúzott a nyártól a Budapest Park
Október első hétvégéjén két telt házas Dzsúdló-koncerttel zárult a Budapest Park tizenötödik szezonja. Az első este felszabadult energiáit másnap szimfonikus hangzás és bensőségesebb pillanatok váltották fel. Bár azóta már néhány hét eltelt, a két koncert nemcsak a látványos...Érkeznek a Neoton Finálé kiadványok
Közel két és fél évtizedes szünet után kap újra nagyszabású koncertfilmet a Neoton Família: a teltházas MVM Dome-ban rögzített 'FINÁLÉ' a zenekar sikereit és korszakait foglalja keretbe október 30-tól a Cinema City mozijaiban országszerte. A mozifilmet közönségtalálkozókkal és...








































