A Firkin rúgja be a motort a Garázsband fesztiválon

A Firkin rúgja be a motort a Garázsband fesztiválon

A Müpa mélygarázsában megrendezett nyárindító házibuliba 16-26 éves fiatalokból álló, amatőr pop-rock zenekarok jelentkezését várják, akik éreznek magukban elég bátorságot, hogy tehetségüket élőben, közönség előtt is megmutassák.
 
Eddie, a sas lesz az Elton John-film főszereplője

Eddie, a sas lesz az Elton John-film főszereplője

A Paramount stúdióban készül a Rocketman című, Elton Johnról szóló életrajzi film, amelynek főszerepét a Kingsman-ből és az Eddie, a sas-ból ismerős Taron Egerton alakítja.
 
 
Négy év után van a  Supernemnek egy hétvégéje!

Négy év után van a Supernemnek egy hétvégéje!

Megjelent a Papp Szabi vezette Supernem Weekend című új lemeze.
 
 Koncz Zsuzsa könyvének bemutatóján (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Eddig még sosem látott fotók a Koncz Zsuzsáról írt új könyvben

Amikor elénk ugrott egy reklám, amely a kiadványt népszerűsítette, először hanyatt estünk az árától. Jobban megvizsgálva a dolgot már érthető az elsőre húzósnak tűnő mintegy tízezer forint, hiszen Koncz Zsuzsa több mint négy évtizede tartó pályafutását mutatja be a kötet,...
 
Fotó: Avicii Facebook

Meghalt Avicii – élt 28 évet

Bombaként robbant a hír péntek délután, hogy elhunyt a 28 éves sztár Dj, producer Avicii. Bár elsőként mindenki abban reménykedett, hogy egy újabb cseppet sem humoros pletykáról van szó, sajnos a hír igaznak bizonyult, miután a családja is megerősítette a tényt.
 
Fotó: CNBC.com

Harci kutya a FEZEN színpadán - Pitbull a szombati sztárfellépő

Magyar fesztiválok tekintetében abszolút szűz fellépővel rukkolt elő a FEZEN. Először lépi át határvonalunkat az amerikai rapper Pitbull.
 
 
A kritikusok is szeretik a Manic Street Preachers új albumát

A kritikusok is szeretik a Manic Street Preachers új albumát

Április 13-án megérkezett a Manic Street Preachers 13. stúdióalbuma, Resistance Is Futile címen. A nagy várakozással övezett anyag az Egyesült Királyságban már az előrendeléseket illetően elérte a bűvös 12 ezres számot, és mind a rajongók, mind a kritikusok körében remek...
 
Amerikába mennek Kiss Tibiék

Amerikába mennek Kiss Tibiék

Amerikai turnéra indul az Aranyakkord, de előtte Kiss Tibi és Vastag Gábor duója még egy új klipet is megjelentet.
 
Még az erőd falán is táncolni fognak!

Még az erőd falán is táncolni fognak!

Ferenczi György és a Rackajam, Dzsinnkaladzsi, erdélyi és moldvai muzsikusok, andalúz flamenco - ezek és még sok más zene is lesz a 28. Tartóshullám Mediawave Együttléten. Íme a felhozatal!
 
 Chris Cornell halála után először zenélnek együtt a Soundgarden-tagok

Chris Cornell halála után először zenélnek együtt a Soundgarden-tagok

A Soundgarden együttes két tagja újra együtt fog zenélni, most először a legendás Chris Cornell tavalyi váratlan halála óta, állítja a New Musical Express. Kim Thayil és Matt Cameron a dán Northside Fesztiválon fog fellépni június 8-án pénteken.
 
A Budapest Voices és a méhek

A Budapest Voices és a méhek

Hogy mi köze van az énekegyüttesnek a méhekhez? Nem, nem az, hogy ők is zümmögnek: az OMME és a Budapest Voices tagjai a méheknek táplálékot jelentő 83 tő virágot és egy fát ültettek a III. kerületi Mészkő parkban.
 
Péntek: Al Di Meola! Megvan az első Örvényeshegy Piknik programbontása

Péntek: Al Di Meola! Megvan az első Örvényeshegy Piknik programbontása

Zala megye, és azon belül is Zalacsány a következő szerencsés település, ahol egy új fesztivál születésének lehetnek tanúi a helyiek, ugyanis május 25-27. között kerül megrendezésre az első Örvényeshegy Piknik, ahol a sztárvendég szerepét Al Di Meola vállalta.
 
Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek