Főzzön neked vacsorát az Óriás!

Főzzön neked vacsorát az Óriás!

Harmadik nagylemezén dolgozik az Óriás. A bemutató koncert április 20-án a Corvintetőn lesz, ahol a közönség élőben hallhatja a Helyet tudni című új dalt, amelyhez már készül a videóklip is. Ez mind semmi. De még ki is takarítanak, ha akarod…
 
Röviden: Londonban landol a Jurij

Röviden: Londonban landol a Jurij

A Jurij hosszú, de vidám buszútra készül, és terveik szerint road moviet is forgatnak a kirándulás során, melyet a már a Kitartás! I love you borítójáért is felelős Csekk István rögzít és vág.
 
 
Röviden: Baleset miatt maradt el a koncert

Röviden: Baleset miatt maradt el a koncert

2010-ben egy sajnálatos buszbaleset miatt nem valósult meg az akkori Eric Martin-koncert, és egészen mostanáig kellett várni, hogy a Mr. Big frontembere újra szólóban érkezzen a magyar fővárosba.
 

"Mi van veled? Semmi?” - turnézik a Junkies

Tavaszi turnén mutatja be új dalait a közönségnek a Junkies. A májusig tartó, várhatóan 15 állomásos körútja során ezúttal a keleti országrészt és a Felvidéket érinti. A „Mi van veled? Semmi?” című album hivatalos lemezbemutató koncertje pedig március 23-án lesz a Dürer Kertben.
 
Mindig a konyhában van a legjobb buli!

Mindig a konyhában van a legjobb buli!

Rendhagyó farsangi buliba várja a közönséget március 1-jén, pénteken a budapesti Iskola Klubban a Konyha zenekar. Az egyedi hangvételű, eklektikus rockzenéjéről és szellemes dalszövegeiről ismert trió vendégművészekkel és fúvósszekcióval kiegészülve mutatja be a közönségnek...
 
Az első fecske: Kaukázus a Parkban!

Az első fecske: Kaukázus a Parkban!

Most már visszavonhatatlanul vége lesz a télnek, hiszen megjött ez első parkos buli híre, ráadásul dupla szenzáció, mert egyben azt is közzé tették, hogy újra együtt a Kaukázus zenekar.
 
 
Tragédia és betegség árnyékolja be a Budapestre érkező sztárzenész életét

Tragédia és betegség árnyékolja be a Budapestre érkező sztárzenész életét

A március végén Budapesten fellépő Mick Hucknall - a Simply Red népszerű frontembere - olyan pajzsmirigybetegségben szenved, amelynek mellékhatásaként puffadás és hangulatingadozás kínozza az énekest – értesült a STOP.hu.
 
Bérczesi Robi (is) rájátszik...

Bérczesi Robi (is) rájátszik...

Jön a tavasz, valami van a levegőben - valami nagyon izgalmas dolog van születőben, avagy mi a közös a következő művészekben: Bérczesi Róbert, Beck Zoli, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Szálinger Balázs, Kemény István, Erdős Virág,...
 
Saját séf kíséri a zenekart - fakanálon...

Saját séf kíséri a zenekart - fakanálon...

Március 8-án Budapestre érkezik a Mumford & Sons. A csapat saját szakáccsal utazik, amire leginkább az egyik tag súlyos allergiája miatt van szükség.
 
Kezdjük el a hétvégét: Kispál-tribute, farsangi bulik, turnérajt

Kezdjük el a hétvégét: Kispál-tribute, farsangi bulik, turnérajt

A csütörtök már majdnem hétvége, mert pont a péntek előtt van, amiről meg bátran állíthatjuk, hogy a munkás hétköznapok utolsó felvonása. Érdemes tehát körbenézni, mi a felhozatal, mire tényleges fináléhoz érkezünk.
 
Mars az Arénába!

Mars az Arénába!

A felszólítás azokat érinti, akik tudják, hogy ki az a világhírű zenész, akire igazak az alábbi állítások: fél tucat slágerlista-vezető dal, több mint 45 millió eladott kislemez, a debütáló albumából 6 millió, a tavaly decemberben megjelent Unortodox Jukebox lemezből már közel 2...
 
Európa legjobb Elvis-tribute osztaga megszállja a Belvárost!

Európa legjobb Elvis-tribute osztaga megszállja a Belvárost!

Ed Philips és a Memphis Patrol a németországi és a svájci Elvis-születésnapi koncertsorozat után egy fergeteges Military Karnevállal ünnepli most megjelent lemezét a budapesti BAZAAR Klubban (volt Metro Klub) február 15-én. A buli vendége az olasz rockabilly brigád, a Jumpin’ Bop lesz.
 
Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra...

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. A legendás amerikai énekesnő dalai a Garda Zsuzsa vezette Janis Joplin Tribute Band Hungary előadásában szólalnak meg, különleges vendégként pedig Keresztes Ildikó lép színpadra.

Judas Priest: új turnéval tér vissza Budapestre a heavy metal legenda

A brit heavy metal legenda szeptember 1-jén ad koncertet a Budapest Arénában. A fellépés a zenekar 2026-os Faithkeepers európai turnéjának része, amely július végén indul Németországban, és több mint tíz várost érint Európában, mielőtt augusztus végén zárul.
Új koncertek