Fotó: Carson Coma/FB

A Carson Coma utolsó 2023-as koncertje a BuSH-on lesz

Míg a Budapest Showcase Hub – ismertebb nevén a BuSH – keretén belül nappal a szcéna legjobb és legbefolyásosabb szakemberei tartanak előadásokat a Kazinczy utcai Loftban, addig november 2-4. között esténként 15 ország összesen 40 előadója tölti majd meg zenével Budapest 6 ikonikus...
 
Ősz húrja zsong – blues-rock koncertsorozat az Analogban

Ősz húrja zsong – blues-rock koncertsorozat az Analogban

Heted-HÉT országból érkeznek zenészek Budapestre a LOTS Music most induló őszi blues-rock koncertsorozatának keretében. A sort szeptember 30-án a finn Ben Granfelt lemezbemutató koncertje nyitotta,
 
 
Fotó: Csákvári Péter

Új albumát mutatja be Hangácsi Márton csütörtökön a Turbinában

A konyhában ülve kezdte el megírni a lemez első hangjait Hangácsi Márton, de nagyon nem jött az ihlet egy ideig a budapesti lakásban. Úgy döntött, bérel egy házat Jenőn, elvonul egyedül, és az inspiratív térben hamar meg is született a TüköReflex című album.
 
Közös koncerttel ünnepli 20 éves fennállását a Hollywood Rose és az AB/CD zenekar

Közös koncerttel ünneplik 20 éves fennállásukat a tribute zenekarok

2023. október 13-án közös szülinapi koncertet ad az AB/CD és a Hollywood Rose zenekar a budapesti Barba Negra színpadán. Az este során az AC/DC és a Guns N’ Roses legendás dalai a megszokottól eltérő módon, egymást felváltva csendülnek majd fel, egy közös műsorba kovácsolva a két...
 
Fotó: Azahriah/FB

Első magyar előadóként Azahriah ad önálló koncertet a Puskás Arénában

Azahriah először megtöltötte a Budapest Parkot, tavaly a Sziget nagyszínpadán lépett fel, idén pedig telt házas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. A dalszerző-előadó 2024. május 25-én grandiózus látvánnyal és számos meglepetéssel készül.
 
Fotó: Für Anikó színművész/FB

Für For Ten: Für Anikó duettlemezzel jelentkezik

A színésznő októberben különlegesség albummal jelentkezett: Jamie Winchester és Hrutka Róbert szerzeményeit nem egyedül, hanem a kezdő és a záróakkordon kívül, a többi tíz dal esetében duett partnerekkel adja elő. Elmondása szerint utoljára Koncz Zsuzsa készített ilyesmit több...
 
 
Bezárult a Budaspest Park kapuja, de két koncert már szerepel a jövő évi kínálatban

Bezárult a Budapest Park kapuja – két koncert már szerepel a jövő évi kínálatban és lesz jégpálya is

Újabb rekordot döntött a Budapest Park - még soha ennyien nem fordultak meg egy évadban a szórakozóhelyen: áprilistól októberig több mint 225 produkciót látott a 690.000 zeneszerető koncertlátogató.
 
Bill Frisell, Manu Katché –  a fesztiválszezon sosem ér véget Veszprémben

Erik Truffaz, Bill Frisell, Manu Katché – a fesztiválszezon sosem ér véget Veszprémben

Négy napon át csaknem harminc koncert, világsztárok, köztük Erik Truffaz, Bill Frisell, Manu Katché és Jojo Mayer fellépése várja a műfaj iránt érdeklődőket november 16-tól 19-ig tartó a Veszprém Jazz Fesztiválon.
 
Mi lesz a hip hoppal 50 év múlva?

Mi lesz a hiphoppal 50 év múlva?

A hiphop születésének fél évszázados jubileumát ünnepli vadonatúj, „6 betű" című dalával az összművészeti ág egyik itthoni meghonosítója, az Animal Cannibals. A srácok a jövő technológiájával próbálták megjósolni, milyen lesz a zeneipar 50 év múlva.
 
Az ősz legváratlanabb albuma: Ed Sheeran – Autumn Variations

Az ősz legváratlanabb albuma: Ed Sheeran – Autumn Variations

Kevesebb, mint öt hónapja jelent meg Ed Sheeran utolsó matematikai jelű albuma, a '-' (Subtract), és máris itt a folytatás.
 
50 Cent visszajár

50 Cent visszajár

Curtis “50 Cent” Jackson bejelentette The Final Lap Tour elnevezésű vadonatúj világkörüli turnéját, amellyel egyben a minden előző rekordot megdöntő Get Rich or Die Tryin’ debütáló albuma megjelenésének 20. évfordulóját is ünnepli.
 
Erre még meghívlak – Halott Pénz a Puskás Arénában

Erre még meghívlak – Halott Pénz a Puskás Arénában

A zenekar 3 teltházas Budapest Aréna és 12 teltházas Budapest Parkos koncert, rengeteg sláger és szakmai díj után emeli a tétet, és 2024. június 8-án a Puskás Arénában a rajongóikkal együtt ünneplik meg a Halott Pénz-sztori 20. születésnapját.
 
Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek