Fotó: msn.com

Bréking: Elindult a Kádban Sztár!

Elindult a Kádban Sztár című tehetségkutató verseny, ahol olyan lelkes amatőröket keresnek, akik ki akarnak törni a zuhanykabin falai közül, és megmutatnák az országnak, hogyan énekelnek a zuhany alatt vagy akár a kádban.
 
Fotó:playbill.com

Nagyon úgy tűnik, vége Plácido Domingo amerikai karrierjének

Plácido Domingo, az operavilág egyik legnagyobb sztárja távozott a Los Angeles-i operaháztól. Ezt maga az operaénekes-karmester jelentette be szerdán.
 
 
 Lányával közös albumot készített Ákos

Lányával közös albumot készített Ákos

Négy év után új stúdiólemezzel jelentkezik Ákos. Az album 2019. október 2-án jelent meg IDŐSZIGET címmel, gazdag képanyaggal, 32 oldalas füzettel CD-n, emellett pedig természetesen elérhető a digitális zenei felületeken is.
 
Korda Györgyöt sokkolta Karel Gott halálhíre

Korda György megsiratta Karel Gottot

Korda Györgyöt lesújtotta Karel Gott halála, a hír hallatán elsírta magát – írja az ATV.hu.
 
Duplázik Andrea Bocelli az Arénában!

Még vannak jegyek Andrea Bocelli ráadás-koncertjére

A nagy érdeklődésre való tekintettel Andrea Bocelli 2019. november 17-én, vasárnap is fellép a Papp László Budapest Sportarénában.
 
Fotó: Open Road fest

Jövőre elmarad a Harley fesztivál Alsóörsön

A fesztivál szervezői a honlapjukon közölték a hírt: egy év "alkotói szabadságra" mennek, és 2021-ben rendezik meg a következő, immáron 21. Open Road Festet.
 
 
Meghalt Karel Gott

Meghalt Karel Gott

80 éves korában meghalt Karel Gott, Prága aranyhangja. A súlyos beteg művész méltó módon búcsúzott el a pályától – és az élettől.
 
Fotó: Balázs Szigligeti Photography

A szemtelenül fiatal rapper az Instantban lép fel


Závodi Marcel (Zävodi) neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen amellett, hogy itthon rendíthetetlenül igyekszik a hiphop műfajt nemzetközi szintre emelni, számos hazai és külföldi előadó dalszerzése, producerkedése köthető hozzá, mint például Majka, Király Viktor, Dér Heni,...
 
Orvosokat és nővéreket keres a Zártosztály

Orvosokat és nővéreket keres a Zártosztály

Az egykori EDDA tagok, Mirkovics Gábor "Zserbó" és Csillag Endre "Csuka" által alapított zenekarnak tavaly jelent meg Őrült érzés című DVD felvétele a '70-es és '80-as évek EDDA zenészeivel, a bakancsos és a '85-'87-es felállás dalaival. Rövidesen új, négyszámos EP-vel jelentkeznek.
 
Kijött az új albuma a Budapeten is koncertező Lucky Chopsnak

Kijött az új albuma a Budapesten is koncertező örömzenekarnak

Friss, meleg az új stúdióalbuma a 2019. október 22-én, a Barba Negra Music Club színpadán fellépő Lucky Chopsnak.
 
Fotó: vienna.at (2018)

Novarock-fesztiválbelépőket loptak magyarok – lebuktak

A 24.hu tudósított arról, hogy kedden Ausztriában feltételes szabadságvesztésre ítéltek három magyart, akik 70 ezer euró (körülbelül 22,7 millió forint) értékben fesztiválbelépőket loptak.
 
Extra előadást hirdetett meg a Moszkvai Balett az adventi időszakra Budapesten

Extra előadást hirdetett meg a Moszkvai Balett az adventi időszakra Budapesten

A nagy érdeklődésre való tekintettel, a The Royal Moscow Ballet társulata a három telt házas előadás után egy december 2-i, 15 órakor kezdődő műsort is meghirdet.
 
A próbateremben voltak – a feltörekvő nu-metal zenekar egyik tagja sem élte túl a földrengést

A próbateremben voltak – a feltörekvő nu-metal...

A venezuelai földrengés közel háromezer ember életét követelte, köztük a helyi rockszíntér egyik legnagyobb ígéretéét is. A mindössze...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Divatbemutatók és világsztár DJ-k várják a közönséget a B My Lake-en

Hat önálló divatbemutatóval, feltörekvő magyar tervezőkkel és a techno nemzetközi élvonalával tér vissza július 16. és 18. között a B My Lake. A Velencei-tó partján rendezett fesztiválon idén ismét együtt jelenik meg a zene, a divat és a vizuális művészet

Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad el a budapesti koncert!

Minden zenekar rémálma az, ha a turné előtt történik "valami": családi okok miatt nem tud részt venni a Voivod nyári európai turnéján Denis „Snake" Bélanger. Szerencsére találtak megoldást, a helyét korábbi zenésztársa, Eric „E-Force" Forrest veszi át. A kanadai thrash/progresszív metal zenekar július 14-én Budapesten, az...
Új koncertek