Wendy Wei fotója a Pexels oldaláról

Gusztus 20: lesz egy csomó védettségi nélküli koncert – itt vannak a fellépők!

Idén három és fél napos Szent István Nap rendezvénysorozat várja az ünneplőket az augusztus 20-i hétvégén – rendezvényre korlátozás nélkül beléphet bárki, nem kell védettségi. A zenei programokat futottuk át.
 
Fotó: Tóth Gabi/FB

Tóth Gabi lép fel a pápa előtt a Hősök terén

A Telex vette észre az énekesnő (kicsit bénára sikerült) bejelentését, amelyből kiderül, hogy ő énekel majd a Hősök terén a pápa miséje előtt.
 
 
A fotó illusztráció

Megegyezett Velence és az EFOTT: a város nem zárja le a fesztiválhoz vezető utat

A fesztivál szervezői az alábbi közleményt juttatták el a szerkesztőségnek.
 
Úgy fest, mint egy bizarr Barbie-baba – Poppy februárban koncertezik  Budapesten

Halálosan idegesítő és addiktív – Poppy februárban Budapesten koncertezik

A furcsa (enyhe kifejezés) internetfenoménként indult Poppy az évek alatt megkerülhetetlen előadóvá vált, tavaly januárban megjelent I Disagree című lemeze, szeptemberben pedig érkezik legújabb albuma, a Flux is, melyet a budapesti közönségnek is bemutat február 6-án, az Akvárium Klubban.
 
Fotó? Bor, mámor, Bénye

Pezsgős reggeli, wartburgos dűlőtúra, koncertek – gasztrokulti fesztivál Erdőbényén

Tizenkét borászat részvételével és számos programmal, többek között dűlő- és pincetúrákkal, kóstolókkal, koncertekkel rendezik meg idén a 'Bor, mámor, Bénye' gasztrokulturális fesztivált augusztus 12. és 15. között a Tokaj-hegyaljai Erdőbényén.
 
Fotó: Sziget Fesztivál

Lassan kezdődne a Sziget... – jó hír, hogy megvan a 2022-es időpont

Noha egyelőre még mindenki óvatosan fogalmaz – főleg, ami az őszt illeti –, két év kihagyás után a szervezők biztosak abban, hogy jövőre lesz Sziget. Olyannyira, hogy a dátumot is közzétették: 2022-ben augusztus 10-15 között várja látogatóit a – visszakapott –Szabadság Szigete.
 
 
Az augusztus 20. korlátozás nélkül  – fesztivál, koncert még mindig csak védettségivel

Augusztus 20. korlátozás nélkül – fesztivál, koncert még mindig csak védettségivel

A HVG értesülése szerint még ma este megjelenhet az a kormányrendelet, amely a tömegrendezvényeket érintő hatályos járványügyi korlátozások alól ad felmentést néhány kiemelt eseménynél.
 
Emlékszel még az első randira vele?

Emlékszel még az első randira vele?

Veled minden más címmel jelent meg B. Nagy Réka legújabb dala, melyet a Gerendás Dani és Fehér Holló (Flatband/The Palace, The Middletonz) közreműködésével készített el. A klip azokról a bizonyos első randikról szól, amelyek után még rózsaszínben látjuk a világot.
 
BÖBE szerint a féltékenység

BÖBE szerint a féltékenység

BÖBE már második kislemezével vezeti fel novemberben megjelenő debütáló lemezét. A wïsh ï could be you című dal a social media platformokon mutatott tökéletes világ okozta frusztráció témakörét dolgozza fel, az énekesnőtől szokatlanabb, pörgős zenei alappal.
 
Fotó: Beachattack /FB

A legnagyobb tengerparti fesztivál a közelünkben: Beachattack

Nemrég a siófoki Plázson mutatkozott be, majd augusztus 22-27 között a Pag szigetén fekvő Novalja városában várja a magyar közönséget az egyik legnagyobb tengerparti fesztivál, a Beachattack – amelyet "Horvátoszág Ibizájaként" is emlegetnek.
 
 cottonbro fotója a Pexels oldaláról

A Kobuci első dzsesszmaratonját a szaxofonnal futják le

Első alkalommal szerveznek dzsesszmaratont a Kobuci Kertben, ahol a szaxofon kerül a középpontba – a Vázsonyi János Quartet, a Bolla Gábor Quartet, valamint az Ávéd János Balance előadását hallhatják az érdeklődők.
 
Velence Város Önkormányzata lezárná az EFOTT-ra vezető utat

Velence Város Önkormányzata lezárná az EFOTT-ra vezető utat

Az önkormányzat úgy döntött, hogy 2021. augusztus 2-20. között lezárja a fesztiválra vezető Evezős utat. Ezt egy, a Facebook oldalukon közzétett bejegyzésben adták a közvélemény és a szervezők tudtára, azzal a kijelentéssel súlyosbítva, hogy az EFOTT csapata nem volt...
 
Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre

A 2016-os áttörést hozó A/B album megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli jövő tavasszal európai turnéval a KALEO. Az izlandi rockzenekar...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők nemcsak saját műsoraikat adják elő, hanem egymás...

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...
Új koncertek