Népszerű előadókkal zenélhetsz a tábortűznél

Híres előadókkal zenélhetsz a tábortűznél

A 10 nap STRAND-ról (aka STRAND Fesztivál) sem hiányozhat az elmúlt évek egyik legkedveltebb zenei programja, a TÁBORTŰZ, amely házigazdája, szervezője idén is a Halott Pénz énekese, Járai Márk. Az élvonalbeli magyar sztárok továbbra is a tűz köré gyűlt közönségüknek adják elő...
 
A fotó illusztráció

VOLT nincs – de lesz pár minifesztivál

Bár a nagy fesztiválok többségéhez hasonlóan az idei VOLT is elmarad, a Telekommal közösen úgy döntöttek, hogy olyan Minifesztiválok megvalósítását támogatják, ahol kevesebben vannak ugyan, de a "szervezők" jól átgondolt koncepciójából kikerekedő élményből a közvetítésbe...
 
 
Fotó: Kistehén

A szájbergyerek nem megy el köszönés nélkül – pótolja búcsúturnéját a KiSTeHéN

Befejezi a közös zenélést a Kistehén zenekar. Kollár-Klemencz László több mint másfél évtizede létező népszerű formációja a nyári fesztiválfellépések után július 30-án ad búcsúkoncertet a Budapest Parkban – ez tavalyi hírünk volt, aztán minden létező koncertet...
 
Fotó: Ezüst Nyár Zenekar/FB

Hol van már az ezüst nyár...?

Csillebércen. Vasárnap ad koncertet a Budai Szabadtéri Színházban az Ezüst Nyár zenekar.
 
Figyeljék a kezemet, mert csalok! – különleges Rodolfo-est lesz a Várkert Bazárban

Figyeljék a kezemet, mert csalok! – különleges, zenés Rodolfo-est lesz a Várkert Bazárban

Augusztus 8-án a Zene+Bűvölet előadásában a 110 éve született Rodolfóra emlékeznek a Várkert Bazárban.
 
A jazz legyen veled – Alba Regia fesztivál augusztusban

A jazz legyen veled – Alba Regia Feszt augusztusban

A tekintélyes múltra visszatekintő jazzfesztivál szervezői tavaly sem hagyták cserben a hazai zenészeket és zenekedvelőket. Nem kérdés, hogy idén is folytatódik az 1967-ben elindított kultúrmisszió: augusztus 9-11-ig ismét Alba Regia Feszt lesz Székesfehérváron.
 
 
Tök jó fej volt a Barba Negra: befogadta az Elefántot

Tök jó fej volt a Barba Negra: befogadta az Elefántot

Mint arról mi is beszámoltunk a MONYO Land-nek átmenetileg fel kellett függeszteni a koncertjeit, és bár azóta az ügy nyugvó-, a hely meg újranyitó pontra jutott, néhány zenekarnak ez komoly fejtörést okozott, így volt ezzel az Elefánt is.
 
Fotó: Tihanyi György

Reggel boltos, este Mária Magdolna – idén is bemutatják a Passiót a falu lakói Magyarpolányban

Az immáron világhírű magyar településen általában pünkösdkor lép színpadra az egész falu, az ismert okokból azonban ez most augusztus 19-29. között lesz – s nem is egy, hanem hat előadásra készülnek a falusiak.
 
Fotó: Inhaler/FB

Bono fia zenekarával belogolt a brit lemezlista élvonalába

Ha azt hallod, Elijah Hewson, sok minden nem jut eszedbe róla, pedig ő az alma, amiről most kiderült, hogy nem esett messze a fájától: ő Bono fia, és Inhaler lenevezésű bandájával már az első albumuk a brit lemezlista élén debütált.
 
Budaörsi Napok 2018 (Fotó: Cabaret Medrano)

Casablanca a Kobuciban: Cabaret Medrano szülinapi koncert Óbudán

20 év gyorsan elröpült... Az ünnepi pillanatot most négy koncerttel ragadja meg az igazán egyedülálló műfajban zenélő Cabaret Medrano zenekar, ennek nyitóeseménye lesz 20-án kedden, a Kobuci kertben. Az évforduló kapcsán Kamondy Imre ½ frontembert* kérdeztük.
 
Fotó: MONYO LAND

Mehetnek tovább a koncertek a MONYO LAND színpadán!

Az elmúlt hetek megpróbáltatásai után most végre jó hírrel jelentkeztek FB-oldalukon.
 
Fotó: KREATOR

SUMMER HELL: új metal fesztivál a BARBA NEGRA-ban

Summer Hell néven új metal minifesztivált indít útjára a BARBA NEGRA és H-Music Hungary.
 
Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek