Fotó: Sziget Festival Official

10 éve nem fordult elő a Sziget történetében: magyar előadó a Nagyszínpad kiemelt idősávjában. Kitalálod, ki az?

"A Sziget mindig is különös hangsúlyt fektetett a hazai előadók különleges produkcióinak bemutatására a fesztivál szinte összes színpadán, de a Nagyszínpad esti sávjaiba - a közönségünk kívánságlistája alapján - jellemzően nemzetközi előadókat szoktunk meghívni" –...
 
Nem haragszik ám rátok Yungblud – sőt, nyáron a Budapest Parkban találkozik is veletek

Nem haragszik ám rátok Yungblud – sőt, nyáron a Budapest Parkban találkozik is veletek

A csupán 26 éves énekes-dalszerző zenéjén keresztül képes megszólítani teljes generációját, hangot adni az ő problémáiknak, örömeiknek és vágyaiknak – talán ennek köszönhető a kissé morcos arckifejezése ezen a fotón :) Tavaly a Sziget Fesztiválon láthattátok, most pedig...
 
 
Turnéra indul a No Playback – időutazásra készülnek a Bestiák, a Picasso Branch, az FLM és a Happy Gang tagjai

Turnéra indul a No Playback – időutazásra készülnek a Bestiák, a Picasso Branch, az FLM és a Happy Gang tagjai

A retrohullám beterített mindent és mindenkit, nem csoda, hogy a kilencvenes évek egykori sztárjai is nosztalgiázni szeretnének. Így jött az ötlet, hogy új életet leheljenek sokak szerint minden idők egyik legszínpompásabb, legvagányabb korszakába. A múltidéző show pedig nemsokára...
 
Fotó: MTI

A mohácsi busójárás lenyomta a Coldplayt és a Szigetet is

Összeszedték 2024 legnépszerűbb hazai eseményeit, vagyis azokat a rendezvényeket, amelyek idén a legtöbb embert mozgatják meg és a legtöbb turistát vonzzák majd Magyarországon, Magyarországra.
 
Fotó: Urbán Tamás

Levetítik a Diósgyőri Popfesztiválon 1973-ban forgatott egyetlen dokumentumfilmet

A rocktörténetírók által csak "magyar Woodstockként" emlegetett fesztiválon olyan zenekarok/előadók léptek fel, mint az Ex Vér, Theatrum, V’73, Nonstop, M7, Delhusa Gjon, Neoton, Mini, Syrius, Corvina, P. Mobil, Generál, KITT-Egylet (Koncz-Illés-Tolcsvay), Bergendy.
 
FOrrás: Bakalika Velika/FB

Nem tudsz hangszert készíteni egy több ezer éves ezüstfenyő rönkjéből... Na, fogd meg a söröm!

Az úgy kezdődött, hogy még tavaly a nyugat-szlovéniai Tolmin járás egyik kis falujában, Cadrgban a 15 mesterséges tó egyikét takarították a munkások, amikor egy három méter hosszú, 40-80 centiméter átmérőjű rönkre bukkantak...
 
 
 Body Count's in the Park – Ice-T ismét elhozza legendás zenekarát Budapestre

Body Count's in the Park – Ice-T ismét elhozza legendás zenekarát Budapestre

Hat éve jártak Magyarországon, akkor is a Budapest Parkbban adtak koncertet. Azóta kiadták és Grammy-díjat is kapott a Carnivore című lemezük, és már elkészültek nyolcadik korongjuk felvételivel is, így könnyen lehet, hogy arról is hallhatunk dalokat a június 14-i koncertjükön.
 
1982. március 28. – ekkor rendezték meg Budapesten az első táncházi találkozót

1982. március 28. – ekkor rendezték meg Budapesten az első táncházi találkozót

A mozgalom a nyolcvanas évek elejére mérföldkőhöz érkezett: az ország legnagyobb fedett létesítményében, a Budapest Sportcsarnokban rendezték meg az I. Táncháztalálkozót, amely azóta is minden évben várja az érdeklődőket. Idén április 5–7. között kerül sor a rendezvényre.
 
Fotó: Kuya Yus/Pexels

Zenészek, táncosok is pályázhatnak alkotói ösztöndíjra – FRISSÍTVE

Fiatal művészek számára hirdetett alkotói ösztöndíjpályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség. A kilenc ösztöndíjra január 31-ig lehet jelentkezni, és sikeres elbírálás esetén egy éven keresztül havonta 200 ezer forintot kaphatnak. Bruttó.
 
Fotó: Heavy Brains/FB

A zenekar, amely rendre megnyeri a kocsma kvízversenyeket

Tanult módszerek címmel megjelent az Öröm a Zene-fődíjas Heavy Brains második albuma. A debreceni együttes úgy érzi, mostanra találta meg a saját zenei világát.
 
A Margitszigeti Színház komolyan veszi a Sárkány évét

A Margitszigeti Színház komolyan veszi a Sárkány évét

Az Így neveld a sárkányodat vetítik május 25-én, gyereknap alkalmából a Margitszigeti Színházban – de ze még mind semmi: a film zenéjét ÉLŐBEN adja elő a Magyar Állami Operaház Zenekara
 
Fotó és forrás: Müpa

Orgonát szólni így még nem hallottál

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben máskor csak a mennyezet alá függesztve látható – az orgona felső részét kitakaró – hangvetőt (canopyt) leengedik egészen a földszintig, a teret sejtelmes, mégis látványos fénybe burkolják, a nézők pedig az orgonával egy szinten, a...
 
Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...
Új koncertek