Fotó: IFPI

Idén is Taylor Swift adta el a legtöbb lemezt

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI – amelynek hazai képviselője a MAHASZ – idén is összesítette, hogy mely előadók produkálták a legtöbb eladást az előző évben. A 2022-es mezőny első helyén Taylor Swift áll, aki ezáltal harmadszorra nyerte el az IFPI Global...
 
Így menetelnek a halott zen mesterek

Menetelnek a halott zen mesterek

A médiaszakemberként és a Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is jól ismert Bihari Balázs ezúttal nem Hippikiller alteregója, hanem ezúttal a "rendes" neve alatt készít lemezt, melyről most megjelentetett egy felvételt.
 
 
Fotó: Pexels (Cordoba)

Szívesen ott lennénk idén a Latin Grammy díjátadó gáláján...

Nem mintha a műfaj fekete öves rajongói közé sorolhatnának minket, hanem azért, mert idén, az esemény több mint húszéves történetében először tartanak meg az Egyesült Államokon kívül, Andalúziában. Andalúzia pedig ilyenkor is gyönyörű hely...
 
Fotó: Müpa (Szörényi 75; 2021.06.26)

Végtelen úton: nagyszabású életműkoncert-sorozatot terveznek Szörényi Leventével

A Magyar Nemzet információi szerint a Zikkurat Produkció szervezésében lesz például egy exkluzív, Atilla – Isten kardja előadás, és bizonyosan előkelő helyet foglal el a sorozatban az idén negyvenéves mű, az István, a király rendhagyó, jubileumi előadása is az Arénában. Sokkal...
 
 Susu bolondság – Egy estére színház lesz az egész Budapest Park, és fellép benne egy csomó zenész és színész

Susu bolondság – Egy estére színház lesz az egész Budapest Park, és fellép benne egy csomó zenész és színész

Különleges táncdalfesztivállal ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Katona József Színház társulata – ráadásul nem is a bázison, hanem a Budapest Parkban.
 
A WMMD

Így jut ki Giorgio, Lil Frakk és a The Anahit a The Great Escape fesztiválra

Pontosabban: Giorgio (Carson Coma), Co Lee, Lil Frakk, a The Anahit, kristoaf, Mehringer, BÖBE és OIEE jutnak ki idén az egyik legrangosabb brit eseménysorozatra, a The Great Escape fesztiválra. De hogyan is?
 
 
 Dolhai Attila visszatért a rockzenéhez

Dolhai Attila visszatért a rockzenéhez

Az énekes – operettszínházi munkái mellett – pár éve ismét gitárt ragadott, hogy megismertesse a közönséggel másik nagy szenvedélyét, a rockot. A pandémia alatt írt dalokból 2020-ban megszületett nyolcadik önálló albuma, a Genezis, amely csaknem teljes egészében elhangzik majd...
 
Fotó: Molek Csaba

Megjelent a godfater első lemeze – Tibuszék májusban adnak koncertet a Barba Negrában

A godfater. 0 című debütáló albumára élőben, javítások nélkül vették fel a dalokat: három saját nóta mellett a zenekar tagjai válogattak a Tibusz múltjához köthető széles repertoárból, többek között hallható rajta az Álljatok meg a Skorpiótól, vagy az egyik legszebb magyar...
 
Két kellékre lesz majd szükséged: papírzsepire és tánccipőre – üzeni P!nk

Két kellékre lesz majd szükséged: papír zsepire és tánccipőre – üzeni P!nk

Megjelent P!nk kilencedik stúdiólemeze, a Trustfall, amely az énekesnő eddigi legsebezhetőbb és legüdítőbb oldalát mutatja meg a rajta hallható dalokon keresztül.
 
2023. július 19.: Guns N' Roses, Budapest

Ezúttal nem fogják megváratni a közönséget: a Guns N’ Roses júliusban Budapestre jön

A Guns N’ Roses 2023-ban újra útra kel: stadionokban, fesztiválokon és arénákban bukkannak fel a nyár és az ősz folyamán – világszerte. A rockbanda június 5-én Tel Avivban kezdi meg kiruccanását, majd a július 22-i athéni koncertjükig bejárják Európát. A turné augusztus 5-én...
 
Fotó: Tom Jones/FB

Július 1-jén pótolja Tom Jones az elmaradt budapesti koncertjét

A tavaly júliusra, majd augusztusra tervezett időpont helyett jövő júliusban végre várhatóan fellép Budapesten Tom Jones. A tavalyi dátumra korábban megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra.
 
Japán költészet és jégkorong a Gödörben

Japán költészet és jégkorong a Gödörben

Az Ice Hokku egy izraeli indie-pop duó, akik holnap (kedd) este adnak koncertet a Király utcában. A zenekar neve szójáték: a japán költészet és a jégkorong szó összekeveredése.
 
Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek