Carmen  – egy kővel a kezében

Carmen – egy kővel a kezében

Georges Bizet Carmen című operáját adják elő jövőre a Szentmargitbányai Kőfejtőben. A művet 2023. július 12-től láthatja a közönség Kristíne Opolais főszereplésével, Arnaud Bernard rendezésében.
 
Fotó: BudapestAréna

Lejjebb tekerik a fűtést az Arénában

Mint állami tulajdonú intézményre, a Papp László Budapest Sportarénára is vonatkozik a kormányrendeletben előírt hőmérsékleti korlát.
 
 
Elhunyt Irene Cara, a Flashdance énekes-dalszerzője

Elhunyt Irene Cara, a Flashdance énekes-dalszerzője

A híres film Oscar-díjas énekes-dalszerzője 63 éves volt – számolt be a BBC News. Cara publicistája elmondta, hogy a színésznő floridai otthonában hunyt el, de a halála okát nem közölte
 
Fotó: Rosta Márk

Jégkirálynő hamarosan elfoglalja trónját a Budapest Parkban

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is szélesre tárja kapuit a Budapest Park Jégvilága. Ennek az ékköve egy korcsolyapálya, ami idén még nagyobb területen helyezkedik el. De nem ez az egyetlen újdonság, amivel a szervezők készülnek.
 
Hölgyek lettek idén a legjobb magyar DJ-k

Hölgyek lettek idén a legjobb magyar DJ-k

Ma már semmi különös nincs abban, hogy egy lány tolja egész éjszaka a bulit valamelyik szórakozóhelyen vagy fesztiválon. Sőt, Metzker Viktória már Az év DJ-je címet is elhódította két évvel ezelőtt, a közönségdíjaknál pedig többször is győztek már a lányok. Ezúttal viszont...
 
Happy New Yeah! A Cotton Club Singers ABBA átiratai a Kongresszusiban

Happy New Yeah! A Cotton Club Singers ABBA átiratai a Kongresszusiban

A Cotton Club Singers 2022-ben 15 év szünet után felélesztette a legsikeresebb koncertshow-ját, az ABBA-JAZZ-t.
 
 
Idén nyáron is DÉJÀ VU-nk lesz

Idén nyáron is DÉJÀ VU-nk lesz

Ha valaki nem előz be, a 2023-as fesztiválszezon június elején kezdődik, méghozzá az ország legnagyobb retró bulifolyamával, a szegedi DÉJÀ VU fesztivállal, június 1-3-között, az újszegedi partfürdőn.(FRISSÍTVE)
 
Négy Grammy-díjas előadó, közel 40 fellépő, több mint 50 koncert: Veszprém Blues Fesztivál

Négy Grammy-díjas előadó, közel 40 fellépő, több mint 50 koncert: Veszprém Blues Fesztivál

Koncertekkel, kiállításokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket 2023. április 13. és 16. között a műfaj eddigi legnagyobb magyarországi eseménye, a Veszprém Blues Fesztivál.
 
Fotó: AC/FB

Ma jelenik meg az Animal Cannibals vadonatúj CD-je

Az nem kérdés, hogy jelenleg a legnépszerűbb zenei műfaj a világon a rap. A rétegműfaj jövőre lesz 50 éves, amit az AC is rendesen meg fog ünnepelni. Idén azonban Ricsipí és Qka MC 19 dalból álló táncos slágercsokrot kötött korábbi sikerei átdolgozásából.
 
 Ingyenes karácsonyi koncert lesz a Bazilikában

Ingyenes karácsonyi koncert lesz a Bazilikában

Különleges zenei eseménynek ad otthont december 21-én, este 8 órától Budapest egyik ikonikus épülete, a Szent István Bazilika. 
 
Rúzsa Magdi ismét az Arénába készül

Rúzsa Magdi ismét az Arénába készül

A 2020-as nagy sikerű dupla show után az énekesnő ismét az Arénában ad látványos koncertet. A jól ismert slágerek mellett igazi meglepetésekben is bőven lesz része a közönségnek.
 
Fotó: Qumby/FB

Elárverezik a Quimby tagjai a saját maguk által készített kerámiákat

A zenekar 12 db sk tervezett, készített, dedikált és sorszámmal ellátott kerámia tányért bocsát árverésre, melynek bevételéből a Vadaskert Alapítványt támogatják. Támogatjátok velük – ha licitáltok!
 
Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek