Havi 15 MILLIÁRD videót pörgetnek át a magyarok a TikTok-on

Havi 15 MILLIÁRD videót pörgetnek át a magyarok a TikTok-on

A 15-20 másodperces rövid videókat gyűjtő platform néhány éve még csak a tinédzserek „virtuális játszótere” volt, a felhasználói kör azonban mára alaposan kitolódott a 20-as, a 30-as, sőt, a 40-es korosztály felé is. A legfrissebb statisztikák szerint Magyarországon már 2 és...
 
Szegeden melegít be a Malomfesztivál

Szegeden melegít be a szerbiai Malomfesztivál, az oromi öröm

Évek óta hallgatjuk az ismerőseink áradozását a szerb Orom település melletti Malomfesztiválról. Szándékaink szerint idén el is jutunk oda.
 
 
Fotó: Fool Moon/Zempléni Fesztivál

Telihold lesz a 31. Zempléni Fesztiválon

Augusztus 12-én, a fesztivál nyitónapján éppen kikerekedik a hold, de amikor a Fool Moon énekegyüttes színpadra lép (augusztus 17., 18.), már fogyóban lesz – ellentétben a bolondossággal... A fesztivált idén először a Tokaj-hegyaljai Nyár rendezvénysorozat részeként rendezik meg.
 
Fotó: Bujtor István Filmfesztivál/FB

Bujtor Filmfesztivál Szemesen augusztusban – koncertekkel, utcabállal

147 alkotást neveztek be, közülük mintegy száz film került a 13. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába, ebből a közönség nyolcvan filmet nézhet meg augusztus 18-tól 21-ig Balatonszemesen, ahol az alkotókkal is találkozni lehet és zenés kísérőműsorok is lesznek.
 
Zenés horror-vígjáték készült a Foo Fighters tagjainak főszereplésével

Zenés horror-vígjáték készült a Foo Fighters tagjainak főszereplésével

A Studio 666-ot népszerűsítő legutóbbi Foo Fighters-kiadvány, a Dream Widow EP március 25-én jelent meg. Aznap, amikor a zenekar dobosa, Taylor Hawkins turné közben egy bogotái hotelszobában meghalt. A Studio 666 az utolsó vele készült filmfelvétel.
 
Fotó: Campus Fesztivál

The Toy Dolls, Tiësto, AURORA: ma kettőkor elrajtol a Campus

Idén teljes kapacitással tér vissza a Campus Fesztivál, s két év szünet után a külföldi sztárfellépők is érkeznek Debrecenbe. Négy este összesen 19 programhelyszínen több mint 200 koncert és dj fellépés, valamint számos más program várja a Nagyerdőbe látogatókat. Nyitás ma, 14...
 
 
Fotó: Müpa/Graff Gergely

Barbra Streisand – és Kozma Orsi!

Kozma Orsi öt évvel ezelőtt mutatta be a Fesztivál Színházban nagy sikerrel Woody és a swing című produkcióját,most pedig az idén nyolcvan esztendős (!!!) Barbra Streisand karakterét idézi meg előadásával, amiben saját zenekara mellett a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar és Szabó...
 
Fotó: Carson Coma

Carson Coma, Manuel, ALEE: csütörtökön ponthatár-váró parti a Ligetben

Csütörtök este közzéteszik az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyekről a diákok idén is elsőként a Pont Ott Partin értesülhetnek.
 
A Limp Bizkit elhalasztja európai turnéját

A Limp Bizkit elhalasztja európai turnéját

Fred Durst egészségi állapota miatt a Limp Bizkit elhalasztja európai turnéját – értesült a BBC.
 
Együtt kezdék: Lábas Viki, Járai Márk, Szepesi Mátyás és Felcser Máté első közös filmzenéje

Együtt kezdék: Lábas Viki, Járai Márk, Szepesi Mátyás és Felcser Máté első közös filmzenéje

Lábas Viki és Járai Márk közösen énekelnek az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük főcímzenéjéhez készült dalban. Felcser Máté és Járai Márk közös szerzeménye, az Együtt én meg te az újrakezdésről szól, nosztalgiával, érzelmekkel tele. A film augusztus...
 
A Rolling Stones egy ukrán kórussal  – és a közönséggel – adta elő egyik híres számát Bécsben

A Rolling Stones egy ukrán kórussal – és a közönséggel – adta elő egyik híres számát Bécsben

A Dzsvioncsok fiúkórus és a Vognyik lánykórus az Oroszországgal dúló háború ellenére Kijevből utazott el Bécsig, hogy elénekelje a Stones 1969-es klasszikusát – írja a RollingStone magazin.
 
Fotó: Metallica

A Stranger Things a Metallica számát is feltolta a Billboardra

A Metallica "Master of Puppets" című dala először szerepel a Billboard listáján – írja Pitchfork. Az 1986-os kislemez a Netflix sorozat negyedik évadának köszönheti újratöltött népszerűségét.
 
Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek