Fotó: Campus Fesztivál (FB)

Ma kitárulnak a Campus fesztivál kapui

Az idei debreceni Campus Fesztivál hivatalos megnyitóját szerda este 19 órakor tartják (nincs infó, kik vesznek részt rajta), de a kapukat már 14 órakor kitárulnak a látogatók előtt.
 
Helló! Lionel Richie-t újra Magyarországon köszönthetjük

HELLO! Lionel Richie csütörtökön beköszön Budapestre

A bársonyos énekhangjáról és örökzöld dalairól ismert 75 éves zenész európai turnéja, a "Say Hello To The Hits" show július 17-én érkezik a budapesti MVM Dome-ba.
 
 
Nyomokban V4-et tartalmaz – Fesztivál a Dunakanyarban

Nyomokban V4-et tartalmaz – fesztivál a Dunakanyarban

A feladatot, vagyis azt, hogy részt vegyünk egy olyan fesztiválon, ahol még soha nem jártunk, idén is sikerült kipipálni, ezúttal a Nagymaroson megrendezett Vénégy Fesztiválra esett a választásunk, elsősorban nagy szerelmünk, a Duna közelsége miatt. Meg már annyit cikkeztünk róla...
 
Ismét a Balaton parjára hívja a zenészeket Érdi Tamás

Ismét a Balaton partjára hívja a zenészeket Érdi Tamás

Az idén 11. alkalommal megvalósuló rendezvénysorozat eseményein a klasszikus zene kedvelői három héten keresztül ezúttal is ingyenesen hallgathatják a koncerteket a Balaton körül és Tatán.
 
Fotó: Lucy Kruger (FB)

A hangos fájdalom csendes formája: először koncertezik Magyarországon Lucy Kruger és zenekara

A kortárs art-pop és „tender noise” formáció idén nyáron európai turnéra indult, és története során először Budapestre is ellátogat.
 
Fotók: sárkányfog

Punkok a Balatonban, finn metálszörnyek az alsóörsi nyárban

Mindez az ország tizenhetedszer megrendezett rockházibuliján, a TÁBOR Fesztiválon fog megtörténni augusztus 27–30. között.
 
 
Fotó: SZIGET

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak...
 
Fotó: EC (FB)

A zene csak a kezdet... Electric Castle 2025

Július 16. és 20. között nemcsak világszínvonalú koncerteket kínál látogatóinak az Electric Castle, hanem igazán sokszínű nappali programokat is. Az idei fesztiválon több mint 200 zenei produkció mellett, közel 70 különféle programlehetőség várja mindazokat, akik a koncertek...
 
Fotó: Micah Shemaiah (FB)

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
 
Fotó: Kid Cudi

A$AP Rocky mégsem jön a Szigetre – Kid Cudi ugrik be helyette

Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky – a lemondáshullám most a Szigetet is elérte. A szervezők gyorsan léptek: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.
 
Egy év kihagyás után újra itt a La Boum, az ország egyetlen kastélyházibulija

Egy év kihagyás után újra itt a La Boum, az ország egyetlen kastélyházibulija

Egy év kihagyás után újra itt a La Boum – a különleges hangulatú fesztivált augusztus 29–30. között rendezik meg a Budapesthez közeli pusztazámori Öregtölgy Kastélyban.
 
Fotó: Tengeri Püspök (FB)

Két nap, és indul a kemény metal fullos chill

Van ez a hely a Holt-Tiszától nem messze (Tőserdő), ahol a természet és az underground muzsika találkozik (Alpárfeszt). Az eltünedező fesztiválok korában üdítő hír, hogy van, ami nem változik. Ezek lassan mesébe illő történetek...
 
 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek