Helló turiszt – városnéző busszal a magyar rock körül

A dolog lényege az, hogy kéthetente szombatonként elindul majd egy kisbusz Budapesten, hogy bejárja a magyar rock történetének jeles helyszíneit, menet közben felidézve annak ikonikus alakjait, sorsukat, munkásságukat – mindezt zenei betétekkel színesítve, amelyek részben a lejátszóból szólnak – részben pedig az idegenvezető gitárjából törnek elő. Eddig nem rossz, ugye? Mint egy osztálykirándulás... Ez még annyira nem érdekelne minket, de mint ahogy a sajtóbejáráson kiderült, az egyes megállók felfűzhetők arra a gondolatra, hogy legalább emlékezetünkben őrizzük meg azokat a zenészeket és eseményeket, amelyek nélkül a magyar zene ma nem lenne az, ami. Ehhez biztosan kell üzleti motiváció is, de aki ismeri a helyzetet, annak nincsenek illúziói: a magyar rockzenéből eddig csak keveseknek sikerült meggazdagodnia. Most például szeretnénk tévedni, mert az a zenének is jót tenne :)

Szóval, bepattantunk a kisbuszba, és irány Tripolisz!

1. megálló: Radics Béla, a magyar gitárkirály szobra
(XIII., Gyöngyösi út-Vőlegény u. sarok)

Azt tudtátok, hogy a fővárosban összesen 2 db szobor áll, amelyet könnyűzenészről formáztak? Egyik sem a legjobb alkotás, de azért mindkettőt szeretjük – és mindkettőt érintette a túra kezdő- és zárópontja.

Radics Béláról a '80 után születettek nagyjából semmit nem tudnak. Talán hallották a nevét, azt is, hogy viszonylag fiatalon (36) meghalt, de hogy mégis ki volt ő... A korabeli fiatalokat viszont az Ifjúsági Magazin hasábjain megszavaztatták: 1970. októberében Radics Béla volt az egyik legnépszerűbb zenész Sztevanovity Dusán, Frenreisz Károly, Presser Gábor, Laux József, Benkő László és Kóbor János mellett. Radics volt az első magyar blueselőadó – a gitáros Jimi Hendrix, a Led Zeppelin és más angolszász bluesrock előadók számait játszotta először a magyar közönség előtt, úgy, hogy teljesen autodidakta módon tanult meg gitározni és lemeze sosem lehetett. Együt játszott többek között Som Lajossal, Demjén Ferenccel,  Miklóska Lajossal, Tátrai Tiborral, Póka Egonnal. Zenekarai: Atlantisz, Sakk-Matt, Aligátor, Aréna, Nevada, Tűzkerék – de legnagyobb sikereit a Taurusszal érte el.

Durván 1968 és 1975 között létezett 10-13 zenekar, amelyek fellépésére Budapesten és vidéken több ezer ember ment el. A Taurus első fellépése alkalmával a Budai Ifjúsági Parkban több mint 10000-es közönség zsúfolódott össze, és a koncert végén a szűnni nem akaró tapsot, őrjöngést követően a fiatalok a Clark Ádám téren gyülekeztek, ahol megállítva a közlekedést, már a készülő rendőri intézkedés közepette azt üvöltötték föl az ég felé: "Radics Bélát a pártba! Taurust a kormányba!" A közönség lelkesedése abszurd módon Radics és a Taurus vesztét okozta: a párt – és Erdős Péter – bosszút állt rajta és a zenekaron is. Az ember, akinek rengeteget köszönhet a magyar zene, halálra itta magát. A Taurusról és az "elhallgatott zenekarokról itt (is) írtunk.

2. megálló: Rockmúzeum
(XIII., Budapest, Kárpát u. 23.)

Budapest egy különös, különleges és jelentős képződményéről van szó, amely megszállott, elszánt és a magyar zenének elkötelezett zenészeknek és zeneszeretőknek köszönhetően létezik. Vezetője az Bálint Csaba, akinek a Beatinterjúk köteteket köszönhetjük (az egyikről itt, a legutóbbiról itt írtunk). A rockcsarnok története 2014-ben indult, és hogy hova fut ki, nem tudjuk, de őszintén reméljük, hogy jelentős támogatást kapnak ahhoz, hogy az értékmentésből a következő generációk számára is jól hasznosítható ismereteket közlő, igazi múzeummá váljon, mert mindaz, ami ott már ténylegesen megvan, és mindaz, ami még ott lehetne, kirajzolja egy olyan intézmény kereteit, amely megfelelő őre lehet a magyar zenének, és mindazoknak méltó emléket állítana, akik komoly szerepet vállaltak benne. Ehhez még rengeteg munka – és persze rengeteg pénz szükségeltetik. Állítólag, a Demeter Szilárd által fölvázolt óbudai megaprojekt keretein belül a Rockmúzeum is új helyre talál.

A buszos túránk alkalmával a múzeumban nem más volt a kalauzunk, mint Zselencz László, más néven Zsöci, akiben az Edda, a Beatrice és a Dinamit basszusgitárosát tisztelhetjük. Feltehetően ez a túrának a kritikus pontja, mert ha nagyon belemerül az ember, órákat el lehet tölteni csak a fotók meg a gitárok nézegetésével. Zsöcinél jobb tárlatvezetőt pedig el sem képzelhettünk volna, nem csak a gitárokról tudott mindent (is), de azt is megosztotta velünk, hogy a leszerelése után vagy 10 évig nem kapott útlevelet, de amikor kapott, abban sem volt köszönet, mert Vikidál valamit beszólt a határőrnek, erre szétszedték a bandát a határon, Münchenben meg még le is tartóztatták őket a nagy semmiért...Azt is elmondta, hogy Slamót egyszer sem sikerült hazacsábítani zenélni.

Efféle történetekkel és a rengeteg látnivalóval múlattuk az időt, miközben a Rockmúzeum színpadán az a Syconor (N-nel!) próbált, amelynek az alapítói között olyan neveket találunk, mint Fenyő Miklós és Bartha Tamás, de  ebben a zenekarban játszik a multimilliomos jazzdobos, Hauer (aka Hámor) Rezső – Fenyő Miklós róla írta a számot és TÉNYLEG cukrászmester volt, mint ahogy arra a nevéből is rájöhettek már többen. Noha soha nem lett multimilliomos, gazdagsága abban rejlik, hogy egyedül ő ismeri a Hauer-féle legendás krémes receptjét, mivel a nagyapja kézzel írott receptjei a mai napig nála vannak... Látogatásunk idején azon a pódiumon próbáltak, amely őrzi a PeCsa színpadának egy darabját – és ha ismerős lesz az oldalsó (vak)ajtó, az nem véletlen: azt is a  legendás városligeti koncerthelyszínből mentették ki. Minket, újságírókat is nehéz volt visszatuszkolni a buszba, tehát ismételten felhívnám a szervezők figyelmét, hogy a Rockmúzeummal lesz a legtöbb bajuk :)

A XIII. kerületből Budára indultunk, közben megtekintettük az "angyalföldi pálmafákat" és vethettünk egy pillantást a Fenyő Miklós otthonának adó házra is...

3. megálló: Ifipark
(Várkert Bazár)

"A belépés feltétele volt – az ötforintos belépőjegy megváltásán túl – az előírásszerű, rendezett megjelenés is. A fiúk számára kötelező volt a rövid, "sportos" frizura, valamint az öltöny és a nyakkendő viselése, a lányokat csak szoknyában engedték be a Parkba" – ez persze nem a mi túránk idején volt érvényben, a Volt egyszer egy Ifipark... című könyvből választottuk ki több más idézettel együtt, amelyek röviden és tömören adták vissza az ifiparkozás esszenciáját. A felújított helyszín poptörténeti emlékpont, de valójában már semmi nyoma az egykori nagy buliknak, például annak, amelyről Nagy Ferót kidobták (és nem, nem azért mert a rendszer ellen izgatott, sokkal prózaibb volt az oka), vagy annak az Edda koncertnek, amelyen leomlott a kőfal, s ez a park végét is jelentette, mert az elvtársak úgy döntöttek, hogy a már évek óta csak raktárként működő városligeti Petőfi Csarnokkal váltják ki az immár "életveszélyes" helyszínt. Koncertek szerencsére újra vannajk, ha eggyel arrébb is, az Öntőház udvarán,  de Rajnák elvtárs szelleme már rég nem kísért a nagy fák fölött....

4. megálló: A "Tabán"

A Tabán is poptörténeti emlékpont – két zenekar neve tapadt a városrészhez, ez a Mini (Török Ádám) és az LGT. A legendás Margó néninek köszönhetően 1970. május 1-jén volt itt az első koncert, a KEX és a Mini játszottak, utána hagyományosan május elsején és augusztus 20-án volt itt afféle budai "Woodstock". 1972-ben lépett itt fel először a Locomotiv GT – s a későbbiekben valahogy főleg az LGT nevével kapcsolódott össze a Tabán mint koncerthelyszín, azonban sok más együttes is megfordult itt: többek között az Edda, a Bikini, a Korál, a Skorpió és a Beatrice... mi több, Frank Zappa is! Az első képen látható gitár a Tabánban is előkerült, hogy a kevésbé gátlásos sajtómunkások eldünnyögjék a Neked írom a dalt...

5. megálló: Cseh Tamás szobra
(Gellért tér, metrókijárat)

Túránk Budapest dalnokánál ért véget. Ha a rockos, blues-os ívbe nem is illeszkedik feltétlenül, egyrészt indokolja a szobor maga, másrészt pedig budapesti zenei túra nélküle nem képzelhető el. A sok kritikát kapott szobor Cseh Tamást állva, Radics Béláéhoz hasonlóan, gitárral a kezében ábrázolja. Érdekes, hogy vannak népek, városok, ahol az efféle szobrok zarándokhelyek, a virág sosem fogy el s mindig ég egy-egy mécses a talpazatukon... Nálunk valahogy ez nem divat, pedig megérdemelnék... Eddig van két szobrunk, egyszer biztos lesz több is. Talán ezért is fontos nekünk, hogy beszámoljunk erről a vállalkozásról, mert nem egyszerű városnézés, hanem egyfajta zarándoklat is. Itt is elhangzott egy dal, na, vajon melyik – a járókelők persze nagyon nem értették, mi történik, pedig az lenne a természetes, ha időnként felbukkanna pár ember mondjuk Cseh Tamás szobránál, elénekelnék a Budapestet, majd felkeresnék valamelyik kedvenc kocsmáját a közelben...

Köszönet a Rock City Tournak és Gencsi Attila zenész-idegenvezetőnek a tartalmas órákért – és azért, hogy rádöbbentünk, mennyire fontos az, hogy azok is ismerjék a magyar zene múltját, akik koruknál fogva sosem voltak LGT-n a Tabánban, vagy nem tudják, hova tegyék Radics Béla nevét... A buszon rengeteg történet elhangzik majd, s mivel ez egy interaktív projekt, nem csak az idegenvezető nyomhatja a sódert, hanem bárki hozzátehet a közös történethez egy-egy sztorit. Magunk sem gondoltuk volna, hogy fővárosiként ennyire jó "turistáskodni" :)