Nehéz az Arénától búcsút venni – Nem lesz idén Apostol-koncert

2020/08/04  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Tízezer ember vásárolt jegyet az augusztus végi arénás nagykoncertre – nekik át kell állítani az ébresztőt 2021. március 7-re.

Fotó: Apostol/FB

Őszintén szólva, eléggé sajnáltuk a szervezőt meg a zenekart is, mert olyan (esetenként baráti) tűzbe kerültek, amikor kormányzatilag lefújták a nyarat, hogy azt senkinek sem kívánnánk.

Egyfelől érthető, hogy tízezer embert mozgatni ultra nagy kihívás, már csak statisztikailag is veszteséggel jár, hát még munkában számítva (a márciusi immáron a 3. időpont), de az is benne van, hogy a zenekar törzsközönsége nem a huszonévesek közül kerül ki –  a vírus (és a médiavisszhangja) jelenlegi ismeretében nekik van a legnagyobb félnivalójuk. Egyébiránt a jelenlegi hatályos jogszabály nem tiltja, hogy az eseményt megtartsák az eredetileg meghirdetett időben.

Igaz, lement a Balaton-átúszás is több mint kilencezer résztvevővel, és látható az üzenőfalon megosztott és az online sajtóban megjelent fotókon, hogy egyéb sporteseményeken és városi rendezvényeken sem teng túl az óvatosság, de ha felelősen gondolkodnánk mint szervezők, ugyanígy jártunk volna el: ki tudja, mi lesz itt két-három hét múlva, milyen újabb helyzet/rendelkezés rajzolja át a térképet.

Lassan el kell engednünk ezt a koncertizét, és elhihetitek, ez a mi szánkból triplán fájó mondat, egyelőre maradnak az UNDER500 bulik, élvezzétek ki őket és vegyétek meg előre a jegyeket, mert pl. most vasárnap (vasárnap!) a Kobuciban is elég sokan kívül rekedtek a Korai öröm koncertről, igaz, a kastélykertben is remekül lehett hallani a zenét.

 

Apostol, nagykoncert, Aréna, koronavírus-járvány

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek