A Metallica whiskey-t pakolt a zene mellé – vagy fordítva
Az, hogy saját whiskey-t készít a Metallica, nem újdonság, 2017-ben írtuk meg. A Blackened márkanevű italt az együttes1988-ban megjelent And Justice For All című albumának nyitó daláról nevezték el.Nyit a siófoki Plázs
A pünkösdi hétvégén, május 29-én megnyílik a nagyközönség előtt a siófoki Nagystrand – ezzel együtt a Plázs is.A Kobuciból az Analógba költözik át a tehetségkutató döntője
A koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt új helyszínen és időpontban rendezik meg a Fülesbagoly Tehetségkutató budapesti döntőjét. A verseny augusztus 23-án lesz az Analog Music Hallban.ABBA: 37 év után két új dalt is megjelentet a legendás négyes
Eddig csak találgatás volt, most viszont már tény, hogy 47 év után újra összeállt a legendás svéd négyes, aminek két vadonatúj szám lett az eredménye, ígérik, idén még látjuk-halljuk a dalokat. Már csak egy turné hiányozna a teljességhez. :)Megszületett Boggie második bogárkája
Megszületett Csemer Boglárka, azaz Boggie második kislánya, Imola. A hírt az énekesnő osztotta meg Facebook-on, a posztot a Blikk szúrta ki.Sheer Heart Attack: Brian May-nek szívrohama volt
Rájár a rúd a a világhírű Queen együttes 72 éves gitárosára mostanában. Brian May előbb farizomszakadással került kórházba, most pedig szívrohamot kapott, de már jobban van – adta hírül az MTI.Holtan találták az X-faktorból egykoron kizárt fiatal zenészt
Meghalt Petics Kristóf, a GIL (Gilbert In Love) zenekar frontembere, az X-Faktor egykori versenyzője és énekese, erősítette meg a bulvársajtóban keringő információkat az Indexnek a zenekar ritmusgitárosa, Fekete Edward.Új rekord született: tizennyolc hete vezeti Rácz Gergőék dala a slágerlistát
Tizennyolc hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című Fonogram-díjas dala.Megszületett Molnár Péter Stula kislánya
Pénteken elég szomorkásra sikeredett az esténk: három olyan hír is érkezett, amelyben el kellett valakitől búcsúznunk. Hatalmas öröm, hogy most arról számolhatunk be: bővült a család, zenészbaba érkezett!A Maradj Otthon! után jön a maradj talpon
Az ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírását és elbírálását kéri többek között a Magyar Zenei Tanács annak érdekében, hogy a zenei élet valamennyi területe talpon maradhasson.Gyászol a magyar zene
Mindössze 57 év adatott meg a dunaszerdahelyi illetőségű zenész, a Ghymes oszlopos tagja, Kún Csaba számára, aki hosszas betegség után tegnap éjszaka feladta a harcot.Meghalt Mory Kanté
Életének 70. évében elhunyt az afrikai származású zenész-énekes Mory Kanté, akinek a felejthetetlen Yé ké yé ké című világslágert is köszönhetjük. A hírt a művész fia Balla Kanté közölte az AFP hírügynökséggel.

































