Kas(s)za: az idei turnékból eddigi legnagyobb bevételt felhalmozó előadók

2019/07/06  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

A top 50-es listán – nem meglepően – rajta van a Szigeten fellépő Ed Sheeran és a twenty one pilots is.

Fotó: Ed Sheeran koncertje Newcastle-ben/ Chronicle Live

A Pollstar nemrég közölt egy cikket, amelyben a 2019-es év eddigi turnébevételei alapján az első 50 zenekart sorolja fel. (A lista egy kicsit “csal”, ugyanis nem januártól számolja a bevételeket, hanem tavaly november végétől.) A listán szerepel a Panic! At The Disco, a Metallica, a Twenty One Pilots, Pink, Justin Timberlake, Ed Sheeran, Eminem, Paul McCartney, Ariana Grande, a 2Cellos, Lady Gaga és a Backstreet Boys is.

A listát Elton John vezeti, aki idén indult el utolsó turnéjára, így nem meglepő, hogy mindenki, aki valaha még látni akarta, az most beruház egy koncertjegyre.

Elton John is abbahagyja – de előtte még lenyom egy három évig tartó turnét

 

A listavezető Elton John koncertjeire átlagosan 135 dollár egy jegy (kb. 38.000Ft), bruttó árbevétele csupán ebből a turnéból pedig körülbelül 23 milliárd (!!!) forint.

A Metallica a negyedik helyen lett listázva 19 milliárd forintnyi bevétellel, a KISS pedig búcsúturnéjának köszönhetően a 7. helyen még kaszáltak egy nagyot (pontosabban 16.6 milliárd forintnyit.)

118 ezer eurót ad a hajléktalanoknak a Metallica

 

Az idén nálunk is koncertet adó zenészek közül is sokan bekerültek a top 50-be, például Ed Sheeran a 6. helyen áll 18.1 milliárd-, Post Malone a 19. helyen 10 milliárd-, a twenty one pilots pedig a 30. helyen 6.6 milliárd forintnyi bruttó árbevétellel.

Ed Sheeran a Sziget első napján, Post Malone vasárnap, a twenty one pilots pedig augusztus 13-án, kedden növeli tovább az eddigi bevételeit :)

 

 

turné, bevétel, Elton John, Metallica, Ed Sheeran, twenty one pilots, Sziget

 

 

Szólj hozzá!


2019 óta először érkezik külföldi fellépő a Művészetek Völgyébe

2019 óta először érkezik külföldi fellépő a...

2025. július 18. és 27. között rendezik meg a 34. Művészetek Völgye Fesztivált, ahol fellép a Franz Ferdinand és elhozza The Human Fear címen...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Törölték a Pink Martini turnéját: a Postmodern Jukebox lép fel helyettük a Veszprém Festen

A Pink Martini most éppen otthon (USA) turnézik – sem a közösségi felületeiken, sem a weben nem olvasható, miért törölték az európai turnédátumaikat. De nincs baj: a PMJ már szinte hazajár Magyarországra, legutóbb 2023 októberében jártak az MVM Dome-ban.

Oneness turnéjával Budapestre jön Carlos Santana

A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én tér vissza Budapestre az MVM Dome-ba. A koncert során felcsendülnek majd legnagyobb slágerei, mint a Smooth, a Maria Maria vagy a Black Magic Woman.

Alterplacc: új könnyűzenei klub a városhatártól pár lépésre

Februárban megnyitja kapuit a budakalászi RockHáz régóta várt kistestvére, az Alterplacc, egy olyan könnyűzenei klub, amely a rockzene alternatív(abb) vonulatát kínálja majd – mindez továbbra is a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban (KKMH).

Nagy meglepetések helyett különleges programok: kész a Fishing programja

A bérletek 85 százaléka már azelőtt elkelt a 2025-ös fesztiválra, hogy programot hirdettek volna. Nyilván azért, mert többek egybehangzó véleménye szerint a Fishing Magyarország legbarátságosabb fesztiválja. A többi "csak" zene :D
Új koncertek