Kraftwerk-koncert az egykori Balaton Bútorgyárban

2023/04/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Lángoló szúrta ki, hogy bár hivatalos bejelentés és csinnadratta (még) nincs, augusztusban Magyarországra jön a Kraftwerk. A csapat legutóbb 2018. február 21-én lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában – mintegy kilenc éves szünet után. Jó, hogy nem vártak megint ennyit.

Gyárkert – a nagyszínpad látványterve

A Ralf Hütter és Florian Schneider által alapított csapat 1970-ben vette fel a Kraftwerk nevet. Az áttörést az 1974-es Autobahn című lemez hozta meg, Hütter, Schneider és Wolfgang Flür társaként egy évvel később csatlakozott Karl Bartos, és kialakult a Kraftwerk legsikeresebb felállása, amely egészen 1991-ig, Bartos kiválásáig tartott ki.

A zenekart leginkább az elektronikus zene úttörőjeként tartják számon. Progresszívan kezdtek el kísérletezni az elektronikus hangszerekkel, tudatosan használva azokat, jelentős és visszavonhatatlan hatást gyakorolva a 20. századi zenei kultúrára. Leghíresebb számaik a (We Are) The Robots, Autobahn, Das Model. Főleg a hetvenes években voltak népszerűek, a new-wave, és a későbbi Depeche Mode-os vonal is az ő "köpönyegükből" bújt elő. Az 1977-es Trans Europa Express sok előadóra volt nagy hatással, például David Bowie és a Human League is hivatkozott rá, merített belőle. Rengeteg szintetikus hang (telefoncsörgés, EKG, beszédszintetizátorok) használatával jelentősen túlléptek a korukon, ezért aktuális ma is az a világ, amit képviseltek. A minimalista zenéhez minimalista megjelenés társult: a robotszerű kosztümök és az ipari díszletek az ember és gép harmóniáját igyekeztek megjeleníteni.

Így aztán az augusztus 9-i koncert helyszíne, az egykori Balaton Bútorgyár területén kialakított Gyárkert Kultúrpark tökéletes helyszínválasztásnak tűnik. Sokat még maga a helyszín sem árul el magáról, a cikk születésének pillanatában a weboldalon sincs túl sok minden (semmi), és a Facebookon is csak valami kitalálós-idézetes sztori megy – de lehet, hogy nem is, a kommentekből következtetünk csak, a közönség egyelőre magát szórakoztatja, mesélik például, hogy "már látható a bejáratnál a jegypénztár és a busz pályaudvarnak háttal felállított a hatalmas félig fedett színpad".

Azt már a Veszprém-Balaton 2023 oldalon olvastuk, hogy a rendezvényhelyszín 5000 fős befogadóképességével, 2 színpadával és tucatnyi vendéglátóegységével fél éven át (eddig tart az Európa Kulturális Fővárosa program) fogadja a látogatókat májustól, s azt is említik, hogy 10-12 nemzetközi sztárfellépő koncertjére lehet számítani. 

Igazán kíváncsian várjuk, hogy a Kraftwerken kívül ki mindenki bútorozik be egy-egy estére Veszprémbe, akit meg az is érdekel, hogy fog kinézni a hely, ide kattintson. Vagy ide...

 

A bíróság a Kraftwerknek adott igazat egy húsz éve tartó jogvitában

 

Gyárépületekre szabott techno az inotai erőműben – INOTA fesztivál

 

 

 

Kraftwerk, Gyárkert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek