Fotó: Vieilles Charrues

Megtarthatják a nyári fesztiválokat a franciák, de le kell ülni hozzá

Megtarthatók a nyári fesztiválok Franciaországban, de a koronavírus-járvány miatt koncertenként maximum ötezer fős, ülő közönség előtt – jelentette be csütörtökön a francia kulturális miniszter, miután egyeztetett a szakma képviselőivel. A 24.hu számolt be minderről.
 
Vajon végül elejtette a popcornos tálat Fotó: A DAL 2021/FB)

A viszlát, nyár és A DAL 2021 második elődöntője

A nemzeti dalválasztó tegnapi adása feltehetően nagyobb nézőszámot produkált, mint eddig és ezután. A kommentelők között ugyanis jócskán akadtak olyanok, akik előre jelezték, ma megnézik az adást, hogy megemlékeznek-e benne Siklósi Örsről, akinek a neve – az AWS zenekarral együtt...
 
 
Fotó: EXIT/FB

NO EXIT: a szerbiai fesztivál nem adja fel

A Lángoló értesülése szerint 2021. július 8. és 11. között lesz fesztivál a Péterváradi erődben.
 
Fotó: Szőke Nikoletta /FB

Szőke Nikoletta új esélyt kapott A DAL-ban

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe, az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival.
 
Aranyalélet a kastélyban

Aranyaélet a kastélyban

Siklósi Balázs a Csak egy IGEN című dallal jutott be a A DAL-ba, most klip is készült a versenyműhöz: helyszínéül a turai kastélyt választották, főszereplői pedig az Aranyélet sztárjai, Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs voltak.
 
Fotó: Médiaklikk

Ferenczi Gyuri és Mező Misi is beül A DAL 2021 zsűrijébe

Vincze Lilla, Nagy Feró és a visszatérő Mező Misi mellett új szereplőként Ferenczi György lesz A Dal 2021 zsűrijének negyedik tagja. Tavaly Pély Barna és Apáti Bence is zsűritagok voltak.
 
 
Fotó: Juhász Éva

Nem akárhogy indul a Fonó új éve

Az óévet online koncertekkel és új lemezekkel búcsúztatta a Fonó. A 2020-ban megjelent albumok közül több már felkerült a nemzetközi toplistákra, illetve a hazai best of összesítésekbe.
 
Fotó: Rózsaszín Pittbull /FB

Rohadtul nem érdekel, hogy az emberek mit szólnak hozzá...

Tökéletes példával szolgál a Rózsaszín Pittbull legénysége a régi mondásra, miszerint ne ítélj elsőre: a hírhedt lókötők ugyanis bajba jutott zenésztársukon szeretnének segíteni. Odamondós, poénkodós, laza évösszegző beszélgetés következik az ötcsillagos jótett...
 
Fotó: Kolorádó Fesztivál

A Kolorádó fesztivál is két dátummal tervez

Noha még annyira sem biztos a helyzet, mint amilyennek a nyár elején hittük (nem volt az), egyre-másra érkeznek a hírek a fesztiválok háza tájáról. Úgy tűnik, a gyakorlat az lesz, hogy a júniusi fesztiválok bebiztosítanak maguknak egy nyár végi időpontot is, minden eshetőséggel...
 
Fotó: Hegyi Júlia Lilly

Lobenwein Norbert: 2021 nyarán már jó eséllyel lesznek tömegrendezvények

Lobenwein Norbert nagyon sok mindennel, de alapjában véve mégis egy dologgal foglalkozik, fesztiválszervezéssel: a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound társalapító-főszervezője, a Sziget Szervezőiroda egyik tulajdonosa, a MOL Nagyon Balaton és a STRAND Fesztivál társalapítója, az...
 
Fotó: MTVA

Kizártak egy produkciót A DAL 2021 mezőnyéből

A Heavy Brains zenekar Emlékszel című száma azért nem versenyezhet, mert nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Így egy másik zenekar jutott lehetőséghez, hogy meglegyen a 40 versenymű.
 
Fotó: Radovan Zierik (Pexels)

Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Kaukázus – megvannak A DAL 2021 versenyzői

Kialakult A Dal 2021 mezőnye: a több mint 400 produkcióból negyvenet fog látni a közönség a január 30-án induló dalválasztó show-ban.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek