Óriásit lépett a Bondorodó: ettől az évtől kezdve ingyenes a fesztivál!

Újdonságokkal és a már jól megszokott módon vidám, színes programkínálattal tér vissza Balatonalmádiba a Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, amit ez évben már hetedik alkalommal rendeznek meg a szervezők. Az utcás kalapozást nemzetközi mintára bevezető fesztivál ráadásul ez évtől már ingyenesen várja a látogatókat.

Óriásit lépett a Bondorodó: ettől az évtől kezdve ingyenes a fesztivál!
Lángolni fognak a betűk is... :)

A 6. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál zenei programja

Balatonalmádi Öregparkja ez évben is nemzetközi és hazai utcaszínházi attrakciók sokaságának, koncerteknek és felejthetetlen pillanatoknak ad otthont június 28. és 30. között.
 
Bringával a Bondoróra

Bringával a Bondoróra

Tavaly augusztusban adták át a BuBa, azaz a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalat, amit a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy kerékpáros túrával, az I. BuBa Epic-kel ünnepelt meg. A szövetség idén is megszervezi az eseményt, ezúttal azonban több újítás is...
 
 
Taurin Cirkuszcsoport: Gólyalábas angyalok

Vízen járás szaxofonnal, óriásmedvék, gólyalábas angyalok és koncertek: kész a 2023-as Bondoró Fesztivál programja

Ahogy azt már mi is megírtuk, 2023 nyarán Kapolcs helyett Balatonalmádiban tér vissza a Bondoró Fesztivál. Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága, nagykoncertek várják 2023-ban azokat, akik ellátogatnak az eseményre.
 
Költözik a Bondorodó Fesztivál

Költözik a Bondorodó Fesztivál

A Főnix jövőre a Balaton partjára repíti a fesztivált: 2023. június 30-án új helyen kezdődik a Bondoró Fesztivál, Balatonalmádi Öregparkjában.
 
Fesztivál Szeláví-módra

Fesztivál Szeláví-módra

A tavaly útnak indult kisfesztivál ezúttal az egyik legnépszerűbb kiránduló helynél, az Egri vár másolatának környékén rendezkedett be, s az élet apró örömeinek élvezetére invitált mindenkit, aki egy gondtalan hétvégére vágyott, távol a város zajától.
 
Fotó: Bondorodó

Utcán bolondoznak a Bondoró Fesztivál fellépői Budapesten

A bolondok napja alkalmából Budapest számos pontján belecsöppenhetsz a Bondoró Fesztivál egy-egy forgatagába pénteken.
 
 
 Fotó: lilartsy/Pexels

Mutasd magad! – farsangi álarc-készítő játékra hív a Bondorodó

Ránk fér némi farsangi mókázás: a fesztivál Mutasd Magad! címen futó kezdeményezés arra buzdítja az embereket, hogy készítsenek a saját egyéniségüket leginkább kifejező álarcokat.
 
Adventi kalendáriumot készített a Bondoró fesztivál

Adventi kalendáriumot készített a Bondoró fesztivál

Idén a Bondoró stájab is szeretne részese lenni az ünnepi készülődésnek. Az utóbbi két, viszonylag küzdelmes év után szeretnék megajándékozni a közönségüket egy saját készítésű Adventi Kalendáriummal, hogy még különlegesebbé tegyék számukra a mostani ünnepvárást.
 
Fotó: Kelemen Gergő Photography

Van mááásik: pótdátumot jelentett be a Bondorodó fesztivál

Ha júniusban nem jöhet össze a Bondoró közönsége, a megváltott jegyek szeptember 3-5. között lesznek érvényesek a harmadik utcaszínházi fesztiválra.
 
Megvannak  a Bondoró Fesztivál legelső fellépői

Megvannak a Bondoró Fesztivál legelső fellépői

2021-ben a Bondoró Fesztivállal nyitja a nyarat Kapolcs. A szervezők sok meglepetéssel, különleges attrakciókkal és újításokkal is készülnek a harmadik utcaszínház fesztiválra.
 
Fotó: Bondoró

Majd augusztusban bondorodjatok – elhalasztották a pünkösdkor esedékes fesztivált

Az idén második évébe lépő legújabb kapolcsi fesztivál, a Bondoró is a halasztás mellett döntött. Mondanunk sem kell, hogy az eredetileg május 29-én induló összművészeti programsorozat mikor várja majd a nagyérdeműt.... (Augusztus 28-30.)
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek