Megjelent a nyáron érkező ELVIS-film első betétdala

Megjelent a nyáron érkező ELVIS-film első betétdala

A forgatást 2020 elején kezdték el, a bemutató azóta – az ismert okokból – folyamatosan csúszik, világpremierjére május második felében kerül sor a 75. cannes-i fesztiválon, hozzánk talán júniusban ér el, a HBO Maxon pedig augusztus közepén lesz megtekinthető
 
Fotó: Mónus Márton/MTI

Ingyenes koncertek a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán

A Magyar Zene Háza Szabadtéri színpada feltörekvő, valamint az egyes rétegzenék előadóinak is lehetőséget ad koncertezésre, számos jól ismert zenész és formáció mellett.
 
 
Ezer üzletben, hipermarketben és szállodában kizárólag magyar zene szól május 12-én

Ezer üzletben, hipermarketben és szállodában kizárólag magyar zene szól május 12-én

Az Él a zene! kezdeményezés célja, hogy előtérbe helyezze a magyar szerzőket, előadókat és dalokat, egyben reflektál a pandémia okozta nehéz zeneipari helyzetre is. A megmozduláshoz számos lemezkiadó, rádió, zenetévé, együttes és egyéb zeneipari szereplő csatlakozott.
 
Három év után hamarosan megjelenik Caramel új lemeze

Három év után hamarosan megjelenik Caramel új lemeze

Első videóklipje – az album koncepciójától eltérően - a háborús aktualitásra reagál.
 
Fotó: Halestorm/Fb

Halestorm – Back From The Dead

Ez a címe az amerikai Grammy-díjas hard rock banda ötödik stúdióalbumának. A Halestorm 2022. november 14-én lép fel a Budapest Arénában.
 
A dal ugyanaz marad – A P.Mobil-duplakönyvről

A dal ugyanaz marad – A P.Mobil-duplakönyvről

A P.Mobilt épp a napokban emlegettük a Falra fel! plakátaukció kapcsán, melynek tételei között szerepel egy saját zenekari nyomásban készült, különleges plakátjuk. Most király(i) könyvolvasónk, Mohácsi Zoltán hozott nekünk róluk egy anyagot.
 
 
Fotó: Everness

Everness: életmód- és önismereti fesztivál sok zenével

Június 21. és 27. között rendezik meg a 8. Everness fesztivált Siófokon. A koncertek mellett mintegy mintegy 300 előadó osztja meg tapasztalatait az önismeret iránt fogékony résztvevőkkel a fesztivál 7 "falujának" 17 helyszínén a Siócampingben (volt Ifjúság kemping).
 
A fotó illusztráció!

Természetesen K-pop bulival zárul a budapesti Korea Nap

Egész napos ingyenes rendezvénnyel, színpadi produkciókkal, kulturális és gasztronómiai programokkal várja az érdeklődőket a budapesti Koreai Kulturális Központ május 21-én a Millenáris park G épületében a Korea Napon.
 
Fotó: Dream Theater

Turnébusz-interjú a friss Grammy-díjas Dream Theater alapítójával – koncert május 10-én az Arénában

Május 10-én a Sportarénában immár tizenharmadik koncertjét adja Magyarországon a Dream Theater. A világhírű amerikai progresszív metál csapat gitárosa, John Petrucci – aki 1985-ben társalapítója volt minden idők egyik legsikeresebb progmetál zenekarának– a turnébuszból,...
 
Fotó: ¡Nosnach

Ingyenes kolostorrom-koncert – fülemülékkel

A tavaly indult sorozat egyedi és romantikus környezetbe helyezett irodalmi ihletésű koncertekkel mutatja be Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökségét. Az első idei esemény igazi különlegesség lesz, hiszen a ¡Nosnach és Sirokai Mátyás mellett az...
 
Micimackótól a Steppenwolfig: itt a margitszigeti szökőkút lejátszási listája

Micimackótól a Steppenwolfig: itt a Margitszigeti Zenélő Szökőkút lejátszási listája

A fantasztikus vízsugár-kompozíciókról 154 fúvóka gondoskodik, az esti órákban pedig fényjáték és a vízfüggönyre vetített rövidfilmek is szórakoztatják az idelátogatókat.
 
Könnyűlovasság a Múzeumkertben

Könnyűlovasság a Múzeumkertben

Ingyenes szabadtéri koncerttel köszönti az új évadot a MÁV Szimfonikus Zenekar május 14-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
 
Amikor a rock and roll emberi jogi kérdéssé válik

Amikor a rock and roll emberi jogi kérdéssé válik

Október 22-én a Vörös Neon színpadán a hatvanas–hetvenes évek rockzenéjét idézi meg a Bad Birds, majd a Midlife Crisis veszi át a helyét,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere

James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai...

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...
Új koncertek