Berobbant a Kerekes Band negyedik koncertfilmje
A hollókői vár tetején forgatott Levegő, az egri Török Fürdőben rögzített Víz és a Hortobágyi Nemzeti Parkban felvett Tűz után itt a Kerekes új koncertfilmje, amely egyben egy 2,5 éves projekt záróeseménye is, amelynek majdnem befellegzett..Egy hónappal azután, hogy KATA elment...
Október 12-én szerdán 18:00-kor MeetUp lesz az Akváriumban – a gazdasági változások a rendezvényiparban témán belül a KATA-törvényről.Teljes Kulka János pálmaszíve
Kulka János albumát már teljes hosszúságában élvezhetjük – tízszámos sanzon lemez 7 éven át készült Tövisházi Ambrus zeneszerzővel, producerrel, zenésszel, valamint Tariska Szabolcs szövegíróval.Egy szál fehér rózsa: október 18-án vesznek végső búcsút Szakcsi Lakatos Bélától
Október 18-án 11 órakor kísérik utolsó útjára Szakcsi Lakatos Bélát, a magyar dzsessz kiemelkedő alakját. Az október 2-án 80. életévében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművésztől, a nemzet művészétől a Fiumei úti sírkert 41-es művészparcellájában vesznek végső...Better call soul: a Főnök különleges albummal tér vissza
Bruce Springsteen bejelentette legújabb albumának megjelenését, az ”Only The Strong Survive” november 11-én jön ki, és nem szokványos dalokat tartalmaz.Szombaton zenére piacozhattok
Ősszel és az adventi időszakban 7 budapesti piacon és vásáron összesen 27 koncerttel érkezik a ZENÉLŐ PIACOK sorozat folytatása.Az Urban Verbunk vizet varázsolt a kiszáradt Aral-tóba
A táncművészet kifejezőeszközeivel hívja fel a figyelmet az elsivatagosodás problémájára az Urban Verbunk társulat. A folk hagyományos elemeit a modern mozgáskultúra eszköztárával is ötvöző magyar táncformáció a magyarok közül elsőként ment el Üzbegisztánba forgatni, hogy egy...Jövő hétvégén búcsú lesz Terézvárosban – koncertekkel
Október közepén az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia dupla jubileummal várja a hívőket és minden érdeklődőt a belvárosban, ahol Ávilai Szent Teréz szentté avatásának 400. évét, s egyúttal halálának 440. évfordulóját közösen ünneplik majd az egybegyűltek.Ma kezdődik a Muzsikás fesztivál
Az ország egyik legrégebben működő népzenei együttese egy év híján egyidős az idén 50 éves táncházmozgalommal. Októberben először saját fesztivált is életre hívtak, amely két helyszínen, október 7-én a Fonóban, október 8-án pedig a Zeneakadémián várja a közönséget.Megvan a rekord: megjelent a dal, amit 37 magyar szerző közösen írt
Soha ennyien nem írtak még együtt dalt Magyarországon, a szerzemény a Dalszerzők Napja alkalmából az Artisjus Egyesület felkérésére készült.Elégtelen jogdíjak, csalások, átláthatatlanság: stream
Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató és nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre lenne szükség a zenei streaming piacon – ezek a fő állításai a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt, független európai tanulmánynak, amelyet a Dalszerzőn szemléztek....Szakcsi Lakatos Béla emlékére
Sokan sokféleképpen emlékeznek meg az ikonikus zenészről, koncertes oldal lévén mi – több száz koncertje közül – egy '75-ös fellépés relikviáit választottuk – Felvinczy Attila jóvoltából kerültek fel a Facebookra.







































