Az Őrölt Nők Ketrece
Vitáris Iván énekes és Simon Bálint dobos (Mohai Balázs/MTI)

Az Ivan & The Parazol basszusgitárosa két éve harcol a betegséggel

Exotic Post Traumatic címmel kétarcú, érzelmileg hullámzó állapotot tükröző lemezt készített az Ivan & The Parazol. A népszerű csapat két éve nélkülözi betegséggel harcoló basszusgitárosát, miközben egyre biztatóbban építi nemzetközi karrierjét.
 
Három koncert, ahol beöltözve bulizhatsz márciusban

Három koncert, ahol beöltözve bulizhatsz márciusban

Bár a farsangi időszaknak már vége, márciusban újra egy kicsit bolondozhatunk: márciusban három olyan nagykoncertet is megrendeznek Budapesten, ahová kifejezetten beöltözve várják majd a közönséget.
 
 
Fotó: Művészetek Völgye/FB

Kukoricából lesz a kanál idén a Művészetek Völgyében

Idén július 19. és 28. között várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye – a már megszokott Kapolcs-Taliándörögd-Vigántpetend háromszög vonzáskörzetében.
 
 Közel 40 nő a Dürer színpadán: Dáma Lárma

Közel 40 nő a Dürer színpadán: Dáma Lárma 2019

Az eddigi nagy sikerekre való tekintettel ismét megrendezésre kerül a DÁMA LÁRMA – immáron harmadik alkalommal –, ahol közel 40 magyar női zenész lép színpadra, különféle formációkban, más-más stílusokkal, március 22-én a Dürer Kertben.
 
Nők a magyar zenében

Nők a magyar zenében

A nemek közti egyenlőtlenség a zeneipar globális kihívása. Ami a magyar zenei életet illeti, évek óta 20 százalék körül alakul a női zenei alkotók aránya, jelentős többségük szövegírással foglalkozik. A 2018-ban regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 évesnél...
 
Fotó: The Mirror

Kiderült, mi sodorta öngyilkosságba a Prodigy frontemberét

Aggódó barátai találtak rá Keith Flintre essexi házában, ők értesítették a mentőket – írja az Origó.
 
 
 Március 20-án búcsúznak el Koós Jánostól

Március 20-án búcsúznak el Koós Jánostól

Koós János temetése március 20-án, szerdán lesz a Farkasréti temetőben - tudatta a család az MTI-vel.
 
Lábtörése és felépülése után újra Budapesten koncertezik Rhoda Scott

Lábtörése és felépülése után újra Budapesten koncertezik Rhoda Scott

2019. április 14-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a 80. születésnapját ünneplő Rhoda Scott, aki korábban már több ízben is adott koncertet Magyarországon. A Hammond Orgona mezítlábas Királynője mellett Zeffer András is fellép majd.
 
Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK  musical az Arénában

Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában

A Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok musical 22 éve járja a színpadokat itthon és határainkon túl. Május 26-án a Budapest Arénában is bemutatják a musicalt.
 
Petruska

Petruska András nem csügged

Petruska Andrásnak nem vették el a kedvét a dalolástól a közelmúlt eseményei, maga mögött hagyva a szomorú perceket, új albumának bemutatójára készül.
 
Hatodszor is  Nagy-Szín-Pad!

Hatodszor is Nagy-Szín-Pad!

A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem egyfajta tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. Kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést.
 
Táncórák kezdőknek és nőnapozóknak – ingyenes lecke a Metro klubban

Táncórák kezdőknek és nőnapozóknak – ingyenes lecke a Metro klubban

Március 8-án nőnapi bulit tartanak az újranyitott budapesti Metro Klubban, ahol László Attila angol, magyar, német és svájci diplomás táncpedagógus ad majd "instrukciókat" az érdeklődőknek. A jó hangulatról a Madarak tánczenekar gondoskodik majd egy különleges zenei összeállítással.
 
Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos találkozóhelyévé vált. A jubileumi, tizedik rendezvényen 25 kategóriában osztottak díjakat, az idei mezőnyből pedig Beton.Hofi emelkedett ki: három elismerést is szerzett, köztük a legjobb klipnek járó...

Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte

A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.
Új koncertek