Fotó: Fortepan / Hunyady József

Meghalt Brunner Győző, a Korál másik alapítója

77 éves korában meghalt Brunner Győző, aki 1965-től a Metro együttes, 1972-től a Taurus dobosa és vezetője volt, ez utóbbi felbomlása után Balázs Fecóval megalapította a Korál együttest.
 
Fotó: Vieilles Charrues

Megtarthatják a nyári fesztiválokat a franciák, de le kell ülni hozzá

Megtarthatók a nyári fesztiválok Franciaországban, de a koronavírus-járvány miatt koncertenként maximum ötezer fős, ülő közönség előtt – jelentette be csütörtökön a francia kulturális miniszter, miután egyeztetett a szakma képviselőivel. A 24.hu számolt be minderről.
 
 
Illusztráció: Barba Negra/FB

Nemzeti konzultáltunk a Barba Negra vezetőjével

Szűcs Mihállyal azon a kérdéssoron mentünk végig, amelyet a kormányzat állított össze abból a célból, hogy megtudja, nagyjából mit is gondol az ország az élet újraindításával kapcsolatban. A szórakozóhelyek üzemeltetőinek is mélyen a húsába vág, hogy milyen feltételekkel...
 
Útravaló szakítás előttre

Útravaló szakítás előttre

Bonni Tyler Its a heartache című klipje adta az inspirációt a Blahalouisiana új videójához, amely a készülő negyedik lemez első single-jéhez, egy nagyívű szerelmes dalhoz készült. A Ne engedj még el azokról a kusza érzésekről szól, melyeket mindannyian megélhetünk egy szakítás...
 
Koncert, fesztivál: igazolványosoknak – vagy senkinek

Koncert, fesztivál: igazolványosoknak – vagy senkinek

Az új nemzeti konzultációból azt olvasta ki a HVG, hogy a kijárási tilalom enyhítése nem csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkozna. Koncertre, fesztiválra, meccsre viszont vagy csak ők mehetnek, vagy senki, amíg nincs vége a járványnak – legalábbis a kormány ebből a...
 
Notorious B.I.G. megosztó életéről most dokumentumfilm készül

Újabb film készült Notorious B.I.G. életéről

Egyet (többet is) már forgattak róla, ez volt a NOTORIOUS B.I.G. – A N.A.GY. rapper. A 2009-es fimben Jamal Woolard játszotta a címszerepet.
 
 
Idén nem lesz Celine Dion-koncert az Arénában

Idén nem lesz Celine Dion-koncert az Arénában

A pandémia, valamint az érvényben lévő rendezvénytartási és utazási korlátozások miatt – Celine Dion legmélyebb sajnálatára – ismételten el kell halasztania a "Courage" európai turnéját.
 
Portfolio: Egyre inkább búcsút inthetünk a húsvét előtti nyitásnak

Portfolio: Egyre inkább búcsút inthetünk a húsvét előtti nyitásnak

Nem hangulatkeltés, nem riogatási: készüljünk fel minden eshetőségre, legfeljebb örülünk, ha nem így lesz. Nagyon.
 
Fábián Juli kamaszkori rajzait nyomják a pólókra

Fábián Juli kamaszkori rajzait nyomják a pólókra

Az eddigi kettő mellett még két, különleges minta válik elérhetővé a savethebackstage.hu kínálatatában.
 
Fotó: Quimby FB

Február végén érkezik a Quimby Plusz-Mínusz Koncertfilmje

A Quimbyt is alaposan megtépázta a covid, s nekik még az is nehezítette ezt a sosem tapasztalt nehézségű pályát, hogy Kiss Tibi rehabra vonult. Utolsó próbalehetőségeikkel – hiszen fel kellett adniuk a próbatermüket is – összeraktak egy koncertet, amelyben nem csak zenélnek, meg is...
 
 cottonbro fotója a Pexels oldaláról

A hétvégén több házibulira is lecsapott a rendőrség

Úgy tűnik, lazul a fegyelem, az emberek egyre nehezebben viselik a korlátozásokat: nagymértékben emelkedett a hétvégi rendőri intézkedések száma.
 
Fotó: Pixabay

Javaslat a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatok megmentésére

A Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége kezdeményezésére a szakértők egy javaslatcsomagot állítottak össze a Magyar Turisztikai Ügynökségnek címezve, melynek célja a magyar turizmusban és...
 
Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek