A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a Harry Potter™: A Kiállítás produkció
A világ egyik legsikeresebb és legátfogóbb vándorkiállítása már több mint 4 millió látogatót bűvölt meg (sic!) – most pedig Magyarországra is megérkezik, hogy a hazai rajongók is testközelből élhessék át a varázslatot.Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a Parkway Drive
Húsz év, megannyi tűzcsóva és egy zenekar, amely ma is úgy csap le, mintha most született volna: a Parkway Drive november 8-án az MVM Dome-ba érkezik, hogy a budapesti közönséggel ünnepelje fennállásának két évtizedétMagyar zenei siker Amerikában: a The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban
A mindössze egy éve alakult budapesti bluegrass zenekar, a The Riverside Soul októberben valóra váltotta az amerikai álmot: első tengerentúli turnéjukon nem posztán hét koncertet adtak a vadnyugat ikonikus városaiban, de a Texas Sounds International Country Music Awards fesztiválon az "év...A föld alatt is ünnepel a város: visszatér a Metrófesztivál
Budapest idén nemcsak születésnapját, hanem saját sokszínűségét is ünnepli. November közepén három napon át újra zenével, tánccal és közös énekléssel telnek meg a metróállomások – visszatér a Metrófesztivál.Szabolcsból az ország legnagyobb színpadaira: jó nagyot vág a zongorára a Parno Graszt
Kevés olyan sikertörténet van hazánkban, mint a Parnoé, akik az évek alatt itthon stabilan növelték közönségüket, miközben a világ számos országában is hatalmas sikerrel turnéztak. A napokban telt ház előtt zárták a nyarat a Budapest Parkban, most pedig arról számolhatunk be, hogy ...Ez Tiszta Őrület – az Activity játék most először költözik színpadra
A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival (akik között akad, aki zenés műsorral is járja az országot). Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november...Punkrock, pogó, gorilla és csókkamera: The Offspring
Punkrock, pogó, füst, fények, konfetticunami, óriáslabdák, csontvázak, gorilla, csókkamera, unaloműző játékok, Ozzy Osbourne és a The Beatles. Röviden-tömören így lehetne összefoglalni a péntek esti MVM Dome-koncertet, ahol a Simple Plan és a The Offspring egy kiváló hangulatú...A valóság és a paródia határán: Katy Perry az MVM Dome-ban
Tizenöt évvel a Firework ikonikus klipje után Katy Perry újra Budapesten járt – ezúttal azonban nemcsak dalokat, hanem egy egész világot hozott magával. A Lifetimes Tour hazai állomása a popkultúra, a digitális identitás és a női önmeghatározás határain mozgó multimediális show...Lépcsőről lépcsőre, dalról dalra: Martin Popoff és a Zeppelin-univerzum
Aki valaha hallgatta már a Stairway to Heaven-t áhítattal vagy épp értetlenséggel, annak ez a kötet egyszerre tanulmány és zenei utazás. Következzék egy személyes történet arról, hogyan lehet egy „túl sokat hallott” zenekart újra felfedezni könyvvel, fülhallgatóval – és némi...Ne menj el – új dallal és tervekkel jelentkezik a KFT
A KFT életében idén nagy fordulat következett be: Laár András kiszállt a zenekarból. A zenekar azonban a folytatás és megújulás mellett döntött. Ma jelent meg új daluk Ne menj el címmel, melynek videóklipje november 10-én debütál, de ezzel még korántsem mondtak el mindent.Sziget Fesztivál, Bahia színpad megvan? Akkor a Kinopuskin és a Nulladik Változat is
Közös koncertet ad a Kinopuskin és a Nulladik Változat. A kilencvenes években a magyarországi alternatív zenei színtéren igen népszerű két csapat november 22-én a fővárosi Gödör Klubban játszikJazz-diplomácia: Ázsia meghódítva! Magyar zenekarok taroltak Kínában és Dél-Koreában
Több tízezer ember előtt és négy formációval zárult az az ázsiai turné, amely nem csupán koncerteket, hanem hosszú távú stratégiai együttműködéseket is hozott a magyar jazz számára – a sikere átírhatja a hazai formációk nemzetközi menetrendjét.








































