Remélik, új dalokat is rejt Cseh Tamás 5400 tételből álló hagyatéka
Cseh Tamás gyermekeitől 135 millió forintért vásárolta meg az előadóművész hagyatékát nemrég a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).A szövegíró nevét senki sem jegyzi meg...
Ha azt mondjuk: JON LIND – és te rávágod, Madonna, Vanessa Williams, Earth, Wind & Fire, akkor megemeljük előtted a kalapunkat, de jószerivel még a nagy sztárok zeneszerzőinek nevét sem ismerjük, max. bizonyos producerekét. Éppen ezért tisztelegjünk a most elhunyt szövegíró emléke előtt.Egy rockfotós naplója – kiállítás nyílik a Kossuth Klubban
Vértes György könnyűzenei fotós 2020-ban útra kelt vándorkiállítása utolsó állomásához érkezik a fővárosi Kossuth Klubban, ahol január 24. és február 10. között lesznek láthatók az eddig nyolc városban már bemutatott képek.Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori vendégzenésze
"Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért (Magda Lajos – aszerk.), hogy mihamarabb lássuk magunk között!" – olvasható a felhívás a zenekar FB oldalán.Céline Dion lemondta észak-amerikai turnéját. Európa?
Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani Courage World Tour című koncertkörútjának további észak-amerikai előadásait. De mi lesz az európai koncertkörrel?Ahová a pápa is gyalog jár
Valójában nem gyalog ment, hanem egy szépséges, fehér Fiat 500-assal, és nem oda, amire a szólás vonatkozik, de ha úgy vesszük, hogy a zene is alapszükséglet, akkor helyben vagyunk.Koncepciót váltott a Kaukázussal a Road Movie
Azt gondoltuk, az LGT-klippel csak kivételt tett a Road Movie-sorozat, és a hagyományaihoz híven úgy folytatja a megkezdett utat, amelyen az egyes zenekarok a szűkebb pátriájukat mutatják meg egy-egy dallal, de úgy tűnik, vagy a helyek fogytak el (biztosan nem), vagy valami újra vágytak,...Változik a védettségi igazolvány érvényessége – lesz, aki csak 3 oltással mehet koncertre
Február 15-étől az a 18 éven felüli minősül oltottnak, aki megkapta a koronavírus ellen a harmadik oltást, valamint az, aki két oltást kapott és a másodikat hat hónapon belül – közölte Gulyás Gergely a mai kormányinfón.Törölték Phil H. Anselmo és a YMAS teljes turnéját, és nem jön a BFMV sem
A koronavírus-helyzet kiszámíthatatlansága miatt most úgy tűnik, teljesen elmarad a Philip H. Anselmo And The Illegals két éve tologatott Barba Negrás koncertje, s a Bullet For My Valentine-turné koncertjei – köztük a 2022. február 13-ra meghirdetett budapesti fellépés – is...A győri filharmonikusokkal ad koncertet a progrock billentyűs legendája
Rick Wakeman, a Yes együttes egykori billentyűse február 9-én a győri Richter Teremben lép fel. A legendás zenész a Győri Filharmonikus Zenekar és egy vegyes kórus közreműködésével klasszikusokra épülő szimfonikus műsort ad elő.Ma lenne 87 éves Elvis Presley – négy évtizede gyűjti össze rajongóit a Magyar Elvis Klub
Nekünk sok "királyunk" van, ott van mindjárt Mátyás, aztán az Árpád-háziak, Jimmy és az éppen aktuális focifenomén. A világban azonban csak egy van, és ő ma ünnepelné a születésnapját – erre az évfordulóra minden évben felhívja a figyelmünket a Magyar Elvis Klub, amely január...Ma jelenik meg Solére első kislemeze, lemezbemutató koncert az Akváriumban
Péntek délben jelenik meg a Solére első kislemeze a Másért, aminek a címadó dalai bekerült az idei DAL-ba is.








































