Az Őrölt Nők Ketrece
FOTÓ: F.O.System/ FB

Az F.O.System az AlteRábán tartja 33. születésnapi buliját!

Ahogy közeledik a karácsony, úgy érkeznek szépen sorban a 2018-as nyári fesztiválok húzónevei. A háromszoros Pro Art-díjas AlteRába Fesztivál a legkedveltebb magyar csapatokkal várja majd a koncertrajongókat 2018. július 10-14. között Körmenden.
 
Fotó: Presser Gábor/FB

Presser Gábor ugyanúgy szilveszterezik, ahogy 16 évig tette

Immár tizenhetedik alkalommal tart közös szilveszteri koncertet az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor. A Zeneakadémia nagytermében ezúttal a Szent Efrém Férfikar a produkció vendége.
 
 
Fotó: Máté Balázs

Először dolgozott fel külföldi számot a Budapest Voices

Az eddig kizárólag magyar dalokat átdolgozó Budapest Voices most egy külföldi slágerhez nyúlt, a Red Hot Chili Peppers By The Way című dalához. Az átirathoz klipet is forgattak.
 
Fotó: VOLT Official

Limp Bizkit, Skillet és Ákos a VOLT új nevei

A korábban bejelentett nevek, így például a Depeche Mode és Iron Maiden mellé érkezik a Limp Bizkit és a Skillet, a hazai mezőny legnagyobbjai közül pedig többen már biztosan jelen lesznek Sopronban. Itt mutatja be először új show-ját Ákos, a Tankcsapda pedig Lukács Laci...
 
Meghalt a hetvenes évek tinédzsersztárja

Meghalt a hetvenes évek tinédzsersztárja

67 éves korában elhunyt David Cassidy amerikai színész, énekes, a hetvenes évek tinédzsersztárja – tudatta a The Hollywood Reporter online kiadása.
 
Fotó: Kossuth Kiadói Csoport/FB

Radics Béla volt az első magyar blueselőadó – könyv jelent meg a blues történetéről

A blues története a kezdetektől napjainkig címmel csaknem hatszáz oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kötet jelent meg a napokban. Kovács József szerzőből a blues iránti rajongás faragott szakértőt, és ez a tudás testesült meg most nyomtatott formában.
 
 
Fotó: Spanyol Lovasiskola

Szimfonikus zenekar kíséretében vágtat be a Spanyol Lovasiskola az Arénába

Egy évvel a Bécsi Spanyol Lovasiskola fantasztikus előadása után ismét a lovaké lesz a főszerep a Papp László Budapest Sportarénában.
 
Fotó: BEKVART/FB

Hangfoglalók decembere

A CSTP (most már Hangfoglaló) Programban résztvevő előadók decemberi programjában találunk néhány csemegét.
 
Somló Tamás fantasztikus fotógyűjteményéből nyílik kiállítás

Somló Tamás fantasztikus fotógyűjteményéből nyílik kiállítás

Mint ahogy arról beszámoltunk, a nagy sikerű szigetes emlékkoncert után újra összeállnak Somló Tamás barátai az Akváriumban. A Nagy érdeklődésre való tekintettel egy ráadás koncertet is beiktattak.
 
Nagy bejelentések a Nova Rock fesztivál háza tájáról!

Nagy bejelentések a Nova Rock fesztivál háza tájáról!

A Nova Rock bejelentette a 2018-as fesztivál első fellépőit, és nem okozott csalódást a felhozatal! Már el is indult az előzetes jegyelővétel az oldalukon, engem már most meggyőzött!
 
Adventi és karácsonyi koncertek

Adventi és karácsonyi koncertek

Az adventi-karácsonyi vásárok már megnyíltak, a hipermarketek polcai roskadoznak a karácsonyi díszektől és elrajtoltak a tévében az ünnepet megidéző reklámok is. Körbenéztünk, hogy milyen ünnepi hangulatú koncertekre, programokra van lehetőségünk ellátogatni decemberben.
 
De hova tűnt Katona Klári?

De hova tűnt Katona Klári?

Ez a kérdés akkor merült fel, amikor megnéztük a Presser-Falusi koncert főpróbáját, amelyen felcsendültek az annak idején Katona Klári előadásban megismert gyönyörű dalok.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek