Margófeszt Zalában

Amikor jó a margóra kerülni

Augusztus 10. és 12. között immáron harmadik alkalommal várja a látogatókat Zala megye egyik legapróbb településén a régió legszínesebb kulturális fesztiválja, a Margófeszt: a Balatontól negyedórára, az alig 300 fő lakosú Szentgyörgyvár nagyszínpadán, a templomkertben és a...
 
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert

Koncertek is lesznek az állatkertben Szent Iván éjjelén

Koncertekkel, fényfestéssel, látványos produkciókkal, tűzzsonglőrökkel, a csillagos ég csodáival, valamint sok más érdekességgel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert Szent Iván éjjelén, péntek este a közönséget.
 
 
Fotó: Frank Lebon

Tegnap emlegettük, mára kiderült: Budapesten koncertezik King Krule

Így legyen mákunk mindenben :) Tegnap megosztottuk a Fb-oldalunkon egyik új dalát és megemlítettük, hogy jártunk már koncertjén és milyen jó volt. A mai hír az, hogy ha nem is rögtön, de október 30-án élőben is meghallgathatjuk az új albumát az Akváriumban.
 
Koncertek a belső udvaron: házmentő zenés akció a II. kerületben

Kisszínpad a belső udvaron: házmentő koncertek a II. kerületben

Felújításra szoruló társasházak belső udvarán szervezett koncertek bevételével járul hozzá a befogadó ház felújításához a főváros II. kerületében induló Kultudvar programsorozat. A befolyt jegybevételek jelentős részét a társasház felújítási alapjának adományozzák, ami...
 
Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

A Zoltán Erika-Mr Rick-DJ Dominique trió – akik a hétköznapi életben is jó viszonyt ápolnak – a Neoton-együttes „Kell, hogy várj" című örökbecsű felvételét dolgozták át 21. századi hangzással.
 
Utánunk a törökök lépnek fel – a legszerethetőbb kisfesztivál foglalta el a hétvégén az egri várat a Pilisben

Utánunk a törökök lépnek fel – a legszerethetőbb kisfesztivál foglalta el a hétvégén az egri várat a Pilisben

A hétvégén rendezték a harmadik Szeláví fesztivált, ebből immáron a második volt, amit a nem kis szervezési kihívást jelentő egri vár romjai közé applikáltak.
 
 
Terülj, terülj piknikplédem! Óriás kerti parti a Városligetben

Terülj, terülj piknikplédem! Óriási kerti parti a Városligetben

Jön, jön, jön az idén 12 éves Rosalia Borpiknik. A főváros legnagyobb nyárindító kerti partija idén új névvel várja a borok szerelmeseit és az igazi kikapcsolódásra vágyókat.
 
Fptó: Bartók Béla Boulevard

Jön, jön, jön a Bartók Béla Boulevard nyárváró fesztiválja

Az Eleven Tavasz idén június 2-3. között pezsdíti fel a Bartók Béla Boulevard-t, ahol – idén is – a közösségek ereje kerül a középpontba.
 
Fotó: Várkert Bazár

A Várkert Bazár nem megy vakációra: koncertek, film, tánc egész nyáron

"Nyári élményeid" címmel klasszikus és könnyűzenei koncertek, irodalom, film, tánc és gyerekprogramok várják az érdeklődőket a Várkert Bazár júniusban induló és szeptemberig tartó programsorozatában.
 
Május 20-án mutatja be legújabb lemezét a fővárosban Ed Philips és a Memphis Patrol

Május 20-án mutatja be legújabb lemezét a fővárosban Ed Philips és a Memphis Patrol

Január 8-án a Király 88. születésnapján jelent meg a hazai rock and roll/rock-a-billy egyik legjobb koncertzenekarának harmadik feldolgozáslemeze, melynek apropóján május 20-án Budapesten egy koncert keretében élőben is bemutatják a korongra felkerült dalokat.
 
Hova menjek szombat este?

Hova menjek szombat este?

Elsőre azt mondanánk, valami zárt helyre, de hátha holnap kisüt a nap...
 
Ingyenes szabadtéri elektronikus zenei party szombaton a Városligetben

Ingyenes szabadtéri elektronikus zenei party szombaton a Városligetben

A PULP Open Air party 2023. május 13-án, szombaton 21 órakor kezdődik a Pavilon Kertben, rögtön a LavaLava producer duó két DJ tagjával, Toloval és Falcaoval.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek