Megvan az Artisjus-kísérlet végeredménye: nem igazán tudjuk megkülönböztetni egymástól az ember és a gép által írt dalokat
Bár a 100 százalékban MI által írt dalt többen beazonosították, a részben és teljesen emberi alkotásokat már alig tudták megkülönböztetni egymástól: csak minden harmadik tippelő jött rá, melyik az emberi szerzemény, míg az MI-ember koprodukciót a legtöbben teljesen emberinek...Felismernél egy mesterséges intelligencia által írt dal?
Vajon még képesek vagyunk megkülönböztetni a mesterséges intelligencia és az igazi dalszerzők által írt dalokat? Erre a kérdésre keresi a választ az Artisjus kísérlete, melyben bárki részt vehet október 8-ig – a Dalszerzők napjáig – a kösziadalt.hu oldalon.Az EFOTT fesztivál egyik himnuszát alkotják meg a nemzetközi dalszerző táborban
Tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus Songwriting Campre, hogy három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel, idén először lesz svájci résztvevője a programnak.A dalszövegnek mennyire kell az igazságról szólnia? – DEX 2023
Tavasszal ilyen és ehhez hasonló témák lesznek majd terítéken az Artisjus székházában, a DEX Songwriting Expo (DEX) idei első alkalmain. A 2023. április 27-én induló eseményen a résztvevők Beck Zoli, Faltay Csaba és ifj. Malek Miklós, valamint a Svédországból érkező Niclas Lundin...Sokkal több pénzhez juthatnak sokkal gyorsabban a magyar dalszerzők
Az Artisjus Egyesület és a francia Sacem – Európa legnagyobb zenei közös jogkezelője – között létrejött megállapodás révén az Artisjus által képviselt magyar dalszerzők az elérhető legmagasabb összegű jogdíjat kapják 2023 januárjától a nagy online streaming...Megvan a rekord: megjelent a dal, amit 37 magyar szerző közösen írt
Soha ennyien nem írtak még együtt dalt Magyarországon, a szerzemény a Dalszerzők Napja alkalmából az Artisjus Egyesület felkérésére készült.Elégtelen jogdíjak, csalások, átláthatatlanság: stream
Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató és nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre lenne szükség a zenei streaming piacon – ezek a fő állításai a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt, független európai tanulmánynak, amelyet a Dalszerzőn szemléztek....Beton.Hofi, Gerendás Dani, Járai Márk és sokan mások a veszprémi KEMP-en
A tavalyi sikeres első kört követően a Banana Records ismét megrendezi a KEMP-et: 2022 október 6-9. között Veszprémben tér vissza a dalszerző tábor.Október 8-án megdönthetik az Animal Cannibals 2018-as rekordját
Több tucat ismert magyar dalszerző, köztük Müller Péter Sziámi, Bródy János, Bérczesi Róbert, Deva, Hien, Jónás Vera, Pajor Tamás és Tariska Szabolcs az eddigi legnagyobb hazai együttműködésben ír dalt az az Artisjus felkérésére, az október 8-i dalszerzők napjára.Ne repülj vakon: összegyűjti a fontos infókat a dalszerzőknek az Artisjus
Songwriting HUB néven indított online gyűjtőoldalt dalszerzői témákban az Artisjus. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos összes hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat – beleértve a saját és más zeneipari...DEX Palya Beával, Rácz Gergővel, Müller Péter Sziámival és Hajós Andrással
Négy tematikus nappal és minden eddiginél több workshoppal jön a Dalszerző Expo. Az előadók között Rácz Gergő, Müller Péter Sziámi, Hien és a Dalfutár alkotói. 2022. május 23. és 26. között a DEX a Muzikum klubban vár mindenkit, aki tudni szeretné, hogyan lehet igazán jó dalokat...Ma van a Dalszerzők Napja: megtudtuk, melyik a világ legszebb dala Caramel szerint
Az idei Dalszerzők Napja is azt üzeni: A dal erőt ad. Ezt a gondolatot képviseli négy szerző-előadó nagykövet: Molnár Ferenc Caramel, Németh Alajos Lojzi, Schoblocher Barbara és Szentpáli Roland.






































