Nincs már hely a Fábián Juli-(jazz)emlékkoncertre
Amikor családja úgy döntött, szeretnének szűk körben búcsút venni a rákbetegségben elhunyt énekesnőtől, elhangzott, hogy a rajongóknak a barátok és zenésztársak szerveznek majd egy búcsúztatót. A Harmónia Jazzműhely által szervezett koncert az első ilyen rendezvény, a...Chuck Berry Emlékest a Muzikumban
A 20. századi popzene egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású előadójára, az idén elhunyt Chuck Berryre emlékezik a Mester 90. születésnapjának megünneplésére összeálló, és azóta is rendszeresen koncertező, Fekete Jenő vezette Chuck Berry Rock'n'Rollers.Nagyszabású koncerttel emlékezik egykori zenekara Kocsis Zoltánra
A művész halálának első évfordulóján, november 6-án ad egykori zenekara, a Nemzeti Filharmonikusok Hamar Zsolt és Dobszay Péter vezényletével.Mindössze öt akkord... Hey, Jimi!
Nem tudom, illik-e olyan felütéssel kezdeni, hogy Jimi Hendrixet senkinek nem kell bemutatni, de hát aki azt meri mondani magáról, hogy szereti a rockzenét, annak esetében ennek a rövidke félmondatnak meg kell állnia a helyét.Komár Lászlóra emlékeznek a Kuplungban
Hihetetlennek tűnik, de a magyar Elvis-ként emlegetett Komár László már öt éve nincs közöttünk, viszont a dalaira még a mai napig is szívesen ropják fiatalok és idősebbek egyaránt.Sztárparádé a Jimi Hendrix-emlékkoncerten
Novemberben lenne 75 éves minden idők talán legnagyobb gitárosa: Jimi Hendrix emlékére október 29-án a Halper-Hendrix Experiment ad koncertet a fővárosi MOM Sportban, számos vendéggel kiegészülve.Ez lesz a Linkin Park búcsúkoncertje? Chester Bennington-emlékest rengeteg sztárfellépővel
Összefog a zenészvilág: rengeteg zenészbarát lép fel a talán utolsó Linkin Park koncerten októberbenJimi Hendrix-emlékkoncert Budapesten: micsoda vendéglista!
Jimi Hendrix emléke előtt tisztelegve ad koncertet október 29-én a Halper-Hendrix Experiment a fővárosi MOM Sportban.Nem könnyű vállakozás, mert pótolhatatlanok: Cserháti Zsuzsa–Máté Péter emlékkoncert
Cserháti Zsuzsára és Máté Péterre emlékeznek a Tokaj Fesztiválkatlan főszínpadán augusztus 5-én. Az Emlékkoncerten a két művész legismertebb dalait neves művészek tolmácsolásában hallgathatjuk újra.